Fényterápiás kabin segíti a bőrbetegségek kezelését
Pécs, 2014. november 19. - Fényterápiás kabint helyezett üzembe és tanácsadó programot indított a pszoriázisban, azaz pikkelysömörben szenvedő betegek kezelésére a Pécsi Tudományegyetem (PTE) bőrgyógyászati klinikája.
A PTE az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a most átadott fénykabin az egyik legkorszerűbb az országban, segítségével több száz pikkelysömörrel, atópiás ekcémával és más, krónikus gyulladásos bőrbetegséggel küszködő páciens magas szintű ellátására nyílik lehetőség a Baranya, Somogy, Tolna alkotta Dél-dunántúli Régióban.
Utaltak rá: a pikkelysömör Magyarországon mintegy 200 ezer embert sújt. Ez a betegség az orvostudomány jelenlegi állása szerint gyógyíthatatlan, csak a tünetei kezelhetők, és az érintetteket a tünetek mellett társadalmi előítéletek is sújtják.
Az egyetem hangsúlyozta, hogy éppen ezért Budapest után első vidéki helyszínként Pécsen is elindul az Átváltozás program, amely térítésmentes szakmai és lelki támogatást nyújt a betegeknek.
Az érdeklődőket és hozzátartozóikat megtanítják a terápiák megfelelő alkalmazására, hasznos tippeket adnak a lelki terhek, a stressz leküzdésére, a helyes táplálkozással és a megfelelő testmozgással kapcsolatban, mert ennél a krónikus bőrbetegségnél csak teljes életmódváltással lehet látványos eredményt elérni.
Forrás: MTI, további részletek és fotó: Pécsi Tudományegyetem
Budapest, 2014. május 29. - Az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt május 31-én, szombaton 10 és 18 óra között „VITÁL VÉRADÁS” címmel véradó napot szervez az ország öt pontján - Pécsen, Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden -, ahová 1200 fő véradót várnak. A helyszíneken vért adókat "egészséges menüvel" vendégelik meg, valamint egy ajándékcsomagot is kapnak.
Budapest, 2016. április 14. - Csaknem 20%-kal nőtt a magyar nők körében a humán papillómavírus (HPV) okozta rákos megbetegedések száma, és 8%-kal több halálos áldozatot szed évente a fertőzés, mint korábban - derül ki a KSH adataiból.