Koncertek 2015-ben: Slipknot, Roxette, OneRepublic

2015. január 4., vasárnap 08:00

koncert400-1420297158.jpgBudapest-Orfű-Pécs, 2015. január 4. - Mások mellett a Slipknot, a Roxette, a OneRepublic, a Nickelback, a Motörhead és a Bad Manners is fellép 2015-ben Magyarországon. A hazai zenei események közül kiemelkedik a World Music Expo (Womex), amelyet októberben rendeznek Budapesten.

Január 9-én Belgium első számú gitárosa, Philip Catherine dzsesszkvartettjével a Művészetek Palotájában (Müpa) játszik, 10-én a nyolcvanas évek egyik legnagyobb popsztárja, Thomas Anders a Modern Talking Banddel a Syma-csarnokban lép fel, 11-én a holland dzsesszzongorista, Michiel Borstlap triójával szintén a Müpában zenél. 12-én a 20 éves Cotton Club Singers az Erkel Színházban tartja jubileumi koncertjét, 17-én a népzene ünnepét rendezik meg a Müpában a Tokos Zenekar, a Bazseva, a Zombori, a Góbé, az Etnofon Zenei Társulás, Both Miklós és a Palimo Story, a Cimbaliband, valamint a PASO fellépésével.

 

Szintén a Müpában lesz január 21-én az Anima Sound System akusztikus koncertje, 24-én a szimfonikus metál kiemelkedő csapata, a holland Epica a Petőfi Csarnokban zenél, aznap a dán Raveonettes duó az A38-on látható és hallható. Szintén a Petőfi Csarnokban január 25-én a power metál svéd híressége, a Sabaton lép fel. A hónap utolsó napján és másnap két klubkoncertet ad az Ignite, a hardcore-punkot játszó amerikai csapat magyar frontemberével, Téglás Zolival: január 31-én a Barba Negrában, február 1-jén az A38 hajón, itt akusztikus műsorral.

hirdetés

 

Február 4-én a seattle-i drone metál csapat, az Earth az A38-on koncertezik, másnap, 5-én a maszkjairól híres, szintén amerikai szörnymetál zenekar, a Slipknot a Budapest Sportarénában fog zúzni. Február 7-én a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb dzsesszpop csapata, a brit Matt Bianco a MOM Sport Uszoda és Sportközpontban szerepel, 8-án két amerikai dj-sztár, Dj Shadow és Cut Chemist az elektro-funk atyja, Afrika Bambaataa előtt tiszteleg szetjével a Dürer Kertben.

 

Február 9-én a brit dalszerző-előadó, Fink ad műsort zenekarával az A38-on, 23-án a Magyarországra visszajáró amerikai grunge kiválóság, Mark Lanegan és együttese lép fel a hajón. Szintén február 23. az időpontja a kubai-amerikai dzsessztrombitás, Arturo Sandoval koncertjének a Müpában, 24-én aztán egy másik szörnyzenekar, a 2006-os Eurovíziós Dalfesztiválon győztes finn Lordi a Barba Negrában ad koncertet. 27-én az A38-on lesz a brit ska alapvetése, a Bad Manners koncertje.

 

Március 8-án Zorán nagykoncertjének helyszíne a Müpa, 12-én a kanadai Devin Townsend lép fel az A38-on, március 30-án az ausztrál posztrock együttes, a Sleepmakeswaves az A38-on zenél. Április 6-án a 20 éves brit neoprogresszív rockcsapat, az Arena játszik az A38-on, 11-én 40 évnyi rockzenét ünnepel az EDDA Művek a Sportarénában, ezalatt a finn Apocalyptica a Petőfi Csarnokban ad koncertet. 15-én a hatszoros Grammy-díjas amerikai dzsesszszaxofonos és formációja, a David Sanborn Band a Müpában muzsikál, 16-án az amerikai anarchista punkrock együttes, az Against Me! az A38-on lép fel, 22-én pedig minden idők talán legjobb dzsesszdobosa, Jack DeJohnette Made in Chicago című műsorát mutatja be csapatával a Müpában.

