Káros-e a napozás? - A gyilkos UV-C hullám

2012. augusztus 1., szerda 15:13

25b-1354371279.jpgKezdhetném úgy is, hogy a magasabb faktorú naptejet használd, és ne légy a napon 11 és 3 között, amit már számtalanszor hallottunk. Ehelyett most nézzük „vegyi” szempontból, hogy hatnak az ultraibolya sugarak naptejen át.

Hogyan „szűrnek” a napozószerek?

 

A legtöbb naptej és –olaj az UV-A-t és az UV-B-t blokkolja. Minél hosszabb ideig tart ez a blokk, annál magasabb a faktorszám. Magyarul: ha te például naptej nélkül 15 perc alatt égnél le, és van egy 25-ös faktorú naptejed, akkor azzal 15x25 perc alatt, azaz 375 perc alatt tudsz leégni ugyanúgy, vagyis 6 óra strandolás után talpig naptejbe borítva is pecsenyére égsz. Arról nem is beszélve, hogy ezek a típusú naptejek a jótékony UV-A-t is blokkolják, míg az életveszélyesen káros UV-C-t gondolkodás nélkül beengedik a bőrödbe. Valójában nem óvnak meg sem a leégés, sem a káros sugarak ellen, csak késleltetik ezek hatását.

 

A természetes anyagok nem így működnek! Ugyanis a természetes anyagok fizikailag és biológiailag is képesek szűrni, ezáltal sokkal hatékonyabbak. Elvileg kisebb a "faktorszámuk", mégsem lehet könnyen leégni velük azért, mert amíg a kémiai naptejek minden UV-t kiszűrnek, addig a biológiai naptejek csak a káros sugarakat szűrik, és a jótékony D-vitamin képző, kálcium beépítő, barnító sugarakat nem. Márpedig ezek a sugarak nyújtják a bőrnek a legjobb védelmet, azáltal, hogy engednek égés nélkül barnulni, és a barnaság nem más, mint egy olyan melaninsejt, ami szalmakalapként, vagy napernyőként funkcionál minden egyes bőrsejted felett. A barnulás nem más, mint a szervezet természetes fényvédelme mindenféle káros sugárzás ellen.

hirdetés

 

Mi is az az UV-C?

 

A gyilkos UV-C hullám egészen addig nem okozott gondot, amíg a Föld ózonpajzsa ép volt, és a légköre nem volt ilyen mérhetetlen mértékben elszennyezve. Az ózonpajzs elvékonyodása és részleges kilukadása előtt C hullámot csak a mesterségesen előállított UV sugarak tartalmaztak, mint pl. a kvarclámpa, vagy a Finsen-lámpa, amelyet műtők, laborok, kórtermek fertőtlenítésére használtak. Régen főleg a C hullám miatt lehetett csak olyan rövid ideig kvarcolni (fél percről kellett fokozatosan növelni a dózist maximum 5 percig), mert erős bőrgyulladást, kötőhártya gyulladást és késleltetett hatással rosszindulatú hámdaganatot okozhat. Sajnos az ózonréteg elvékonyodásával ez a káros sugár is bizonyos mértékig eléri bőrünket, főleg a déli órákban. A C sugár ellen egyenlőre egy szintetikus fényvédő sem nyújt védelmet.

25-1354371352.jpg

Mi blokkolja az UV-C-t?

Az orvostudomány napjainkban számos betegség megelőzését és legyőzését teszi lehetővé, mégis vannak olyan betegségek, amelyek nagy rejtélyt jelentenek a tudósok számára. Az egyik ok az egyre szennyezettebbé váló környezetünk, amely csak úgy dagad a sok méreganyagtól, rákkeltő- és instabil oxigénmolekuláktól, az úgynevezett szabad gyököktől.

