PFZ: olimpikonok és legkedvesebb zenészek

2017. január 4., szerda 06:05

janzso-ildiko-petersz-arpad400-1483477983.jpg

Pécs, 2017. január 4. - Győzteseknek játszott január 2-i díszhangversenyén a Pannon Filharmonikusok (PFZ), ahol 2016 legkedvesebb muzsikusait is megválasztották. Eseménydús díszhangversennyel kezdte meg az új évet a pécsi zenekar. A 2016-os Riói Olimpia kiváló sportolóit ünnepelve, a győztesek tiszteletére állította össze a zenekar az est műsorát.

Az exkluzív esemény fényét emelve két olimpikon is részt vett a hangversenyen, akik személyesen hallgathatták meg a tiszteletükre felcsendülő műveket. Lendvay József hegedűművész közreműködésével és Bogányi Tibor vezető karmester vezénylésével a Pannon Filharmonikusok felejthetetlen győzelmi örömünnepet teremtett a színpadon.

hirdetés

 

Az elmúlt évtized során a város egyik legfontosabb társadalmi eseményévé vált gálakoncerten valóban győzteseknek játszhatott a zenekar. A Pannon Filharmonikusok díszvendégeként Imre Géza, párbajtőrözőt és edzőjét, Dancsházy-Nagy Tamást, valamint a pécsiek abszolút kedvencét, Kenderesi Tamás úszót köszöntötte a zenekar a számukra dedikált komolyzenei csemegékkel.

 

A legnagyobb győztesek mellett a legkedvesebb muzsikusokat is ünnepelte az együttes január 2-án. Ahogy minden évben, idén is a közönség dönthetett arról, hogy a Pannon Filharmonikusok zenészei közül kit illet a 2016-os év legkedvesebb női és férfi muzsikusa cím.

 

A decemberben leadott voksok alapján Janzsó Ildikó csellóművész és Pétersz Árpád kürtművész (képünkön) birtokolhatja a megtisztelő címet egy teljes éven át.

 

Forrás: PFZ

Kapcsolódó cikkek

online-video-award-forras-kreativ-hu400-1468248882.jpg

Budapest, 2016. július 11. - Nemcsak a zenében mérettetik meg a profik között, de a média területén is egyre többször tűnik fel a Pannon Filharmonikusok neve. Most az elsősorban online szerkesztőségek, médiacégek, illetve reklámcégek részvételével zajló versenyében aratott győzelmet az együttes, és került be imázsfilmje az ország legjobb online videói közé.

Budapest, 2015. szeptember 22. - A pécsi önkormányzat továbbra sem kíván beleszólni a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) szakmai kérdéseibe - hangzott el hétfőn a Magyar Színházi Társaság (MSZT) által szervezett nyilvános beszélgetésen, ahol felmerült az is, hogy a szakmai egyesületek ruházzák át a városra a fesztivál tulajdonosi jogait.

7-ordogkatlan-zaras400-foto-uj-harkanyi-hirek-1407702532.jpgNagyharsány-Pécs, 2014. augusztus 11. - A változékony idő ellenére 40-45 000 látogatóval zárt a 7. Ördögkatlan, a négy dél-baranyai faluban - Nagyharsányban, Kisharsányban, Palkonyán és Beremenden - megrendezett összművészeti fesztivál.