 

Május 19-én a nyolcvanas-kilencvenes évek sikeres svéd popduója, a Roxette lép fel a Budapest Sportarénában, május 30-án az Omega Oratórium beat-mise a Budapest Parkban lesz látható. Június 7-én az amerikai alterpop színtér kedvence, a OneRepublic játszik az Arénában, június 17-én a kemény zenét képviselő brit Asking Alexandra és a Los Angeles-i Hollywood Undead lép a Budapest Park színpadára. Augusztus 29-én a Disney csatorna tini szappanopera sztárjai adnak koncertet a Sportarénában Violetta Live címmel, ugyanott október 16-án a kanadai rockbanda, a Nickelback zenél.

 

A hazai fesztiválszezont június 17-től 20-ig a Fishing On Orfű nyitja: a Kispál és a Borz ezúttal az 1994 és 1998 közötti dalokból válogat. Július 1. és 4. között lesz a soproni VOLT Fesztivál, amelyen fellép a Motörhead, John Newman, Lily Wooda Rise Against, a Parov Stelar and, a Parkway Drive és Ákos is. 2015-ben július 9-től 12-ig tart a Balaton Sound Zamárdiban, július 13. és 19. között lesz a Rockmaraton a Hatebreaddel, a Powerwolffal, a Korpiklaanival és az Exploiteddal (pontos helyszín még nincs, várhatóan Pécs környékén). Július 14-től 19-ig az EFOTT Velencén, július 15-én pedig a VeszprémFest nyitónapján lép fel Roger Hodgson, a legendás Supertramp egykori frontembere.

 

A székesfehérvári FEZEN július 29. és augusztus 1. között lesz. A Sziget Fesztivál augusztus 10-től 17-ig fog tartani, az már biztos, hogy a nulladik napon fellép a Florence and the Machine. A B.my.Lake elektronikus zenei fesztivál Balatonvilágoson, illetve a zamárdi Strand fesztivál (itt fellép a teljes hazai élmezőny, köztük a Punnany Massif, a Kiscsillag, a Carbonfools, és Ákos is) egyaránt augusztus 19. és 22. között lesz. A Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) augusztus 25-től 30-ig fog tartani.

 

A magyar dal napja 2015-ben szeptember 13-án, vasárnap lesz, az év legfontosabb hazai zenei eseménye pedig kétségkívül a World Music Expo (Womex) lesz október 21-től 25-ig a Művészetek Palotájában és a Millenáris parkban. Korábban még sohasem rendezték meg Kelet-Közép-Európában a világzene első számú nemzetközi eseményét.

 

2015-ben több magyar zenekar és előadó ünnepel jubileumot, illetve kerek születésnapot. Hetvenéves lesz Szörényi Levente, az Illés együttes egykori frontembere és a Fonográf alapítója, valamint Hobo (Földes László), 45. születésnapját ünnepli az Apostol, 40 éve alakult az EDDA Művek, a Piramis, az East és a Vágtázó Halottkémek, 35 éve a Pokolgép és a Solaris, 30 éve a Ladánybene 27 és a Napoleon Boulevard. Negyedszázados 2015-ben az Irigy Hónaljmirigy, a Korai Öröm, a Republic, 20 éves a Bon-Bon, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Cotton Club Singers, a Heaven Street Seven, a Kerekes Band, 15 a Hiperkarma, 10 a Belmondo, az Irie Maffia és a Vad Fruttik.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. január 20. - Kiállításokkal, népzenei és néprajzi előadásokkal és koncertekkel ünnepelik a magyar kultúra napját Baranya megyében - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Pécs, 2016. november 13. - Bogdán Árpád második, Genezis című játékfilmjének kórházi jeleneteit a Pécsi Tudományegyetem Janus Pannonius klinikai tömbjében forgatják. A rendező a szombati forgatás előtt az MTI-nek elmondta: a három szálon futó film forgatása novemberben kezdődött, az utolsó jeleneteket decemberben veszik fel, a játékfilm 2017 első hónapjaira elkészül.

romani-design-1365415752.jpg

Az emberi erőforrások minisztere szerint fontos, hogy megmutassák a roma kultúra szép arcát, és megüzenjék minden "jó szándékú magyarnak": a romák itt vannak, ilyenek is, ezért ne azonosítsák őket a rossz hírekkel, előítéletekkel.