Ünnep előtt nyit a Műjégpálya

2013. október 21., hétfő 14:30

mujegpalya-1382297649.jpgOktóber 22-én, kedden 17 órakor immár a harmincharmadik szezon kezdődik meg a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. által üzemeltetett Városi Műjégpályán. A keddi nyitást követően október 23-án, szerdán máris ünnepi menetrend szerint, azaz napi háromszor (9-12, 13-16 és 17-20 óráig) lehet korcsolyázni a létesítményben.

Az őszi iskolai szünet idején, október 28-tól november 3-ig a hét minden napján - vagyis 28-án, hétfőn is - mindhárom fenti időszakban látogatható a Műjégpálya.

 

A belépőjegyárak tavalyhoz képest nem változtak: a felnőttek 900 forintért korcsolyázhatnak, diákigazolvány felmutatásával 700, a 4-6 év közötti gyerekeknek pedig 400 forint a belépés. A Műjégpályát kedvezményesen látogathatják a Tüke-, illetve Pécsi Nyugdíjas-kártyával rendelkezők.

hirdetés

 

November 5-én, kedden 17 órától ismét indul korcsolyatanfolyam, kezdők és haladók számára is, amelyre a helyszínen lehet jelentkezni. A 10 alkalmas - öt héten át mindig kedden és csütörtökön 17.00-től 18.15-ig tartó - oktatás díja 9000 forint.

 

A Műjégpálya továbbra is otthont ad két sportszakosztálynak. Itt edzenek-versenyeznek a rövidpályás gyorskorcsolyázók és a PSN Zrt. Sportiskola fiatal jégkorongozói.

 

A Pécsi Műjégpálya 2013/14-es nyitva tartása:

  • Kedd, szerda, csütörtök: 9-12 és 13-16
  • Péntek, szombat, vasárnap: 9-12, 13-16 és 17-20
  • Hétfő: szünnap

Forrás: Pécsi Sport Nonprofit Zrt.

Kapcsolódó cikkek

peac-pecs-mk2014-gyoztes400-1395610274.jpgSzékesfehérvár, 2014. március 23. - A PEAC-Pécs fennállása során először hódította el a női kosárlabda Magyar Kupát, miután a Székesfehérváron rendezett nyolcas döntő vasárnapi fináléjában nagy csatában legyőzte a címvédő Sopront.

magyarorszag-egyiptom-kezilabda400-1419578546.jpgPécs, 2014. december 26. - Portálunk szurkoló fotóssal képviseltette magát a magyar és az egyiptomi férfi kézilabda-válogatott december 23-i barátságos mérkőzésén. Az általa készített képekkel elevenítjük fel a telt házas Lauberben magyar szempontból 31-28-ra végződött összecsapás néhány mozzanatát.

Pécs, 2015. július 1. - Mintegy 120 millió forintos beruházással szertornatermet alakítanak ki idén a baranyai megyeszékhelyen.