A háziorvos megmondja!
"Visszaemlékszem lányom születésére, mikor egyetemistaként voltunk februárban a szülőszobában, s utána látogatási tilalmat kellett kijátszanom, hogy láthassam akkor még kis családomat. Azóta is figyelem a télutót, mely gyakran hoz a legyengült, mozgásszegény, kiürült vitamin-háztartású emberek számára vírusos támadást..."
Ez a parányi, önállóan talán élőlénynek is alig nevezhető lény bejutva a gazdasejtbe, örökítőanyagával (DNS, RNS) átkódolva a sejt működését, vírus-reprodukcióra készteti.
Tünetei attól függenek, hogy milyen típusú vírus jutott a gazdaszervezetbe, általában magas lázzal járó kórképek, az év ezen időszakában gyakran okoznak felsőlégúti fertőzést köhögéssel, torokfájással.
Kezelésében az először választandó szerek inkább a közérzet javítására, láz csillapítására irányulnak, bár megjegyezném, hogy a vírusok szaporodásának az ideális hőmérséklete a 35-36C fok, ezért a szervezet védekező reakcióját, a lázat nem érdemes az elején csillapítani (csak magas lázat), csak 38 fok felett.
Pár nap tüneti terápia után dől el , hogy érdemes-e orvoshoz fordulni, hiszen egy szövődménymentes vírusfertőzés napok alatt eltűnik. Abban az esetben, ha a köhögés, láz makaccsá válik, megjelenik sárgás-zöldes orrváladék, köpet, akkor tudhatjuk, hogy a vírusfertőzés bakteriálisan felülfertőződött, ekkor jöhet szóba az antibiotikus kezelést megelőző látogatás a háziorvosnál.
Meg kell itt jegyeznem, hogy nemcsak gazdasági érdekek húzódnak egy általában októberben elkezdődött influenza oltókampány hátterében. Tapasztalatom az, hogy sok páciensem számára hozott védett éveket az influenza oltás. Praxisomban talán - hála Istennek - egy szövődménnyel sem találkoztam, pedig több, mint tíz éve rendszeresen oltom a betegeimet.
Másik, természetes megelőzése a fertőzésnek, ha nem találkozunk emberekkel (ez csak poén volt), egész télen sok vitamint, vagy vitamindús gyümölcsöket eszünk, s nem a szobában a számítógép előtt várjuk a tavaszt, hanem sokat mozgunk, sportolunk a hidegben is.
Fiatalabb orvosként furcsán néztem azokra az emberekre, akik panaszaikat frontváltozásokra fogták. Pácienseim között forgolódva, évtizedek alatt azonban egyértelművé vált számomra, hogy mind a hideg, mind a melegfront átvonulásának (igaz különböző mértékben) hatása van szervezetünkre.
Hogy miért lesz egyre több allergiás beteg a világon? Sok oka lehet, többek között civilizációs ártalomként is felfogható, egyesek a műételek számának előretörésével magyarázzák, biztosan hajlamként őseinktől is örökölhetjük.
Mindannyian szeretünk játszótérre járni a kicsikkel, nagyokkal. Néhány egyszerű dologra kell csupán odafigyelnünk, hogy a játékot ne ronthassa el baleset, vagy egyéb kellemetlenség. Melyek ezek?