Tévedett Popeye a spenót-ügyben

Új könyvében idézi fel egy matematikus, hogy a növény vastartalmát kutató kémikus óriási szarvashibát követett el, amikor számításai során rossz helyre helyezett egy tizedesvesszőt. Samuel Arbesman The Half-life of Facts: Why Everything We Know Has an Expiration Date című könyvében azt vette számba, hogy a tudományos bakik hogyan érlelődtek mítoszokká a történelem folyamán – köztük a spenóté.

1870-ben a német Erich von Wolf a spenót és egyéb zöldségek vastartalmát kutatta, de mikor végső téziseit papírra vetette, eltévesztett egy tizedesvesszőt, így a spenót mellé tízszer nagyobb vastartalom került. Wolf kutatása nyomán így az terjedt el, hogy 100 gramm spenót 35 milligramm vasat tartalmaz, ez a szám valójában azonban tized akkora, mindössze 3,5 milligramm.

hirdetés

Ezt a rajfilm alkotói is átvették, s ez adta az ötletet ahhoz, hogy Popeye, a tengerész spenótot egyen, amitől óriásira nőnek az izmai. Bár Wolf hibáját 1937-ben korrigálták, de a rajzfilmkarakter nyomán sokan a mai napig úgy tudják, hogy a spenót az egyik legnagyobb vastartalmú zöldségünk. 1981-ben a British Medical Journal is megpróbálta eloszlatni a mítoszt.

A spenót Délnyugat-Ázsiából, valószínűleg Perzsiából származik, innen vitték a mórok Spanyolországba. A 14. században került Angliába, de csak később, Medici Katalin udvarában vált népszerűvé, különösen a tavaszi időszakban. Magas oxalát-, és nitráttartalma miatt nem szabad túl sűrűn fogyasztani, de ez sem akadályozta meg a francia hadsereget abban, hogy az első világháborúban tömegével adjanak spenótlével kevert bort a katonáknak.

Popeye népszerűsége hatására az 1930-as években 33 százalékkal megemelkedett a spenótfogyasztás az Egyesült Államokban.

Popeye 1929-ben a Thimble Theater (Gyűszű színház) című képregény egyik mellékszereplőjeként tűnt fel, de olvasói levelek hatására E.C. Segar két éven belül a történet főhősévé rajzolta át. 1933-ban már Max Fleischer rövidfilmjében debütált, amelyet egy 108 részes rajzfilmsorozat követett. 

Fleischer filmjeit az 1950-es években elkezdték játszani a tévék, s ez a Popeye rajongók újabb generációját jelentette. 1980-ban Robert Altman rendezésében, Robin Williams főszereplésével filmfeldolgozás is született a tengerész kalandjairól, de ez nem érte el a várt színvonalat.