 

A szabad gyökök a levegőbe bocsátott szennyeződések révén keletkeznek (légkondik, aeroszolos termékek, stb.), valamint a napfénytől (UV-C), klórozás által (ivóvíz, uszodák), bizonyos kémiai folyamatok során (gyógyszerek és szintetikus kozmetikumok mellékhatásai), sőt, saját sejtjeink révén is, zsírégetés során. A szabad gyökök az oxidációs folyamat során lerombolják az egészséges testszövetet. Ez a folyamat a vas és az acél rozsdásodásához hasonlítható. Sajnos a C hullám ezt az egyébként sem áldásos folyamatot gyorsítja.

 

A káros sugárzások ellen az anyatermészet felvértezte a szervezetünket egy természetes védelemmel, amelyet pigmentnek hívunk. Pigmentjeinket az UVA csalogatja elő, és mintegy kis sapka, rátelepednek a bőrsejtek tetejére, árnyékolva azokat. Minél erősebb a káros sugárzás, annál több képződik belőlük. A nem jól megválasztott napozószerek, sajnos az UVA sugárzást blokkolják, míg a káros UVB-t és UVC nem! A védőhatású pigmentációt antioxidánsok és karotinoidok szervezetbe juttatásával segíthetjük. Erre vannak különböző termékek is, de legegyszerűbben a sárgarépalé vagy sütőtöklé fogyasztásával is segíthetünk.

 

A szájon át szedhető táplálékkiegészítők kiegészítik és/vagy felerősítik a jól megválasztott fényvédőszer hatásait. Egy kb. 10 faktornak megfelelő szűrési képességgel rendelkező jó minőségű kakaóvaj (biológiai naptej alapja) napvédő hatását a belsőleg szedett természetes és adalékmentes antioxidáns megsokszorozhatja, de minimum megkétszerezi.

 

Néhány jó tanács napozás előtt:

•    Kezdjünk el időben olyan táplálékokat fogyasztani, amelyek természetes béta karotint juttatnak a szervezetbe, és/vagy együnk sok sárgarépát, spenótot.
•    Mielőtt szabadságra megyünk, tisztíttassuk ki bőrünket szakavatott kozmetikussal, hogy az esetleges pattanások, pörsenések és mitesszerek ne „süljenek” be.
•    Szabaduljunk meg az elhalt hámsejtektől egy jó testradírozással.
•    A késő tavaszi és kora nyári napfényt használjuk arra, hogy fokozatosan szoktassuk bőrünket a napsugárzáshoz. Elegendő kitennünk magunkat a napfényre alkalmanként 10-15 percre.
•    Már otthon kenjük be magunkat a napozó krémmel, ne akkor, amikor már fél órát ültünk a napon. Nagyon fontos, hogy a napozások alkalmával fogyasszunk sok tiszta vizet, és együnk sok nyers zöldséget és gyümölcsöt. Kerüljük a „nehéz” ételeket.

forrás : antalvali.com

galiga

Kapcsolódó cikkek

pasztell-1363188032.jpg

Idén tavasszal is hódítanak a fagyiszínek!

Válogass a legtrendibb pasztell árnyalatokból, legyen szó körmökről, ruhákról vagy sminkről!

gomb-cseszeben-1355835492.jpg

Karácsony közeledtével a kreatív nők mindig elemükben érzik magukat. Míg a magyar tradíció leginkább az asztalra pakolt ételtömegek és süteményhalmok segítségével érne el hatást, a nemzetközi trendek arra bátorítanak minket: legyünk stílusosak, akár formabontóak! Csillogjon-villogjon a karácsonyi asztal, ne maradjon el a szalvétagyűrű, névtábla, karácsonyi gömbök, gyertyák és sok más beazonosíthatatlan objektum...

pillango-1357734450.jpg

Vőfélyek, dj-k, plébániák, ruhatervezők, pillangóröptetők és csokiszökőkút kivitelezők is bemutatkoznak január 12-én és 13-án a pécsi Wedding Expon. A szolgáltatók különleges kedvezményekkel is várják a menyasszonyokat és vőlegényeket, akik igazán emlékezetessé akarják tenni esküvőjük napját, vagy csak ötletszerzés céljából bepillantanának ebbe a varázslatos világba.