Budapest-Bamako: forró zóna a 2015-ös cél

2015. január 3., szombat 08:05

bp-bamako2015-400-1420210686.jpgBudapest, 2015. január 3. - Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén sem nehézségektől mentes a Budapest-Bamako rajtja. A múltban az al-Kaida fenyegetéseivel és emberrablásokkal kellett szembenéznie a magyar szervezésű fapados afrikai ralinak. Az idén pedig egy ebolajárvánnyal fenyegetett régió vár a 480 indulóra.

“Az ebola sokkal többeket riasztott el, mint az elmúlt évek terrorfenyegetései. Az eredeti 600 nevezőből mindössze 480-an vállalták be a futamot” - mondta a verseny és kalandrali alapítója, Szabó Gál András. Az idén tízéves futam célpontját, Bamakót az ENSZ egészségügyi világszervezete még nem nyilvánította hivatalosan ebolamentes országnak. Az elmúlt hetekben nyolc ebolás beteg vesztette életét Maliban és több száz embert tartottak karanténban. A nehézségek ellenére a Budapest-Bamako az idén ismét Bamakóban ér majd célba. “Természetesen vannak vészforgatókönyveink arra az esetre, ha súlyos járvány lenne Maliban, de meglátásunk szerint emiatt most nem kell különösebben aggódni” - mondta a futam főszervezője.

 

A Dakar afrikai szellemi örökösének tartott rali január 16-án 42 ország résztvevőivel rajtol Budapestről. Két kontinens nyolc országán halad majd át a kéthetes maratoni tereprali mezőnye. Vadonatúj etapok és napi célpontok szerepelnek az útvonalon. Először jut el a futam a marokkói Marakesbe, Erg Chigaga dűnerendszeréhez, a mauritán Terjit-oázishoz és egy különleges csimpánzrezervátumban is éjszakáznak majd az embertpróbáló futam résztvevői Maliban.

hirdetés

 

A világ legnagyobb amatőr ralijaként számontartott Bamako mottója az idén sem változott: "Bárki. Bármivel. Bárhogy." A versenykategóriában induló terepjárók mellett az idén is lesznek flúgos járművek. Rajthoz áll két Robur teherautó, egy Milleneum Flakon névre hallgató Trabant kombi, régi VW bogár, egy Peugeot 205-ös, egy Mercédes iskolabusz és egy 1960-as Ford Falcon. Az indulók között ott lesz a bulvárlapok hasábjairól ismert Fekete Pákó és Bódi Sylvi. A 2013-as futamot csak részben teljesített Fekete Pákó izgatottan vág neki az útnak. “Az idén rendben van a marokkói vízumom is, és végre elejétől végig teljesíteni fogom a ralit” - mondta a nigériai származású magyar előadó.

 

A versenykategória az idén is rendkívül komoly kihívást jelent majd. Maga a pálya kijelölése 5 hétbe és 2 autóba tellett. “Embertelen árvizekkel és komoly dűnerendszerekkel kellett megbirkóznunk” - mondta a pályát író Tempfli László, akit tapasztalt szaharai sofőr létére megdöbbentettek az idei zord viszonyok. A versenyzőknek a régi afrikai Dakar etapjaira emlékeztető kő- és homoksivatagos, valamint szavannás etapokkal kell szembenézniük Marokkóban, Mauritániában és Maliban.

 

Az idén először "4x4 kaland" kategória is indul a Bamakón. “Ezt elsősorban azoknak hoztuk létre, akik terepjáróval indulnak, de nem akarnak versenyezni” - mondta Szabó Gál András.

 

A futam jótékonysági projektjei között szerepel több afrikai iskola felszerelése, oldalkocsis mentő motorkerékpárok és egy iskolabusz adományozása. A rali indulói Diema városában pedig egy közszolgálati közösségi rádiót építenek, amely távoktatási, nőjogi, mezőgazdasági és szórakoztató műsorokat sugároz egy olyan régióban, ahol a hallgatók nagyrésze írástudatlan, áram nincs és a legfőbb médium még ma is a rádió.

 

"Büszke vagyok a csapat összefogásra. Egy angol induló és egy észt csapat adományozott elegendő pénzt, hogy az URH-adót, az antennákat és a kábeleket megvegyük. A rádióadó egyéb felszereléseit pedig az indulók dobják be a közösbe" - mondta Villám Géza, a volt kereskedelmi rádiós. "Egy keverőpultra és pár tartalék mikrofonra még mindig szükségünk van, de reméljük a rajtig az is meglesz" - tette hozzá.

 

A 2015-ös Budapest-Bamako össztávja 8646 kilométer lesz, napi 529 kilométeres átlag etapokkal. A leghosszab a 3,5 napos szupermaraton Budapestől Tangerig, amely 3117 kilométer lesz. A 16 napos futam Január 16-án délután kettőkor rajtol a Lurdy Házból és február 1-jén ér célba Bamakóban.

 

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség, fotó és tervezett útvonal: youtube.com

Kapcsolódó cikkek

valentin-inzko400-1443622560.jpgPécs, 2015. október 1. - A nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselője szerint nem a migránsokat, hanem elsősorban a háborút kell megállítani a bevándorlás problémájának megoldásához.

Pozsony, 2013. június 12., szerda - Szerdai soros ülésén Robert Fico kabinetje jóváhagyta a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosának múlt heti lemondását és leváltotta a posztról A. Nagy Lászlót.

hvar-1376154823.jpgA nemzetközi átlagot is meghaladó mértékben emelkedett júliusban, illetve az év eddig eltelt hét hónapjában a magyar turisták száma Horvátországban, ahová az idén már több mint 170 ezer magyar érkezett - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője az MTI-t.