Kevesebb bevétel a főbb adónemekből

2015. március 23., hétfő 06:00

Szekszárd, 2015. március 23. - Összességében 1,1 százalékkal, mintegy tízmilliárd forinttal csökkentek a főbb adónemekből befolyt bevételek a Dél-Dunántúlon 2014-ben az előző évhez képest - tájékoztatta a múlt héten az MTI-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-Dunántúli Regionális Adó-főigazgatósága.

2014-ben négy fontosabb adónemből, a személyi jövedelemadóból (szja), áfából, társasági adóból és a társadalombiztosítási adókból 347,1 milliárd forint bevétel folyt be Baranya, Somogy és Tolna megyében, ugyanez az összeg 2013-ban 357,2 milliárd forint volt. A csökkenést az áfakiutalások növekedése okozta.

 

A NAV tájékoztatója szerint tavaly a 2013. évinél 4,7 százalékkal több, 78,2 milliárd forint szja-t fizettek be a régióban. A nyugdíj- és egészségbiztosítási alapba fizetett összeg, illetve az egészségügyi hozzájárulás összege 204,5 milliárd forint volt, ami 5,4 százalékkal nagyobb a 2013-asnál, a 15,1 milliárd forint társaságiadó-bevétel ugyanakkor 3,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A 153,3 milliárd forint áfabevétel 100 millió forinttal haladta meg a 2013-as összeget.

hirdetés

 

Tavaly 104 milliárd forint áfát utaltak ki az adózóknak, 19,9 százalékkal többet, mint 2013-ban. A NAV ezt azzal magyarázta, hogy a feldolgozóipar és a mezőgazdaság kiemelt vállalkozásainak 2014-ben nőtt az exportértékesítése.

 

A tb-bevételek és az szja 40 százaléka Baranyából, 37 százaléka Somogyból, 26 százaléka Tolnából érkezett, a társasági adóból Tolna megye - a paksi atomerőmű jelenléte miatt - a bevételek 42,9 százalékát adta.

 

A tájékoztatás szerint javult az üzemanyagok jövedéki adójának egyenlege a régióban: míg 2013-ban 5,281 milliárd, 2014-ben 4,556 milliárd forinttal kellett többet visszautalni az adónemből a befizetéseknél. Az egyéb jövedéki termékekből származó adóbevétel 108 millió forinttal 2,237 milliárd forintra nőtt. Több európai uniós vám-, ugyanakkor kevesebb importáfabevétel keletkezett a Dél-Dunántúlon.

 

Kitértek arra is, hogy a tavaly több mint kétezerrel több használt és új gépkocsi után fizettek regisztrációs adót, az eljárások száma 8384-ről 10 987-re nőtt. Ennek megfelelően a regisztrációs adóbevétel egymilliárd-kétmillió forintról 1,226 milliárd forintra emelkedett.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

erdojarasi-tilalom-szokott-farkas-miatt400-1446391082.jpgPécs, 2015. november 1. - Nem keresik tovább a pécsi állatkertből megszökött farkast - mondta az intézmény igazgatója az MTI érdeklődésére. Szatyor Miklós indoklása szerint az állat megtalálására és befogására szombat délelőttől vasárnap reggelig tartó erőfeszítések eredménytelenek voltak, s mivel nem tudják, hogy a ragadozó hol lehet, nem látják értelmét a kutatás folytatásának.

papirdarvak2-400-1414869961.jpgPécs, 2014. november 1. - Hagyományaikat folytatva a Pécsi Köztemető gyermekparcellájában elevenítette fel az elhunyt gyermekek emlékét a pécsi székhelyű Szemem Fénye Alapítvány.

budai-vam-utcakereso-hu400-1410813937.jpgPécs, 2014. szeptember 16. - Augusztusban kezdődött és szeptemberben folytatódik a Pécs országos közúthálózatának jelzőlámpás csomópontjaiban található forgalomirányító jelzőberendezések rekonstrukciója. A 6-os főúton keletről nyugatra haladó felújítások során ma a Budai vámnál dolgoznak a szakemberek.