Kosárlabda: bronzérem jutott a junior lányoknak

2014. március 30., vasárnap 20:45

Pécs, 2014. március 30. - Egy vereséggel és négy győzelemmel végzett a harmadik helyen a PVSK-PEAC a Nemzeti Leány Junior Bajnokság Pécsen megrendezett döntőjében. A csapatbronz mellett egy igazán szép egyéni teljesítményről is beszámolhatunk.

Biztatóan indult pécsi szemszögből a Gandhi Gimnázium sportcsarnokában március 26-tól 30-ig lezajlott döntő. Az „A” csoportban vívott valamennyi meccsét ugyanis magabiztosan hozta a PVSK-PEAC: az UNI Győr-Széchenyi KA ellen 84-60-ra, az NyFSE-NyKS ellen 80-62-re, míg az Atomerőmű KSC Szekszárd ellen 79-55-re győztek.

 

A szombati keresztjáték azonban sajnos meghozta a hazaiak első - és mint végül kiderült, egyetlen - botlását. A jobb egyéni teljesítményeket felmutató Soproni Darazsak Akadémia szoros küzdelemben - két meccsvégi triplával 80-74-re alakítva a végeredményt - felülmúlta a PVSK-PEAC-ot.

hirdetés

 

Vasárnap így „csupán” a bronzéremért szállhatott síkra a pécsi gárda a Győr ellen. Debreceni Eszter tanítványai - a tréner összegzésével élve - kimásztak a gödörből és bebizonyították, hogy jó csapatot alkotnak: a csoportküzdelmek során elért győzelmükhöz hasonló gólaránnyal, 82-61-re verték Rába-parti ellenfelüket.

 

Az arany és az ezüst sorsát eldöntő mérkőzésen végül a „B”csoport győztese, a Vasas Akadémia nagy fölénnyel (82-56-ra) győzött a pécsi lányokat előző nap felülmúló Soproni Darazsak ellen, és lett veretlenül bajnok.

 

Hazai szempontból öröm az ürömben, hogy a PVSK-PEAC-ban kosarazó Kaposi Pálma lett a torna legértékesebb játékosa. A pécsi felnőtt csapattal nemrég kupagyőztes tehetség szerezte meg ráadásul a legtöbb támadólepattanót, a pontok és a védőlepattanók tekintetében pedig egyaránt a második legeredményesebb játékosnak bizonyult.

 

Forrás, fotók és további részletek: Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége

Kapcsolódó cikkek

Kellemetlen hírt kellett közölnie a PMFC ügyvezetőjének a csapat öltözőjében: veszélybe került a tavaszi idény sorsa. A csakfoci.hu úgy tudja, ez a helyzet főként amiatt alakult ki, mert a Pécs jelen állás szerint nem tud bevételhez jutni, azok ugyanis Matyi Dezsőt illetik meg. Ha ezt a döntését nem változtatja meg a tulajdonos, akkor a PMFC-nek csak egyetlen esélye maradt: befektetőt kell találnia. Erre alig két hét áll rendelkezésre. Mindezekkel szembesítette a fociportál a klub ügyvezetőjét, aki a kialakult helyzettel kapcsolatosan nyilatkozott.

Labdasportok élvonalbeli pécsi csapatainak szombati, vasárnapi és szerdai mérkőzéseiről számolunk be röviden.

fuss-erte-megerte-foto-almasi-gabor400-1464143408.jpg

Pécs, 2016. május 25. - Várakozáson felüli létszámmal, több mint hatszáz nevezővel startolt május 21-én a civil összefogással megszervezett Fuss-Érte-Megérte jótékonysági futás. A fotókat Almási Gábor készítette.