Több millió forint folyhat el

2014. július 30., szerda 07:00

csotores400-1406650720.jpgPécs, 2014. július 30. - Milliós számlává duzzadt két csőtörés is a hetekben Pécsen. A Tettye Forrásház szakemberei a napokban két olyan rejtett belső hibát találtak, ahol a repedt csőből hosszú hónapok alatt több ezer köbméternyi ivóvíz folyt el, magas számlát eredményezve ezzel az érintett lakóknál, üzlettulajdonosoknál.

- Sajnos megesik, hogy a víz nem tör fel a felszínre. Ha utat talál magának, például egy közelben lévő csapadékvíz-csatornába vagy szennyvízaknába folyik, még nehezebb időben felfedezni a bajt. Pincerendszerből, bányaművelésből keletkező üregbe is elszivároghat a víz, akár egy család napi felhasználásának többszöröse elveszhet egyetlen óra alatt - mondta el az eset kapcsán Csöngei Adrienn, a szolgáltató sajtóreferense. - Ha leolvasónk kiugróan magas fogyasztást észlel, jelzi az ügyfélnek, érdemes azonban a félévi leolvasások közt a tulajdonosoknak is meggyőződniük vízmérőjük állásáról, hiszen így hamarabb észrevehetik, ha valami eltér a megszokottól - javasolja a társaság képviselője.

hirdetés

 

A belső hálózatot egész egyszerűen tesztelhetjük: zárjuk el valamennyi vízvételi hely kifolyószerelvényét, és ha a vízmérőn a legkisebb csillagkerék mégis pörög, szivárgás lehet a hálózaton. Ilyenkor a legfontosabb feladat a hiba pontos helyének gyors megtalálása. Keressük meg a baj forrását, ne várjunk a javíttatással.

 

A vízmérő ugyanis minden liter vizet megmér, ami átfolyik rajta, akár felhasználtuk, akár elszivárgott. Mivel nem az elhasznált, hanem a szolgáltatott vizet kell megfizetni, ne növeljük feleslegesen vízdíjszámlánkat!

 

Ha a belső csőtörésből elfolyó víz bizonyíthatóan nem a szennyvízhálózatba kerül, hanem a környezetbe szivárgott el, a felhasználó kérheti az átlagon felüli csatornadíj jóváírást a szolgáltatótól.

 

Mire figyeljünk még?

  • A vízhálózat hangjai is figyelmeztethetnek hibára, amelyet vizes berendezések erősíthetnek, de a falon, talajon lévő vizesedés mindenképpen intő jel.
  • A lakás legkisebb helyisége könnyen a legnagyobb víznyelővé válhat: a WC szelep hibájára utalhat, ha a szaniter vékony csíkban láthatóan vízkövesedik, rozsdabarna nyomot hagy a folyamatosan szivárgó víz, vagy gyakrabban utántölt a tartály.
  • Nemcsak télen, nyáron, például nyaraláskor is célszerű elzárni a vízmérő előtti csapot, ha hosszabb ideig nem tartózkodunk otthon ingatlanunkon.
  • Előfordulhat, hogy a hálózat olyan helyén következik be a rejtett meghibásodás, amit a felhasználó nem tud ellenőrizni. A rejtett hibát néha nehéz feltárni, ha nem találjuk a probléma forrását, hívjunk vízvezeték-szerelőt.

Elfolyó vízmennyiség különböző átmérőjű repedéseknél, lyukaknál (5 bar nyomás mellett):

 

elfolyo-viz-tablazat-1406650675.jpg

 

Forrás: TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt.

Kapcsolódó cikkek

kek-zold-melinda-plakat400-1410369855.jpgPécs, 2014. szeptember 11. - Gyerekprogramok, színház, élő kívánságműsor, bográcsfőzés és koncertek várják szeptember 13-án a Melinda parkban található KÉK-Zöld Irodába kilátogatókat.

top25-2014-01-400-1400274825.jpgPécs, 2014. május 17. - A Pannon Borrégió Egyesület és a Pécsi Borozó szerkesztősége már hetedik alkalommal rendezte meg a Pannon Borrégió TOP25 borversenyt. A régió négy borvidékének - Pécs, Szekszárd, Tolna és Villány - legjobb borai mérettettek meg a versengésen, ahol a zsűri döntése alapján alakult ki a régió borválogatottja.

Szekszárd, 2015. március 23. - Összességében 1,1 százalékkal, mintegy tízmilliárd forinttal csökkentek a főbb adónemekből befolyt bevételek a Dél-Dunántúlon 2014-ben az előző évhez képest - tájékoztatta a múlt héten az MTI-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-Dunántúli Regionális Adó-főigazgatósága.