Januártól az E.on helyett jöhet a Főgáz

2015. június 16., kedd 06:00

Budapest-Baranya, 2015. június 16. - Alkalmasnak találta a Főgáz Zrt. ajánlatát a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), így a társaság láthatja el a jövőben a lakossági gázszolgáltatási piacról kivonuló E.on Energiaszolgáltató Kft. és a GDF Suez Zrt. ügyfeleit.

Így 2016. január 1-jétől Zala, Somogy, Veszprém, Tolna, Baranya és Fejér megyében, 2016. július 1-jétől pedig Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, Csongrád, valamint Békés megyében lehet a Főgáz a földgázfelhasználók új egyetemes szolgáltatója, azaz összesen mintegy 1,3 millió fogyasztó ellátását kell tudnia biztosítani - olvasható az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. (ENKSZ) az MTI-nek pénteken eljuttatott sajtóközleményében.

hirdetés

 

A MEKH pénteki tájékoztatása szerint a Főgáz által benyújtott dokumentáció megfelel a törvényi előírásoknak. A MEKH eljárása során a felhasználók folyamatos ellátását, az ellátásbiztonság garantálását vizsgálta. A hivatal a szolgáltatóváltás folyamatát rendszeresen ellenőrzi, arról hetente írásbeli jelentést kér, különös tekintettel a fogyasztók tájékoztatására - közölték.

 

A Főgáznak 30 napon belül tervet kell készítenie a szolgáltatóváltással érintett fogyasztók tájékoztatásáról, amelynek tartalmát a MEKH meghatározta. A fogyasztókat értesíteni kell arról, hogy az új egyetemes szolgáltatói szerződés a MEKH határozatában szereplő hatállyal automatikusan, a törvény erejénél fogva létrejön, a szolgáltató üzletszabályzatában foglalt feltételekkel.

 

A tájékoztatónak tartalmaznia kell az új szolgáltatónak, valamint üzletszabályzatának elérhetőségét, a mérőállás megállapításának módját, a panaszkezelés lehetőségeit, a szolgáltatóváltással kapcsolatos esetleges teendőket. Értesíteni kell a fogyasztókat a földgázellátás zavartalanságának biztosításáról, az esetlegesen fennálló hátralékok kezeléséről.

 

A hivatal a kijelölő határozatban a Főgáz Zrt.-t a részletes üzleti tervének benyújtására szólította fel - olvasható a közleményben.

 

A két egyetemes szolgáltató, az E.on Energiaszolgáltató Kft. és a GDF Suez Zrt. áprilisban kérte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól földgázszolgáltatói engedélyének visszavonását.

 

A megadott határidőre egy gázszolgáltatótól, a Főgáz Zrt.-től érkezett ajánlat a két szolgáltató lakossági fogyasztóinak ellátására kiírt nyilvános felhívásra.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Budapest-Pécs, 2014. szeptember 8. - A Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete (SZIME) az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával 2014-ben is megrendezi az Idősek II. Kárpát-medencei kulturális és művészeti vetélkedőjét, amely a nagy sikerű Idősek határokon átívelő kulturális és művészeti vetélkedőjének idei folytatása. Előadó- és alkotóművészet kategóriákban várják a 60. életévüket betöltött személyek jelentkezését szeptember 15-én, hétfőn 20 óráig.

spar-dinnye400-1436467035.jpgBicske, 2015. július 10. - A SPAR Magyarország régóta elkötelezett támogatója a magyar dinnyetermesztésnek, és a szezon indulásával idén is mindent megtesz a gyümölcs népszerűsítéséért. Az elmúlt években folyamatosan nőtt a görögdinnye-forgalmuk, idén pedig a nemzetközi SPAR-hálózaton keresztül már Horvátországba és Szlovéniába is eljut a magyar dinnye.

Egy friss magyar felmérés szerint a 18-30 év közötti fiatalok a gyorsabb karrier elérése érdekében hajlamosak a gyakori munkahelyváltásra. A kutatásból az is kiderült, hogy a 1982-95 között született, úgynevezett Y generáció tagjai számára a munkavégzés közbeni szabadság és a munkahelyi légkör oldottsága kiemelkedően fontos. A Coaching Team által végzett, 499 fős mintavételű felmérés elgondolkodtató eleme, hogy a válaszadók több mint egyharmada külföldön képzeli el az álompozíció elérését.