Ismertette 2013-as terveit a Hungast

2013. január 18., péntek 11:48

hungast-1359370845.jpg

2013. január 17-én az ANK épületében sajtóuzsonnát tartott a pécsi közétkeztető, a Hungast Dél-Magyarország Kft. A találkozón beszámoltak a 2012. év fejlesztéseiről, eredményeiről, illetve részletesen bemutatták a 2013-as év terveit is. Étteremkorszerűsítés, lakossági diétás étkeztetés és a lakossági átadó pontok bővítése szerepel a Hungast Dél-Magyarország Kft. fő vállalásai között.

A sajtó meghívott képviselői számára megrendezett évindító találkozón Rab Vilmos, a Hungast Dél-Magyarország Kft. üzemeltetési igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Páger Zsolt, a cég üzletfejlesztési igazgatója részletesen beszámolt a szolgáltatás induló évének főbb eseményeiről, eredményeiről. Ezután Végh Tamás, gasztronómiai vezető ismertette a januári étlapot, valamint bemutatta a cég által képviselt gasztronómiai irányvonalat. A sajtó képviselői ez után megkóstolhatták az aznapi ebédet, illetve uzsonnakóstolón ismerkedhettek meg a a cég által étlapon kínált számos újítással.

 

A Hungast Dél-Magyarország Kft. jelenleg hozzávetőlegesen 12.000 pécsi fogyasztót lát el nap mint nap 66 telephelyen, 220 fő alkalmazott foglalkoztatásával.

hirdetés

 

A Hungast Dél-Magyarország Kft. szerződésében vállalta, hogy 10 év alatt nettó 500 millió forint értékű beruházást hajt végre. Ennek kapcsán a 2012-es évre vállaltakat messze túlteljesítették. A megfelelő, korszerű körülmények biztosítása érdekében ezidáig nettó 315 millió forintos beruházást hajtottak végre. Az ANK-ban például hűtőkamrákat, diétás konyhát, szállítóedény tárolót alakítottak ki, valamint korszerű kombi sütő-pároló eszközöket vásároltak. Emellett többek között 800 badella, 2000 GN edény, 6500 tálca, 9500 porcelán, 9500 pohár, 12000 evőeszköz került beszerzésre.

 

„A szolgáltatás első hónapjához képest 11.200-ról az év végére 12.041 főre (7,5%-os növekedés) emelkedett a közétkeztetést igénybe vevők száma. Ez egyértelműen annak a jele, hogy az ellátottak elégedettek az általunk biztosított étkezésekkel. A diétás étkezők száma és aránya is jelentős növekedést mutat. Számuk 153-ról 256 főre növekedett (67 %-os emelkedés), az összes ellátotthoz viszonyított arányuk pedig 1,36%-ról 2,13%-ra nőtt.” - emelte ki tájékoztatójában Páger Zsolt.

 

 

Végh Tamás, gasztronómiai vezető januári étlapmustrájából megtudhattuk, hogy a Hungast Dél-Magyarország Kft. a közétkeztetésben régóta megszokott ún. kényelmi termékek (pl.: levesporok, stb.) kiszorítására törekszik. Így egészségesebb ételeket tudnak készíteni, de az ízfokozókkal ízesített, olykor túlsózott fogásokhoz bizony sokszor ragaszkodnak az emberek, hiszen ezt szokták meg a közétkeztetésben. A konyháikban csont alapléből főzik a csontlevest, házi cukkinikrémet, házi padlizsánkrémet készítenek, saját anyagával sűrített zöldborsó-, és burgonyafőzeléket kínálnak. 2013-ban kísérletet tesznek arra, hogy a tradicionális menzafogások mellett olyan nemzetközi ételeket is megkóstoltassanak a közétkeztetésben részt vevők, mint az indiai curry, vagy a görög gyros. Végh Tamás nagyon fontosnak tartja, hogy új ízeket, új fogásokat ismerjenek meg a menzán étkezők, de jelezte, abban az esetben, ha elutasítást tapasztalnak, leveszik az étlapról az adott ételt. Legutóbb egy házi halpástétom osztotta meg a menzásokat. Míg több iskolában nagy örömmel fogyasztották és jó ízzel megették, addig máshol alig-alig fogyott.

 

A Hungast Dél-Magyarország Kft. fejlesztései 2013-ban tovább folytatódnak, így növekedni fog a lakossági étkeztetési átvételi pontok száma, a szállítóedényzet biztonságos, és hatékony mosogatásához automata gépi mosogatás kerül bevezetésre, valamint megvizsgálják az egyes éttermek felújítási lehetőségeit, illetve növelni kívánják az intézményekben az alkalmazotti étkezők számát is.

Kapcsolódó cikkek

csatornatisztitas-kozarmisleny400-1406141597.jpgPécs-Kozármisleny, 2014. július 24. - Átfogó csatornatisztítási programba kezdett a Tettye Forrásház Zrt. Kozármislenyben. A gyakori szennyvízdugulások és az átemelők meghibásodásai miatt a szolgáltató az év végéig átmossa a város nagyobb gyűjtővezetékeit a csatornahálózaton.

tettye-fh-rekonstrukciok-2014-400a-1399038356.jpgPécs, 2014. május 3. - Újabb pályázati forrásokhoz jutott a baranyai megyeszékhely. Idén így 800 millió forinttal többet fordíthatnak a meglévő víziközmű-rendszer felújítására, fejlesztésére. Összesen 1,135 milliárd forintból korszerűsíti a hálózatot és a létesítményeket a Tettye Forrásház. Hamarosan városszerte indulnak a munkálatok.

Pécs, 2014. december 4. - A pécsi tömegközlekedési társaság mellett működő szakszervezet Nézzünk Együtt a Tükörbe programja decemberi akciójával igyekszik az ünnepekhez igazodni. Aki most hajlandó egy kicsit tenni a közöny ellen, egyhavi buszbérletet nyerhet.