1956: családi programok és komolyzenei műsor

2016. október 16., vasárnap 07:00

56-iranypecs-400-1476528386.jpg

Pécs, 2016. október 16. - Interaktív családi programokkal, ünnepi megemlékezésekkel, zászlós felvonulással és színházi elemekkel illusztrált komolyzenei műsorral emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára október 23-án Pécsett.

A pécsi önkormányzat MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint a város főterén 10 és 17 óra között korhű katonai járművek, fegyverek bemutatója mellett a résztvevők teherautóra és kisterepjáróra is szállhatnak.

 

A fiatalok katonai ötpróbán mérethetik meg magukat és kipróbálhatják a barikádépítést. A katonai sátrakban 1956-os filmanyagokat, híradórészleteket, reklámokat, rajzfilmeket vetítenek - írták.

hirdetés

 

Kora délután a Munkástanácsok Szakszervezete koszorúzik a Színház téri 1956-os emlékműnél. Délután a Széchenyi téri ünnepi megemlékezésen közreműködik a Misina Néptáncegyüttes és Kéri Tibor ejtőernyős célbaugró, majd fúvószenekari kísérettel zászlós felvonulás indul a 48-as térre.

 

Este a Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok zenekar, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. és a Pécsi Nemzeti Színház közös emlékünnepsége zárja a programokat - olvasható az összegzésben. Mint kiemelték, a színházi elemekkel illusztrált műsorban felcsendül többek között Bartók Béla Concertója, valamint Beethoven - a szabadságharc napjaiban a Magyar Rádióban folyamatosan sugárzott - Egmont nyitánya, amely az utókor számára a forradalmi napok zenei jelképévé vált.

 

Az ünnepségen a részvétel díjtalan, ugyanakkor regisztrációhoz kötött. A regisztrációs jegyek - a rendelkezésre álló helyek erejéig - személyesen vehetőek át a Kodály Központ jegypénztárában - hívták fel a figyelmet.

 

Forrás: MTI, képünk forrása és részletes program: www.iranypecs.hu

Kapcsolódó cikkek

a-nagyvarosok-mariaja-puskel-zsolt-kultkikoto-400-1438698610.jpgBalatonföldvár, 2015. augusztus 5. - A tóparti városban most csütörtökön, augusztus 7-én látható A nagyvárosok Máriája című tangóest (első képünkön). Láng Annamária és a Mezítlábas Zenészek Magyarországon először kaptak jogot arra, hogy színre vigyék az argentin tangókirály, Astor Piazzola egyetlen tangóoperáját.

furdofesztival2015-400-1468863105.jpg

Harkány, 2016. július 19. - Közel negyed évszázada Harkány egyik legfontosabb rendezvénye az idén július 22-24. között zajló XXIII. Fürdőfesztivál. Az eseménynek otthont adó Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben három napig egymást érik majd az ismert hazai előadók koncertjei, az aktív kikapcsolódást szolgáló sportlehetőségek, valamint a családoknak szóló szabadidős programok.

66514-1364409881.jpg2013. április 5. és április 28. között - a februári opera ízelítő közönségsikerét követően - a Pécsi Nemzeti Színház és a Pannon Filharmonikusok a Rómeó és Júlia opera valamennyi előadását a tökéletes akusztikájú Kodály Központban rendezi.