Átadták az Ős-Dráva Látogatóközpontot

2015. május 13., szerda 06:00

os-drava400-1431463940.jpgSzaporca, 2015. május 13. - Az Ormánság természeti, kultúrtörténeti értékeit, a helyi gazdálkodási hagyományokat bemutató, európai uniós támogatással felépült létesítményt adtak át kedden ünnepélyes keretek között a Harkányhoz közeli Szaporcán.

Az Ős-Dráva Látogatóközpont európai uniós pályázati támogatást élvezett, mintegy egymilliárd forintból valósult meg a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) beruházásában. A létesítmény a nemzeti park területe és a Dráva folyó bemutatása mellett nagy hangsúlyt fektet az ormánsági élet, a hagyományok megismertetésére, valamint a természetvédelmi, tájhasználati problémákra való figyelem felkeltésére.

hirdetés

 

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter megnyitóbeszédében azt mondta, hogy a fejlesztés szervesen illeszkedik a kormány által támogatott több száz természetvédelmi, turisztikai célú beruházás sorába. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hét esztendőben 38 milliárd forintot használtak fel ilyen célra és bejelentette azt is, hogy 2020-ig további 46 milliárd forintot biztosít a kabinet e területeken különböző beruházásokra.

 

os-drava2-1431463831.jpg

 

A látogatóközpont a nagyközönséget április óta fogadja. A híres ormánsági templombelsők mintájára fakazettás mennyezettel díszített főépületben interaktív kiállítás segítségével ismerhetik meg az érdeklődők a térségre jellemző élőhelyeket, azok fajokban gazdag élővilágát, valamint a terület kultúrtörténeti, néprajzi értékeit.

 

Forrás: MTI, MTI-fotó: Sóki Tamás, bővebben a központról: odlk.hu

 

os-drava1-1431463893.jpg

Kapcsolódó cikkek

sokakra kilakoltatás vár Pécsett

Most épp egy rokkant anya és várandós lánya kerülhet utcára az önkormányzati lakásból, mivel több milliós tartozást halmoztak fel. De ők csupán az elsők a sorban.

Mint, ahogy azt a Magyar Közút közleményében megjósolta, elérte a Dunántúlt a hófúvás.
A MÁV járatai-egyelőre-fennakadás nélkül közlekednek, a lakosságot viszont arra kérték: aki teheti, ne induljon útnak.

Pécs, 2014. augusztus 7. - Hamarosan megkezdődik a kerámiaelemek pótlása a pécsi vasútállomás felújítás alatt álló épületén - közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel. A Pfaff Ferenc tervei alapján 1900-ban elkészült állomásépületen az új főcímereket és az Indóház tér felőli oldalon elhelyezett korlátlábakat a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. készíti el. Az épület egésze örökségvédelmi felügyelet mellett, restaurátorok bevonásával újul meg.