Székelyek meneteltek az államon belüli önkormányzásért

2013. október 27., vasárnap 14:00

szekelyek-menete1-1382878844.jpgRéty, 2013. október 27. - Kiáltványban erősítették meg a Székelyek nagy menetelésének résztvevői, hogy élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását. A Székely Nemzeti Tanács és a hozzá csatlakozott erdélyi magyar pártok és szervezetek az egységes, autonóm Székelyföld iránti elkötelezettségüknek kívántak nyomatékot adni.

A demonstrációt indító istentiszteleteket követően elindultak egymás felé a menetoszlopok a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút 53 kilométeres székelyföldi szakaszán. A teljes hosszúságú menetoszlop Magyarországi idő szerint délután egy óra körül alakult ki.
   

A menetelés kiáltványának szövegét Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke ismertette a megmozdulás rádióadásában. A kiáltványban arra hívják fel a román kormány figyelmét, hogy a párbeszéd lebecsülése, a székelység akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem megtörni, sem elfárasztani a székely autonómiatörekvést.
   

"A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is" - fogalmaztak a kiáltványban.
   

hirdetés

A nagy menetelés résztvevői a kiáltványban kinyilvánították, hogy a nyolc széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld korábban rögzített ideiglenes határaihoz ragaszkodnak, és követelik, hogy a helyi közösségek népszavazása véglegesítse a határokat. Kijelentették, hogy Székelyföld nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozástól függetlenül közös hazája a terület minden lakosának, és a területi autonómia lesz a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciája.
   

A kiáltványban emlékeztettek arra, hogy a Marosvásárhelyen a székely szabadság napján, ez év március tizedikén elfogadott, és a román kormánynak címzett beadványra nyolc hónap alatt nem érkezett válasz. "A nagyvilág közvéleményéhez fordulva mondjuk el: változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. A nagyvilág közvéleménye előtt kérjük ismételten Románia kormányát, ne vegye semmibe hétszázezer polgárának akaratát, akik egyben az Európai Unió polgárai is!" - áll a dokumentumban.
   

A nagy menetelés résztvevői Magyarország kormányától azt kérik, hogy kérje Románia kormányától a két ország közti alapszerződés tiszteletben tartását, különös tekintettel a dokumentum 15/9. cikkelyére, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek megváltoztatják a kisebbségek által lakott régiók lakosságának arányait.

 

A kiáltvány felolvasása után a tüntetők közösen énekelték el a magyar és székely himnuszt, majd elindultak vissza a gyülekezési pontok felé. Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kommunikációért felelős alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a helyszínekről befutott legutolsó jelentés alapján 120 ezerre becsülik a résztvevők számát. Ugyanezt a számot 15 ezerre becsülte szintén az MTI-nek nyilatkozva Petronela Corodeanu, a Kovászna megyei csendőrség szóvivője. A számot a csendőrség, a rendőrség és a katasztrófavédelem által kiadott közös közlemény is tartalmazza. Corodeanu elmondta, a tömegrendezvény békésen, incidensek nélkül fejeződött be.

 

Elfogadhatatlan egy székelyföldi enklávé létrehozása Románia területén - jelentette ki Crin Antonescu, a román liberális párt elnöke a megmozdulás kapcsán. A román kormánykoalíció részét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét az Agerpres hírügynökség idézte vasárnap. A kelet-romániai Focsani városban tartózkodó politikus újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a tüntetést bölcsen, de határozottan kell kezelniük a hatóságoknak. Hangsúlyozta, hogy Románia "egységes állam".

 

Forrás: MTI, MTI-fotó: Beliczay László

Kapcsolódó cikkek

 Sanghaj, 2013. április 29., hétfő  - Egyre inkább veszít versenyképességéből Hongkong, a trend visszafordításához Kína különleges igazgatású területének elsősorban a gazdaságra kellene koncentrálnia - véli a kínai vezetés hongkongi ügyekért felelős tagja.

Bécs, 2016. június 26. - Mivel Bécsben számos strand található a természetes vizeknél, így a Duna mentén is, az osztrák főváros részletes online előrejelzéssel segíti a fürdőzőket. Európa egyik legzöldebb fővárosa valóban törődik polgáraival.

 Róma, 2013. július 1., hétfő- Giorgio Napolitano olasz államfő és Enrico Letta kormányfő a trieszti Il Piccolo napilapban közölt nyílt levélben is üdvözölte Zágráb EU-tagságát, miközben az északkelet-olasz prosecco-termelők máris a horvátokkal való küzdelemre készülnek a habzó bor nevéért.