Csak a pénz motiválja a magyart

2014. július 7., hétfő 07:00

Budapest, 2014. július 7. - Négyből hárman munkahelyet váltanának Magyarországon, ha több fizetést kapnának - derült ki a Randstad Workmonitor statisztikáiból. A munkavállalók szerint determinált a magyar munkaerőpiac, miközben minden harmadik ember a képzettségének nem megfelelő állásban dolgozik.

Egyértelműen a pénz jelenti a legerősebb motivációt a magyarok számára: a Randstad Workmonitor 2014 második negyedévében készített felmérése szerint hazánkban a munkavállalók 75 százaléka munkahelyet váltana, ha több fizetést ígérnének neki. Ez az arány különösen annak tükrében magas, hogy a jobb karrierlehetőségért, illetve a képzettségéhez jobban illő munkáért csak a megkérdezettek fele mondana fel.

 

„Minden munkáltatónak érdemes elgondolkodnia azon, hogy eleget fizet-e az alkalmazottainak, hiszen a gazdaság fellendülésével egyre többször fordulhat elő, hogy a vállalat legjobb szakembereit magasabb bérrel akarják elcsábítani a konkurensek” - mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. A szakember hozzátette, hogy bár a nők óvatosabbak a munkahelyváltással kapcsolatban, a férfiak közül csak 4 százalék mondana határozottan nemet egy jobb fizetéssel járó állásra.

hirdetés

 

Kötött pályás álláspiac?

 

A Randstad Workmonitor adatai szerint a munkahelyváltás után is többnyire ugyanazon a pályán maradunk. „A többség szerint hazánkban az első munkahely az ember egész életére meghatározza a karrierlehetőségeket, például ha valaki bolti eladóként kezdi, sok esetben később is csak a kereskedelemben kap lehetőségeket. A megkérdezettek kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy bármikor lehet hivatást váltani” - magyarázta az eredményeket Baja Sándor.

 

Ez különösen azért számít borúlátó véleménynek, mert a Randstad felmérésében a megkérdezettek 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az első állásához a szerencse és a véletlen is hozzásegítette, nem feltétlenül a tudatos karrierépítés hajtotta. Jelenleg minden harmadik munkavállalónak olyan állása van, ami nem illik a végzettségéhez, ennek ellenére a felmérés résztvevőinek 70 százaléka úgy gondolja, hogy három év múlva is hasonló munkát fog végezni. „Ez azért probléma, mert elveszik az oktatásba fektetett energia, ráadásul átképzés nélkül egy idegen szakmában először csak alacsonyabb presztízsű, kevesebb fizetéssel járó álláshoz lehet jutni” - magyarázta a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. A szakember hozzátette: a felmérésben részt vevők 56 százaléka ma már mást tanulna, ha újrakezdhetné az életét.

 

Megbékélünk a határozott idejű szerződéssel

 

A Randstad Workmonitor adatai szerint tavaly óta 57-ről 63 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik egy határozott idejű munkaszerződésre olyan ugródeszkaként tekintenek, ami később a hosszú távú szerződéshez is hozzásegítheti őket. Ezzel párhuzamosan 2014-ben már 82 százalék fordulna munkaerő-közvetítő cégekhez, ha elveszítené az állását. „Igaz, a megkérdezett munkavállalók fele még mindig úgy nyilatkozott, hogy a határozott idejű szerződés inkább a fiataloknak való, de egy ilyen álláslehetőség nemcsak a pályakezdést, hanem adott esetben az új szakterületre lépést is megkönnyítheti” – tette hozzá Baja Sándor.

 

A felmérés hátteréről

 

A Randstad Workmonitor egy 33 országra kiterjedő felmérés, amely elsősorban a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. A negyedévente végzett kutatás a globális és helyi trendek mellett egy-egy speciális témakörrel is foglalkozik. A 2014. április 16. és május 6. között felvett, második negyedéves kérdéssor többek között a munkaerő-piaci lehetőségek megítélését és a főbb motivációkat vizsgálta a munkavállalók körében. A felmérés során Magyarországon összesen 7290, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre.

 

Forrás: sakkom

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2016. szeptember 25. - A családi vállalatok gazdasági és társadalmi értéke, jövőképe és az általuk meghatározott magatartási normák példaértékűek lehetnek nem csak a kisebb családi cégek, de a vállalati szektor egészére nézve is. A K&H díjat hirdet a magyarországi családi tulajdonban lévő vállalatok számára, hogy támogassa és elismerje hozzájárulásukat a gazdasághoz és elkötelezettségüket a társadalom iránt.

bz-motorvonat400-1387101946.jpgAz elmúlt évek legjelentősebb kínálatbővítéseivel lép hatályba az új vasúti menetrend december 15-én - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a MÁV-Start Zrt. az MTI-vel.

Az elmúlt időszakban az E.ON Hungária Zrt. néhány ügyfele olyan levelet kapott, amely a cég nevében arról értesítik őket, hogy a vállalat által szervezett nyereményjáték sorsolásán évekre szóló áramszámla átvállalást, üzemanyag utalványt, illetve értékes tárgynyereményeket nyertek - tájékoztatta portálunkat az E.ON.