Kis természetvédőknek szerveznek napközis tábort
Pécs, 2016. június 23. - Érdekes természetismereti programokkal kitöltött napközis tábor várja a 8-12 éves korú gyerekeket Pécsett augusztus második hetében, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye Oktatási Központjában.
A kis természetvédők terepi és foglalkoztató-terembe tervezett foglalkozásokon, tematikus napok keretében ismerhetik meg a gyógynövényeket, a vizek apró lakóit, a madarak életét, az erdők titokzatos világát. Játékos feladatok, izgalmas vetélkedők is várják a gyerekeket.
A tábor maximális befogadóképessége 20 fő, így érdemes mielőbb jelentkezni.
Forrás: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, további részletek: ddnp.hu
Házi levendula- és bodzaszörpös gyógyvízzel, koktélokkal, friss pogácsával és az egészség jegyében grillezett húsokkal, ízletes salátákkal lépett újra színpadra Harkányfürdő a dél-dunántúli zártkörű vállalkozói lobbipartin.
Pécs, 2016. október 23. - A befektetők által reálisan elvárt 3-5%-os hozamcél eléréséhez a mai alacsony kamatkörnyezetben nem kerülhetőek meg a részvénypiacok. Év vége felé közeledve pedig az adókedvezményekről sem lehet megfeledkezni, hiszen akár többszázezer forinttal is növelhető a megtakarítás - hívták fel a szakemberek a befektetők figyelmét a K&H prémium befektetői klub pécsi rendezvényén.