Összművészeti élményt ígér a budapesti kiállítás megnyitója

2015. szeptember 2., szerda 19:08

vitorlak-lepes-vitorla-geopolimer-pigment-2015-uj-szobrok-1441213972.jpg

Budapest, 2015. 09. 02.- Kortárs szobrászat, grafika és zene fonódik össze Kalmár János Lelki gravitáció című kiállításának megnyitóján, melyet szeptember 8-án tartanak a budapesti FUGA épületében.

A Munkácsy-díjas szobrászművész, Kalmár János 2014 és 2015 között készített munkáiból nyílik a kiállítás, ahol a Lelki gravitáció sorozat legújabb darabjai kerülnek bemutatásra.

 

Miért lelki gravitáció?

 

Az alkotó megfogalmazása szerint "A lelki és a testi gravitáció ellentétes, mégis e világunkban együtt kell, hogy működjenek. A lélek örök természete szerint alakul életünk, ez jelenik meg a térben érzékeink számára. Eredendő, erősebb szerepénél fogva nyomja rá bélyegét arra az anyagra és térre, amelyben élünk, hogy mint az arcom, viselje történetünk. Így hordja a szobor is megértéseimet, anyaggal idézve meg a lélek legmélyebb vágyait, ellentétes természetével teszi jelenvalóvá, amint tanultam ezen a földön.".

hirdetés

 

Mitől más ez a sorozat?

 

Ahogy az a művésszel való beszélgetések során kiderült, legtöbbször bornzból készíti szobrait-elvétve találni fából készült alkotásokat is-, az anyagban annak tartóssága mellett a színét és a patináját kedveli leginkább. Azonban-mint oly sok dolognak alkotás közben-idővel mutatkoztak a korlátai is. És mivel a probléma kísérletezést szül, a kísérletekből néha izgalmas felfedezések születnek, lett egy új anyag, és vele új lehetőségek...

 

Új anyag, új lehetőségek.

 

A geopolimer névre hallgató anyaggal a munka folyamata lényegesen felgyorsul, és alakíthatósága mellett majdnem gránit keménységű, ami alkalmassá teszi akár nagyméretű alkotások létrehozására is.

 

Kinek szól?

 

Mindenkinek, aki szeretne megállni, lelassítani, gondolkozni.

Több ez, mint aktuális lélekállapotunk helyre rakása(bár akár arra is lehet jótékony hatással).

A mai ember életében egyre nagyobb luxus a befelé fordulás, mégis több ez, mint kiútkeresés. Nem kész útikönyvet mutat az élethez, inkább lehetséges utak térképét, melynek kiválasztása már az egyén feladata. És, hogy minderről beszéljünk. Hogy sose fogyjanak ki belőlünk a kérdések... 

 

Miért összművészeti élmény a megnyitó?

Először is azért, mert nem lesz megnyitó. Legalábbis a szigorúan vett értelemben nem. Az esemény este 6 körül veszi majd kezdetét és, amikor összegyűltek az érdeklődők, felcsendülnek Dóra Attila-külön, erre a kiállításra komponált- kompozíciói. A teret a szobrok közt "lebegő" vásznak játéka töri majd meg, melyekre maga a művész fest szobrai motívumaiból építkező grafikai elemeket(mikor azt kérdezem, ezek a megértést segítik-e majd, válaszul azt kapom: "Inkább csak játék"). A vernissage-on kívül pedig többször is megszólalnak majd a már említett variációk részletei, amit mozgásukkal maguk a látogatók indítanak be. Játék, játék és játék.

 

A finissage-on, 2015. szeptember 26.-án pedig a Spiritual Gravitation Soundpainting Orchestra formáció ad koncertet Falcsik Mari, Lázár Júlia, Marno János és Csácsár László irodalmárok közreműködésével.   

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek

Berkesd, 2015. február 22. - A kultúráért felelős államtitkárság átszervezését jelentette be Hoppál Péter államtitkár pénteki, Berkesden megtartott sajtótájékoztatóján.

pfz-evadnyito14-15-400-1410492942.jpgPécs, 2014. szeptember 12. - „Már nem vagyunk »vidékiek«, »érdekesek«, »szokatlanok«. Muzsikusok vagyunk, akik csak arra koncentrálnak, hogy a zeneművészetet szolgálják” - jegyzi gondolatait Horváth Zsolt igazgató a Pannon Filharmonikusok 2014/15. évad műsorfüzetének köszöntő soraiban.

Budapest-Baranya, 2014. október 27. - Vendégségben Törökország címmel tematikus napot tart a közmédia október 29-én. Az egész napos műsorfolyamban számos érdekességgel találkozhatunk. Törökországban készült riportok segítségével ismerkedhetünk meg az országgal és jelentős gazdasági fejlődésével. Szó lesz az oktatási-kulturális kapcsolatokról, és baranyai témák is terítékre kerülnek.