Vihar a kővágószőlősi iskolaigazgató körül

2013. augusztus 15., csütörtök 11:49

Pécs, 2013. augusztus 15. - Egy családi vita során késsel sebezte meg magát és férjét a kővágószőlősi iskolaigazgató, ezért több szülő fél attól, hogy a helyi iskolába engedje a gyermekét. Mások jó pedagógusnak tartják az igazgatónőt és kiállnak mellette - írta az Új Dunántúli Napló (ÚDN) csütörtökön.

A Baranya megyei napilapnak a pedagógus ügyvédje a nyáron történt esetről azt mondta: a nő magát akarta megszúrni, párja próbálta tőle elvenni a kést, eközben sérült meg véletlenül. A jogi képviselő hozzátette, szigorúan magánéleti jellegű esetről, egy felkavaró, váratlan helyzetben történt "szerencsétlen balesetről" van szó, mely az érintetteken kívül másra nem tartozik, és nem kapcsolható a tanár munkájához.
   
Az Új Dunántúli Naplóval a rendőrség az esettel összefüggésben azt közölte, hogy súlyos testi sértés kísérletének gyanújával eljárás indult egy szabadszentkirályi nővel szemben, aki családi vita során a férjét bántalmazta.
   
A kővágószőlősi iskolába járó gyerekek szüleinek egy része a történtek miatt aggódik, a legelszántabbak azt mondják, tüntetni fognak, ha az igazgatónő a hivatalában marad. Vannak azonban olyan anyukák és apukák, akik kiállnak az intézményvezető mellett. Úgy vélik, a pedagógus mindent megtesz a gyermekekért, és bármi is történt, egy ujjal sem érne hozzájuk.
   
A pedagógusok azt állítják, az igazgatónő leváltásával egy felkészült, energikus, igazi menedzserszemléletű vezetőt veszítene az amúgy is nehéz helyzetben lévő, többségében roma diákokat oktató kővágószőlősi iskola.
   
Páva Péter, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ pécsi tankerületi igazgatója szerint a kővágószőlősi iskolaigazgatót is megilleti az ártatlanság vélelme, ezért nincs oka leváltani őt addig, amíg érdemi fordulat nem következik be az ügyben - olvasható a megyei napilapban.

hirdetés

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

magyarok-kenyere2013-2-1376824498.jpgAz összetartás fontosságát hangoztatták a Magyarok kenyere búzájának összeöntési ünnepségén szónoklók Mohácson. Korinek László jogászprofesszor, akadémikus, a 2011-ben indult kezdeményezés ötletgazdája a város egyedülálló ipartörténeti műemlékénél, a 18. századi Szent Miklós Vízimalomnál meghatottan beszélt arról, hogy 2011-ben 10, 2012-ben 25, idén pedig a remélt mennyiség kétszerese, mintegy 100 tonna búza gyűlt össze.

ddc1-400-1431248093.jpgBeremend, 2015. május 11. - Horvátországból érkezett az az 54 mérnökhallgató és két professzoruk a Duna-Dráva Cement Beremendi Gyárába, akik múlt héten gyárlátogatás során ismerkedtek meg a cementgyártás korszerű és fenntartható technológiájával.

kep-088-1372263280.jpg

Sajátos módon ünneplik Horvátország EU-s csatlakozását a holland származású Simon Wintermans ötletének köszönhetően. Hogy Pécs városa is fontosnak tartja az akciót, azt jól mutatja, hogy Nagy Csaba alpolgármester is végigkerekezi a távot. A sajtótájékoztatón elmondta: a város számára rendkívül fontos a Pécs-Eszék évtizedes testvérvárosi kapcsolat. A határ eltűnésével pedig további üzleti lehetőségek nyílnak meg, ami új impulzus lehet mindkét város számára.