Újra egyházi tulajdonban a Virágh-ház

2015. július 9., csütörtök 19:45

viragh-haz400-1436463762.jpgPécs, 2015. július 9. - Mától ismét egyházi tulajdonban van, a jövőben a katolikus egyházmegye turisztikai irodájának ad otthont a pécsi székesegyház szomszédságában álló Virágh-ház - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a helyszínen.

Soltész Miklós az átadási ünnepségen emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés döntése értelmében több állami kézben lévő ingatlan kerül vissza egyházi tulajdonba a jövőben. Az első ilyen épületet, a pécsi Virágh-házat mintegy százmillió forintos felújítás után adta át a Pécsi Egyházmegyének a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

 

Az államtitkár azt mondta, a négyszáz négyzetméteres, a 20. század első felében hivatalban lévő pécsi püspökről, Virágh Ferencről elnevezett épület visszaadása jól példázza az állam és az egyházak egyre jobb kapcsolatát. Kijelentette: az állam nemcsak a hitéletet, hanem az egyházak más, közéleti tevékenységét is igyekszik segíteni hasonló módokon.

hirdetés

 

Páva Zsolt polgármester kitért arra, hogy a Virágh-ház felújítása illeszkedik a város püspöki központjának megújítási folyamatába. Emlékeztetett arra, hogy néhány évtizede megkezdődött az ókeresztény emlékek bemutatása, az északi várfalsétány feltárása, a középkori egyetem látogathatóvá tétele és a nyugati várfalsétány megújítása. A város tervei szerint néhány éven belül bejárhatóvá teszik a püspöki központot körbeölelő várfalat, kilátórészeket, azon újabb sétányokat alakítanak ki. Hozzátette: a beruházások kézzelfogható eredményekkel jártak a város turisztikai vonzerejére, a jövőbeni fejlesztések pedig új helyszínekkel gazdagítják Pécs idegenforgalmi kínálatát.

 

Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a társaság mindig is nagy erőket fordított a ingatlanértékek karbantartására, felújítására. Hangsúlyozta: a Virágh-ház százmillió forintos fejlesztése során megújították az épület teljes külső homlokzatát és belső tereit, korszerűvé vált az elektromos és a fűtési rendszer, informatikai és biztonságtechnikai technológiákkal gazdagodott az ingatlan.

 

Udvardy György katolikus megyés püspök azt mondta, a Pécsi Egyházmegye az elmúlt években milliárdos fejlesztéseket hajtott végre uniós forrásokból, a megyeszékhely egyházi értékei ma könnyebben elérhetőek, korszerűek, ami a vendégforgalom növekedésében is tetten érhető. Hozzátette: a Virágh-ház a pécsi egyházi értékek iránt érdeklődő turisták információs irodájaként, központjaként működik majd.

 

A püspöki palota melletti ingatlan 1986-ban leromlott állapotban került állami tulajdonba. Eredetileg az épület 18. századi udvarmesteri ház volt, amely részben ráépült a középkori Keresztelő Szent János-társaskáptalan romjaira, déli alapfalaira. A felújítás során rendkívül értékes kőanyagleletek, szobortöredékek kerültek elő, amelyek jelenleg részben a középkori egyetem kiállítását, részben pedig a pécsi Janus Pannonius Múzeum reneszánsz lapidáriumát gazdagítják.

 

Forrás: MTI, MTI-fotó: Sóki Tamás

Kapcsolódó cikkek

sarok-ut-terkep400-1430500740.jpgBudapest-Sárok, 2015. május 3. - Megújul a Sárokra vezető bekötőút közel 3 kilométeres és a Sároktól az országhatárig vezető út közel egy kilométeres szakasza. A beruházás a Dél-dunántúli Operatív Program részeként, több mint 675 millió forintnyi európai uniós támogatásából valósul meg.

Az OTP Bank nem ért egyet egy ellene lezajlott devizahitel-perben meghozott ítélettel, és várhatóan felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához - reagált a hitelintézet a Pécsi Ítélőtábla bankot elmarasztaló, jogerős ítéletére.

Pécs, 2014. november 10. - Nem hozott változást a pécsi 2-es számú egyéni körzet élén a 8-as szavazókörben vasárnap tartott megismételt választás. A városi közgyűlésben az október 12-én győztes Oszoli Dénes (Fidesz-KDNP) foglalhat helyet.