A Magyar Közút már téli üzemmódban

2014. november 15., szombat 08:00

kozut400-1416002460.jpgBudapest, 2014. november 15. - A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az Országos Közutak Kezelési Szabályzatának előírásai szerint minden évben november 10-én áll át téli üzemmódba. Bár a tavaszias novemberi időjárás miatt még nincs szükség beavatkozásra, a társaság mind a 93 mérnökségén lezajlottak a gépszemlék.

A Magyar Közút országosan több mint 31 ezer kilométernyi közúthálózat üzemeltetését látja el. Ez azt jelenti, hogy a gyorsforgalmi úthálózat - az M5-ös és M6-os koncesszió autópálya szakaszait leszámítva -, a településeket összekötő fő-, mellék- és bekötőutak, valamint ezen utak településeken átvezető szakaszai tartoznak a cég hatáskörébe. A következő hónapokra, időszakosan több mint 530 fővel növelte munkavállalóinak számát a közútkezelő, így - velük együtt - közel 4500-an dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban közvetlenül a téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján.

hirdetés

 

A társaság a 2014-2015-ös téli szezonban az országos közúthálózaton 825 saját és 39 bérelt munkagépet állíthat hadrendbe. Szükség esetén úgynevezett lehívható gépek is be tudnak segíteni a síkosságmentesítési és hóeltakarítási munkákban, ez több száz további járművet jelenthet havaria helyzet esetén. A téli feladatokat ellátó gépek beüzemelésén túl azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, hófogó rácsokat és hálókat helyeznek ki a cég szakemberei, összesen 396 kilométer hosszon, valamint 323 kilométernyi hóvédő erdősáv fenntartása is a társaság feladatához tartozik. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 93 mérnökségének munkatársai természetesen folyamatosan figyelik az időjárás-előrejelzéseket, ebben 349 saját útmeteorológia mérőállomás is segíti a munkájukat.

 

A közlekedők az útviszonyokról, az aktuális forgalmi helyzetekről, balesetek miatti korlátozásokról a cég diszpécserszolgálatai mellett a társaság Útinform szolgálatánál is érdeklődhetnek, minden elérhetőségük megtalálható a www.utinform.hu oldalon, ahol számos további hasznos közlekedési információhoz juthatnak az autósok. Emellett a téli időszakban a társaság hivatalos Facebook- és Twitter-oldalán a reggeli és a délutáni órákban, a csúcsidőszakok környékén összesítést tesznek közzé az aktuális útviszonyokról, ezzel is segítve a közlekedők tájékoztatását.

 

Forrás: Magyar Közút

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2016. november 10. - A Kaspersky Lab szakértői nemrég fedezték fel egy mobil bankolásra specializálódott trójai vírus módosítását, a Svpeng vírust, amely megbújt a Google AdSense hirdetési hálózatában.

2013. június 3., hétfő - Az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban várható árvízhelyzetben számítani kell - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján a Parlamentben.

happy2014hivo-1395767146.jpgBudapest, 2014. március 25. - Ezen a héten az ország 144 oktatási, nevelési intézményében ismét az ivóvíz kerül a középpontba és a poharakba! A vízfogyasztást népszerűsítő HAPPY-héten idén több mint 43 ezer gyerek vesz részt 106 településről - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.