Nőkre támadt, kilenc évre ítélték
Pécs, 2016. december 3. - Kilenc év börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Járásbíróság pénteken egy férfit, aki tavaly nyár elején két nőt próbált megerőszakolni a baranyai megyeszékhelyen - közölte a Pécsi Törvényszék az MTI-vel.
A bíróság nem jogerős ítéletében T. I. vádlottat a személyi szabadság aljas célból elkövetett megsértése és szexuális erőszak kísérlete, valamint kifosztás, illetve maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó testi sértés miatt mondta ki bűnösnek.
A törvényszék közleménye szerint a korábban már két alkalommal is hasonló bűncselekmények miatt elítélt férfit mellékbüntetésként tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.
Mint írták, a férfi tavaly májusban és júniusban Pécsett ugyanazon a helyszínen és módon próbált megerőszakolni két fiatal nőt.
A vádlott májusban hajnalban egy hazafelé tartó nőre támadt. A sértett kiszabadult a férfi fogásából és elszaladt, közben elesett, sikoltozni kezdett, amivel elzavarta a férfit. Júniusban egy ugyancsak hajnalban hazafelé tartó fiatal nő után ment, akit nyakon ragadott és a föld felé szorított. A védekező sértettet a férfi ütötte, fojtogatta, a dulakodás közben az egyik ujját eltörte. A nő végül el tudott menekülni, a táskáját azonban a támadó magával vitte - ismertette a törvényszék.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbezett.
Forrás: MTI
Pécs, 2014. szeptember 18. - A Pécsi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a fiatalkorú Balogh Lajos Gergő pécsi lakost, aki 2014. június 18-án a Pécs, Megye utcai gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet magáról nem adott.
Pécs-Szigetvár-Szentlőrinc, 2014. március 21. - A két eltűnt fiatalkorú hollétéről azóta nincs tudomása a rendőrségnek, mióta több mint egy hónapja ismeretlen helyre távoztak a szentlőrinci lakásotthonból.
Pécs, 2013. december 22. - Gáz-riasztó pisztolyt használva raboltak ki egy nemzeti dohányboltot Pécsen vasárnap, az üzlet eladója megsérült - erősítette meg az MTI információját a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.