Ferenc pápát választotta az év emberének a The Times

2013. december 26., csütörtök 19:32

ferenc-papa305x187-1388146286.jpgA tekintélyes konzervatív brit napilap csütörtöki szerkesztőségi cikkében azzal indokolta döntését, hogy a katolikus egyháznak "kivételes emberre" van szüksége, és úgy tűnik, hogy Ferenc pápa személyében ezt az embert meg is találta.

Ma már kevesen osztják Thomas Carlyle, a 19. századi skót filozófus és történész nézetét, amely szerint az emberiség sorsát végső soron "a Nagy Emberek történelme" határozza meg, ám a demokratikus kor alakításában is változatlanul szerepe lehet a kivételes emberek befolyásának.


Ha az egykori Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros, aki alig kilenc hónapja lett az Újvilágból érkezett első pápa, csak annyit tett volna, hogy ismét bizalmat önt az egyházi személyiségek szexuális visszaéléseinek botrányától és annak számos országban megkísérelt eltussolásától elborzadt katolikus hívőkbe, már azzal is figyelemreméltó figurájává vált volna a vallási és a közéletnek.

hirdetés


Ferenc pápa azonban ennél sokkal többet tett. Egyik elődje, az 1958-ban pápává választott XXIII. János a történelmi II. Vatikáni Zsinatot - saját metaforájával élve - az egyház ablakának kinyitására és friss levegő beengedésére használta fel. Ferenc, az argentin pápa ismét szélesre tárta ezeket az ablakokat, pusztán személyiségének erejével - írta elemzésében a csütörtöki The Times.

 

A lap szerint Ferenc pápa nemcsak a személyes magatartás szintjén, hanem teológiai ügyként is példázza a törődést a szegényekkel és az alávetettekkel. Ebben a vonatkozásban minden jel arra vall, hogy az egyházfő a világszínpad életfontosságú szereplőjévé alakítja az egyházat - fogalmaz a The Times szerkesztőségi méltatása.


Az elmúlt hetekben az amerikai Time magazin és a Le Monde című francia napilap is Ferenc pápát választotta az év emberének.

Kapcsolódó cikkek

Bécs, 2013. április 10., szerda - A magyar kormány politikájáról, az ellenzékről és a választási törvényről is szó volt azon a bécsi vitaesten, amelyet kedden tartottak Heller Ágnes, Bauer Tamás és Paul Lendvai részvételével.

eu-zaszlok400-1424405040.jpgBerlin-Brüsszel, 2015. február 20. - Az EU 28 tagállamában a lakosságnak átlagosan 57 százaléka ellenzi a bevándorlást az unión kívüli országokból, míg a más uniós tagországokból érkezőket csak a lakosság 41 százaléka nem látja szívesen - idézi a német dpa hírügynökség az EuroBarometer felmérését.

malacpersely400-1451237316.jpg

Budapest, 2015. december 28. - A UBS Group AG és a PwC "A milliárdosok változó arcai" címmel közös tanulmányt készített, amely a nők szerepét vizsgálja a vagyon megteremtésében és több generáción át történő megőrzésében. A tanulmány a két cég 2015 májusában kiadott jelentésén alapul, amely megállapította, hogy a milliárdos nők száma gyorsabban növekszik, mint a milliárdos férfiaké.