Ülősztrájk a Leőweyben

2012. december 13., csütörtök 11:00

leowey-1355393149.jpg

A gimnázium több száz diákja az iskola dísztermében gyűlt össze az első három tanóra idejére, hogy nemtetszését fejezze ki az államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyek számának csökkentése, és a "röghöz kötés" miatt.

A felszólaló diákképviselők kifejtették, hogy azért jelentkeztek gimnáziumba, mert tovább akarnak tanulni, nem számítottak rá, hogy időközben kiderül: "tanulni csak az tud majd, akinek pénze is van rá, vagy vállalja az eladósodást, a röghöz kötést".

hirdetés

A tanulók számos transzparenssel is készültek csütörtökre, melyeken többek között a "Nem csak a felső tízezeré az egyetem", "Minek tanulni, ha egyetemre úgysem mehetek", "A kormányok jönnek, mennek, de diákok mindig lesznek", "Beteg a felsőoktatás (rózsahímlős)", illetve "Nem kel töb pénz a zoktatásban!" volt olvasható.

A gimnazisták demonstrációjának ideje alatt egyetemisták transzparensekkel jelentek meg a városháza előtt, majd a Leőwey épülete elé vonultak, hogy szolidaritásukról biztosítsák a középiskolásokat, de az intézménybe nem engedték be őket.

A sajtó értesülései szerint az ANK és a komlói Nagy László Gimnázium tanulói is demonstrációra készülnek.

Kapcsolódó cikkek

gilvanfa-valyoghazak400-1387104792.jpgÁtadták azokat a vályogházakat Gilvánfán, amelyek az országban egyedülálló „vályogvető” közfoglalkoztatási program keretében épültek - közölte a távirati irodával a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.

Szászvár, 2015. május 21. - A kivitelező elkezdte a szászvári volt püspöki rezidencia felújításának munkálatait, így a várkastély középkori műemlék-együttese hamarosan visszanyerheti régi fényét. A mintegy 500 millió forintos rekonstrukció az Európai Unió, valamint a magyar állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) támogatásával valósul meg.

os-drava-program-latogatokozpont-fogadoepulet-latvanyterv-1383231664.jpgElhelyezték a több mint egymilliárd forintból épülő Ős-Dráva Ökoturisztikai Látogatóközpont és Bemutatóhely alapkövét a baranyai Szaporcán.