„Újrafestett valóság” - fogyatékkal élők és épek közös harca

2014. február 18., kedd 06:00

ujrafestett-valosag-kiallitas400-1392699713.jpgPécs, 2014. február 18. - Esélyegyenlőségi kiállítás nyílt tegnap Pécsen a Zsolnay Negyed Kemence Galériájában Újrafestett valóság - Rendhagyó, kiállítás a sokszínűség jegyében címmel. Az alkotásokat két éve először a Magyar Nemzeti Galériában mutatták be, most pedig Pécsre látogattak egy országjáró körút keretein belül. A tárlat fő üzenete: egymás elfogadása.

Húsz fogyatékossággal élő és húsz ép művész alkotott egy helyen 2012 őszén. A Nemzeti Galéria után Vácon is megjelentek, most pedig február 17. és március 10. között Pécsen, a Zsolnay Negyedben tekinthetők meg a művek. A kiállítás a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete és a Poli-Farbe festékgyár kezdeményezése alapján született meg.

 

A Pécsi kiállítást Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója nyitotta meg, aki azt hangsúlyozta, hogy az ilyen események a fogyatékkal élőkkel való együtt gondolkodás, együtt cselekvés jelenttőségére világítanak rá, és bízik abban, hogy a fő üzenet minél több emberhez eljut.

 

A megnyitón szintén megszólaló Fülöp Attila, család- és esélyteremtési politikáért felelős államtitkár is szerint Pécs városa rendkívül befogadó a fogyatékossággal élők iránt. Elmondása szerint az elmúlt években az volt a legfőbb célkitűzésük, hogy azt a fajta szemléletváltozást próbálják meg megvalósítani, amely azt üzeni, hogy a segítség mindenkori kötelességünk, és meg kell adni a lehetőséget a sérült emberek számára is azzal, hogy hagyjuk érvényesülni őket olyan dolgokban, amelyeket ők maguk is el tudnak végezni. Ebből az elhatározásból született meg ez a kiállítás. Így fogalmazott: "Az ilyen események kellenek az elfogadáshoz. Reméljük, hogy nagyon sokan fogják megtekinteni, és elgondolkodnak nemcsak a festmény művészeti értékén, hanem a mögötte álló emberi értéken."

hirdetés

 

Csizi Péter, Pécs alpolgármestere beszédében elmondta, hogy a város két évvel ezelőtt méltán nyerte el a Hozzáférhető város címet, hiszen Magyarországon leginkább mondható akadálymentesnek a belvárosa. Hangsúlyozta, hogy természetesnek kell lennie, hogy az autóbuszok alacsonypadlósak legyenek, hiszen sok kisgyermekes szülő és mozgáskorlátozott a közösségi közlekedést veszi igénybe a városban. Szintén elmondta: a felsőoktatásban indul jelnyelvképzés, amely azt segíti elő, hogy megszűnjön a korlát a siketek és épek kommunikációja között. Természetes, hogy a vakok ingyenesen látogathatják a Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok koncertjeit és az is, hogy a Nemzeti Színház minden évadban két előadást tart jelnyelven, hogy a siketek is élvezhessék a darabokat. Az alpolgármester elmondta, hogy a kiállított festmények mellett szándékosan nem jelenik meg, hogy az alkotó fogyatékkal élő, vagy sem: "A képet látjuk, az alkotást látjuk, az alkotásoknak pedig az üzenetét. És teljesen természetes, hogy egy művész üzenetét kell nézni."

 

Földesi Erzsébet, a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének elnöke (második képünkön) szerint a legfőbb siker az, hogy a kiállítás több helyen megjelenve mindig új közönséget ér el, és mindig új közönség segíti a fogyatékosok elfogadtatását a művészet eszközével. A Poli-Farbe festékgyár megteremtette annak a lehetőségét, hogy mára természetes: ép és fogyatékos művészek együtt állítanak ki. Fontosnak tartja, hogy nem egy elszeparált helyen jelennek meg, hanem ott, ahol vannak látogatók, és úgy gondolja, az együtt harcolás hozza össze az épeket és a sérülteket.

 

1655961-743598888998229-740017205-n-1392678399.jpg

 

Szabó Antal, a Poli-Farbe Vegyipari Kft. ügyvezető igazgatója szavaiból kiderült: a gyár alaptevékenységében azt tűzte ki célul, hogy ne csak a legkülönbözőbb festőfelületekre, hanem az emberi kapcsolatokba is színt vigyenek, hiszen ezekre az értékekre a társadalomnak nagy szüksége van.

 

* * *

A kiállítás február 17. és március 10. között ingyenesen megtekinthető a Zsolnay Negyed E78 épületében, a Kemence Galériában.

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. augusztus 21. - Hétfőtől, augusztus 22-étől várhatóan négy éjszakán át folytatódik a pécsi közterületeken lévő vadgesztenyefák harmadik körös permetezése aknázómoly kártevő ellen. Augusztus 23-án megtörténik a virágágyak permetezése is. Kedvezőtlen időjárás esetén a munkálatok tolódhatnak.

heisler-kosztics400-holokauszt-konferencia-1410568895.jpgPécs, 2014. szeptember 13. - Romológusok, történészek, levéltárosok előadásaival tartottak tegnap konferenciát a Névtelen romák holokausztja címmel Pécsen. Az elhangzottakat tanulmánykötetben foglalják majd össze.

gatyában várják az árusokat

Kulturálisan nehezen értelmezhető, ámde annál érdekesebb program várja holnap a pécsieket: az első Tüke Piac. Bejutni nem egyszerű: minimum népviseletbe illik bújni az árusoknak. A cél egy régi kor felelevenítése.