Kultkikötő: gyerekprogramok már Siófokon is

2016. június 16., csütörtök 06:05

kultkikoto-balatoni-legandak-helka-es-kelen400-1466020024.jpg

Budapest, 2016. június 16. - A családosok az eddig ismert három helyszín mellett most már Siófokon is találkozhatnak a Mesés Kikötővel, azaz a Kultkikötő gyerekprogramjaival. A fellépők között találjuk többek között Gubás Gabit, Rutkai Borit, Farkasházi Rékát, Écsi Gyöngyit, Pályi Jánost és az Alma zenekart.

Színház, koncertszínház és bábszínház: előadások sok-sok zenével kicsiknek és kicsit nagyobbaknak!

 

Június 19. és augusztus 27. között Balatonfenyvesen minden csütörtökön és pénteken, Balatonbogláron minden pénteken és szombaton, Balatonföldváron minden szombaton és vasárnap, Siófokon pedig szombat délután és vasárnap délelőtt várják a KULTKIKÖTŐ családi programjai a gyerekeket, szülőket és nagyszülőket.

 

Zene és varázslat, a picik kedvencei a színpadon: interaktív és koncertszínházi előadások, klasszikusok, népmesék és friss, mai történetek gyerekeknek!

hirdetés

 

Olyan neves előadók lépnek a KULTKIKÖTŐ színpadaira, mint a Rutkai Bori Banda, a Veszprémi Kabóca Bábszínház, Écsi Gyöngyi Meseszínháza, a Magyar Népmese Színház, a Góbi Rita Társulat, és folytathatnánk a sort! Találkozhatunk Vitéz Palkóval és Tündér Ilonával, Pom Pommal, Mosó Masával, Babszem Jankóval és Vitéz Lászlóval, és egy balatoni legenda is életre kel a KULTKIKÖTŐ saját produkciójában, Szilas Miklós Helka és Kelén című mesés zenejátékában.

 

kultkikoto-gubas-gabi-bergengociabol-jottunk500-1466020595.jpg

 

A szombat délutáni siófoki kiemelt programok között pedig olyan előadókat találunk, mint Gubás Gabi, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, valamint az Alma zenekar.

 

kultkikoto-alma-zenekar-buli500-1466019990.jpg


Részletes műsor:

Forrás: Szemerédi Fanni / Kultkikötő

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2015. november 25. - Száz fellépő, köztük a Kispál és a Borz szórakoztatja a közönséget a hazai alternatív zenei színtér egyik legfontosabb eseményén, a Fishing on Orfű fesztiválon, amelyet 2016. június 22. és 25. között kilencedik alkalommal rendeznek meg Orfűn.

a-nagyvarosok-mariaja-puskel-zsolt-kultkikoto-400-1438698610.jpgBalatonföldvár, 2015. augusztus 5. - A tóparti városban most csütörtökön, augusztus 7-én látható A nagyvárosok Máriája című tangóest (első képünkön). Láng Annamária és a Mezítlábas Zenészek Magyarországon először kaptak jogot arra, hogy színre vigyék az argentin tangókirály, Astor Piazzola egyetlen tangóoperáját.

ordogkatlan-2014-400-1404933206.jpgPécs, 2014. július 10. - Az Ördögkatlan Fesztivál hetedik éve üzeni és bizonyítja létével, hogy szükségünk van olyan régimódi érzetekre, élményekre, mint a békés fűben ücsörgés, a jóízű beszélgetések régi barátokkal vagy a rácsodálkozás új emberekre, a gyerekekkel való közös játszás-zenélés-táncolás, ...