Pécs-Harkány: több mint ezer futót várnak

2015. március 3., kedd 06:00

Pécs, 2015. március 3. - Több mint ezer futó részvételére számítanak a szervezők az idén 31. alkalommal sorra kerülő Pécs-Harkány pénzdíjas országúti futóversenyen.

A dél-dunántúli régió egyik legnagyobb tömegsport-rendezvényének számító esemény tegnapi sajtótájékoztatóján Freier Balázs, a rendező Pécsi Vasutas Sportkör atlétikai szakosztályának vezetője elmondta, a vasárnap 11 órakor rajtoló eseményen az összlétszám kísérőkkel együtt a háromezret is meghaladhatja.

hirdetés

 

A viadal távja 25 kilométer, az immár családok számára is kiírt váltók három tagjára így 8,5, 9 és 7,5 kilométer vár. A futókat több frissítőállomás segíti útközben, a felszereléseket a rajttól ezúttal is a szervező szállítja a célba.

 

Páva Zsolt, Pécs polgármestere arról beszélt, hogy a komolyabb emelkedőkkel és lejtőkkel tarkított verseny az elmúlt három évtizedben az ország egyik legpatinásabb félmaratoni országúti futóeseményévé vált.

 

Baksai Tamás, harkányi városvezető azt emelte ki, hogy az indulók a célbaérést követően ingyen juthatnak be a harkányi gyógyfürdő területére, kísérőik pedig 50 százalékos kedvezményt kapnak.

 

A Pécs-Harkány távot az eddigi rekorder, Sági Ferenc teljesítette a leggyorsabban, még 23 esztendővel ezelőtt. Ő akkor 77 perces útvonalcsúcsot állított be. A tavalyi győztes Nagy Tamás, illetve az olimpiai szinthez maratonon ugyancsak közel álló, tavalyelőtt első Szabó Tünde idén is rajthoz áll.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

rioi-kollekcio1-400-1438889526.jpgBudapest, 2015. augusztus 7.  - Egy nap híján egy év múlva kezdődik a Riói Olimpia, amelyre már a Magyar Olimpiai Csapat is lelkesen készül. Bár az időpont még távolinak tűnik, az előkészületek javában zajlanak minden téren, a hivatalos sportruházat fejlesztése pedig már be is fejeződött. A 2016-os adidas-kollekciót a Várkert Bazárban mutatták be olimpikonjaink részvételével.

klausz-kecskemeti400-1419498697.jpgBudapest-Pécs, 2014. december 25. - Újoncként talán nem is kívánhatott volna szebb debütálást a nemzetközi mezőnyben Klausz Kristóf. Igaz, a 18 éves pilóta és segítője, a pécsi illetőségű Kecskeméti Balázs sokáig esélyes volt három bajnoki címre is, a dicsőség így se maradt el. Az osztrák bajnokság RC 3-as kategóriájában másodikak, az ORB 5-ös kategóriájában pedig harmadikak lettek.

2205433-w2-400-1430947098.jpgMár jóideje tudni, hogy a 2015-ös labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének Berlin, a német főváros ad otthont. A rendezők nagy örömére még egy német csapatnak is van esélye bejutni a fináléba, de ehhez az FC Barcelonát kéne legyőznie a Bayern Münchennek az elődöntőben. Emberes feladat, mondhatni.