A migránsok helyett a háborút kell megállítani

2015. október 1., csütörtök 06:00

valentin-inzko400-1443622560.jpgPécs, 2015. október 1. - A nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselője szerint nem a migránsokat, hanem elsősorban a háborút kell megállítani a bevándorlás problémájának megoldásához.

Valentin Inzko (képünkön, fotó: www.ohr.int) szerdán Pécsen, egy sajtóbeszélgetésen fejtette ki véleményét, miután a Nyugat-Balkán és Bosznia-Hercegovina jövőjéről előadást tartott a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolája, Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, valamint a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány szervezésében.

hirdetés

 

A főképviselő hangsúlyozta: a fő feladat a migráció okainak megszüntetése, ennek mentén szükség van arra is, hogy azok az országok, ahonnan a bevándorlók érkeznek, segítséget kapjanak gazdaságuk fejlesztéséhez, a jobb élet megteremtéséhez.

 

Valentin Inzko azt mondta, nagy kérdés, hogy mekkora az a migránstömeg, amit még elbír Európa. Megítélése szerint ötmillió bevándorló még kezelhető valahogy, ez a népesség egy százaléka.

 

A főképviselő az európai uniós országok összefogását sürgette a bevándorlásból fakadó feladatok megoldásában. Kitért a migránsok befogadására, melyben szerinte minden államnak részt kell vállalnia.

 

Valentin Inzko arra a felvetésre, hogy a bevándorlók a jövőben új útvonalat választva Bosznia-Hercegovinán keresztül igyekeznek majd elérni Nyugat-Európát, azt mondta: Bosznia nem gazdag ország, a területén ez esetben áthaladnának a migránsok. Más lenne a helyzet, ha szírek nagy számban ott szeretnének letelepedni, mert megbontanák a vallási egyensúlyt.

 

A főképviselő Bosznia jövőbeni európai uniós csatlakozására vonatkozó kérdésre azt felelte, hogy megítélése szerint az ország másfél évtizeden belül teljesítheti az integráció feltételeit. Hangoztatta: az Európai Unió csak akkor lehet teljes, ha a közösséghez a balkáni államok is csatlakoznak.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

aleks-1357138092.jpg

Az orosz ellenzék egyik fő vádpontja a Putyin rezsimmel szemben  –  a szabadságjogok megnyirbálása mellett –  a mértéktelen korrupció. A hatalom, mint már sokszor, saját fegyverét fordítja az ellenzék ellen, és egyik legnépszerűbb vezetőjüket hatalmas összegű lopással gyanúsítja meg. A blogger Navalnij nem először kerül az orosz rendőrség kezébe. 

kensington-palace-the-south-front-geograph-org-uk-287402-1374527931.jpgLondon, 2013. július 22. - Fia született hétfőn Vilmos hercegnek, a brit trón várományosának és hitvesének, Katalin hercegnőnek. A gyermek a harmadik a brit trónutódlási sorban, és édesapja után az Egyesült Királyság uralkodója lesz. Vilmos és Katalin londoni rezidenciája, a Kensington-palota (képünkön, fotó: Colin Smith) hétfőn késő este jelentette be sajtóközleményben, hogy az újszülött 3,8 kilogrammos súllyal jött a világra, londoni idő szerint 16:24 órakor, vagyis közép-európai idő szerint este fél hat előtt néhány perccel.

A 86. Oscar-gálán az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája a 2013-as év legjobb filmjeit és filmeseit részesítette elismerésben. A díjátadó ceremóniát március 2-án rendezték meg a hollywoodi Dolby Színházban.