Megtámadták Páva Zsolt lányát!
Április 5-én,pénteken hajnalban brutális támadás érte Pécs polgármesterének lányát,amikor egy rendezvényről tartott hazafelé.
"Mára virradó hajnalban brutális támadás érte a 20 éves kislányomat Pécsett. Barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan indult haza gyalog, a belvároson keresztül. Az úton egy férfi követte, próbált vele szóba elegyedni, de ez nem sikerült. Majd ezt követően szexuális zaklatás szándékával megtámadta a lányomat, aki szerencsére képes volt védekezni, így sikerült megakadályoznia a legrosszabbat, ami egy nővel történhet. Védekezés közben azonban nagyon súlyosan megsérült. A támadó eltörte az arccsontját, az orrát, szétszaggatta a ruháit, testén számos zúzódás található. Jelenleg is kórházi ápolásra szorul.
Bízom abban, hogy a rendőrség mielőbb kézre keríti az elkövetőt azért, hogy más lányával, gyermekével ne fordulhasson elő ugyanez, ne követhessen el újabb bűncselekményeket az illető.
A lányom személyes kérését tiszteletben tartva tájékoztatom a média képviselőit, hogy a családunk most először és utoljára nyilatkozott ebben a megrázó témában, innentől arra koncentrálunk, hogy minél előbb felépüljön a lányom testben és lélekben is.
Köszönöm a megértésüket!
Páva Zsolt
Pécs polgármestere"
Pécs, 2014. január 10. - Helybenhagyta a tizenegy éves Szita Bence gyilkosaira első fokon kiszabott tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést a Pécsi Ítélőtábla mai jogerős határozatában.
Bántalmazás, fajtalankodás, lopás, koldulás: ezt tanulta élete első tíz évében alkoholista szüleitől a két kisfiú. A Pécsi Ítélőtábla 9 év börtönre ítélte az apát. A gyerekeket élettársa tudtával és beletörődésével hat éven át szexuálisan zaklatta és bántalmazta.
Pécs, 2016. január 29. - Megszavazta a pécsi közgyűlés csütörtöki ülésén az új vásárcsarnok felépítéshez szükséges, mintegy 14 ezer négyzetméteres telek megvásárlásáról szóló előterjesztést.