Cirkuszok éjszakája négy vidéki helyszínen

2016. július 16., szombat 07:00

Budapest, 2016. július 16. - Négy vidéki társulat, a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, az Exit Cirkusz és az Eötvös Cirkusz összefogásában rendezik meg a mai napon, július 16-án az idei cirkuszok éjszakáját Szombathely mellett három Balaton-parti városban.

A balatonlellei Napfény strand látogatói a Magyar Nemzeti Cirkusz öt afrikai elefántjának fürdőzését nézhetik meg a Balatonban - közölte Richter József igazgató az MTI-vel.

 

Mint azt az igazgató írja, Balatonlellén a júliusi elefántfürdetésnek hagyománya van, az idei már a negyedik alkalom lesz, hogy Mambo, Betty, Nanda, Kimba és Tonga lesétál a tó partjára, ahol a fürdés előtt az érdeklődők akár az állatok hátára is felülhetnek.

hirdetés

 

Az elefántfürdetéssel veszi kezdetét a Cirkuszok éjszakája rendezvénysorozat, amelynek keretében este a Magyar Nemzeti Cirkusz műsorát extra produkciókkal kibővítve láthatja a közönség Balatonlellén, a cirkuszi sátorban.

 

A Richter Flórián Cirkusz Zamárdiba várja közönségét, ahol a kibővített műsor mellett arcfestéssel, ugrálóvárakkal, állatsimogatóval és cirkuszi kellékbemutatóval készülnek a vendégeknek egészen éjfélig. A manézsban mások mellett fellép vendégként Pintér Tibor, a Rippel fivérek, Szandra, az elefánt, de egy ágyúból kilőtt ember is színesíti az este programját.

 

Siófokon az Exit Cirkusz vendégművészekkel és a Donnert utazó vidámparkkal várja közönségét. Fellépnek extrém tűzzsonglőrök, lesz hastáncos produkció. A gyerekek találkozhatnak kedvenc mesehőseikkel, a Minyonokkal és Spongya Bobbal is, Nikoló bohóc pedig lufihajtogatással és arcfestéssel készül.

 

Szombathelyen az Eötvös Cirkusz Időutazó című előadása mellett a társulat állatkertjének látogatásával, ingyenes pónilovaglással és a Tatai Tálentum artista iskola növendékeinek bemutatójával készül az estére, de ezen a helyszínen is be lehet majd lesni a kulisszák mögé és az artistaiskola vezetőjének segítségével bárki kipróbálhatja a cirkuszi kellékeket.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

borzsongas-2016-400-1461394397.jpg

Villány, 2016. április 23. - Már tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Villányi borvidék legpezsgőbb, legszínesebb programjait kínáló BORZSONGÁS FESZTIVÁLT. Idén hét településen tizennyolc borúti szolgáltató készülődik kedvenc majálisára április 29-től május 1-ig.

37-1354440087.jpgKiemelt nemzeti színházzá vált a Pécsi Nemzeti Színház. Nyilvánosságra került már az új évadban megtekinthető darabok címe is, nagy számban találhatunk köztük klasszikusokat.

mecses-verdi400-1382999890.jpgKözös gyertyagyújtással kísért koncertre invitálja közönségét a Pannon Filharmonikusok október 31-én, csütörtökön 19 órára a Kodály Központba.