Mohácsi gyilkosság: életfogytiglan lehet a büntetés

2013. június 24., hétfő 17:56

2013. június 24., hétfő - Tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék hétfőn, nem jogerősen azt a férfit, aki egy zsinórral megölte volt élettárását tavaly ősszel Mohácson.

A most 41 éves férfi és későbbi áldozata 2007-ben ismerkedett meg, közös fiúgyermekük született, ám a szülők viszonya megromlott, a férfi az élettársi kapcsolatot többször is hiába próbálta helyreállítani.

 

A férfi 2012. szeptember 4-én "kinyomozta" a már új párkapcsolatban élő 30 éves nő lakóhelyét és elment hozzá. A fiúkról beszélgettek, amikor a férfi minden előzmény nélkül ököllel arcul ütötte a nőt, akit ennek ellenére később rá tudott venni, hogy együtt menjenek el ruhát venni a gyereknek.

hirdetés

 

A volt élettársak a sínek mentén haladva egy erdős területen úgy döntöttek: szeretkeznek. A férfi nem tudott beletörődni, hogy a nő nem akar vele élni, ezért az aktus után a hátizsákja zsinórjával megfojtotta őt, és elvette bankkártyáját, amellyel a bátaszéki postán 20 ezer forint készpénzt vett fel.

 

A bűncselekményt a férfi elmondta telefonon a siklósi gyámhivatalnál dolgozó ismerősének, aki értesítette a rendőrséget. A férfi elfogása előtt egy nagyharsányi ház szekrényében próbált elrejtőzni.

 

A Pécsi Törvényszék Antal Gábor bíró vezette tanácsa hétfőn emberölésben és készpénzt helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélésben mondta ki bűnösnek a korábban több erőszakos bűncselekmény miatt már elítélt férfit, és büntetését "a három csapás" rendelkezés alapján szabta ki.

 

Az ügyész tudomásul vette a döntést, a felelősségét elismerő és a hatóságokkal az eljárás alatt együttműködő vádlott, valamint védője enyhítésért fellebbezett, így az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

 

(mti)

Kapcsolódó cikkek

birosag-1357905144.jpg

Benyújtotta a Baranya Megyei Főügyészség a vádiratot a Pécsi Törvényszéknek pénteken Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának ügyében. Petréteiné Malomsoki Csilla, a főügyészség helyettes vezetője elmondta: P. Lászlót aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolják. Ha a bíróság bűnösnek mondja ki, akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújthatja. A rendőrség tavaly decemberben vádemelési javaslattal zárta le a Bándy Kata megölése miatt indult nyomozást. Sólymos Sára, a gyanúsított védője akkor azt mondta: a vádemelési javaslat az eredeti gyanúsításnak megfelelő. Hozzátette, miután kiemelt ügyről van szó, a vádirat elkészítését követően már február végén megkezdődhet az elsőfokú bírósági tárgyalás.

Pécs, 2016. október 22. - Képregényben dolgozták fel az 1956-os forradalom pécsi eseményeinek legfontosabb történetét, a Mecseki Láthatatlanok néven ismert szabadságharcos csoport históriáját - közölte a pécsi önkormányzat az MTI-vel.

papirdarvak2-400-1414869961.jpgPécs, 2014. november 1. - Hagyományaikat folytatva a Pécsi Köztemető gyermekparcellájában elevenítette fel az elhunyt gyermekek emlékét a pécsi székhelyű Szemem Fénye Alapítvány.