Elhurcolt malenkij robotosok nyomában
Budapest, 2016. október 23. - A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre október 21-én több mint kétszáz fővel, különvonattal ötnapos történelmi zarándokútra indult Romániába a Baranyából, Somogyból,Tolnából és az ország más területeiről elhurcolt malenkij robotosok nyomában.
A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve kiemelt programjának résztvevői között jelentős számban vannak érintettek, akiknek a szüleit hurcolták el a szovjet GUPVI lágerekbe. Az ország szinte minden területéről - Pécs, Komló, Szekszárd, Budapest, Miskolc, Szerencs, Debrecen, Ceglédbercel, Baja, Gara - érkeztek.
Útközben érintik azokat az állomáshelyeket, ahonnan az erdélyi szászokat és az ott élő magyarok százait, ezreit marhavagonokban a Szovjetunió lágereibe deportálták.
A zarándokút első állomása Arad, ahol a delegációt fogadja Pécs testvérvárosának, Aradnak alpolgármestere, Bognár Levente. A zarándokút többi állomásán is találkoznak a város vezetőivel.
Az út célállomása Foksány és Jassi, a két nagy foglyokat elosztó és átrakó hely. Megemlékezés és koszorúzás a helyi német és monarchia kori katonai temetőben, az egykori tábor helyszínének meglátogatása.
Az út során, Aradon, Barcaföldváron, Kolozsváron megemlékezések,koszorúzások lesznek. Lügeten emlékműavatás, Jassiban (Jászvásár) és Foksányban emléktábla-elhelyezés. Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetemen konferencia és kiállítás. A helyi programokat együttműködő partnerként a kolozsvári Homo Ludens Alapítvány szervezi.
Forrás: Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre / MTI OS
Düsseldorf, 2014. november 23. - Stressz és kevés vásárló: ez az, amit a vendéglátással foglalkozó műsorok nap, mint nap mutatnak a hoteltulajdonosok és élelmiszerszolgáltatók világáról. A METRO start-up kutatása ellenkező képet mutat: a megkérdezettek túlnyomó többsége elégedett a saját üzletével. Ezeknek a független vállalkozásoknak a legnagyobb problémája a szakképzett személyzet hiánya, ami fontos hír azon magyarok számára, akik a németországi munkakeresést tervezik.
A hit erejéről, de a világot sújtó társadalmi és kulturális válságról is szól Ferenc pápának a Vatikánban pénteken bemutatott Lumen fidei (A hit fénye) című első enciklikája, melyet az egyházfő elődjével, XVI. Benedekkel közösen írt meg.