Önkéntesség mint újévi fogadalom?

2017. január 5., csütörtök 07:05

Budapest, 2017. január 5. - A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program, az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezése, új időpontokkal 2017-ben is várja a jószívű meseolvasókat. Így aki újévi fogadalmául a segítségnyújtást választotta, most 212 meseórából választhat a januártól márciusig tartó időszakban. A szombathelyi kórház csatlakozásával idén már minden megyében jelen van a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program, melynek keretében összesen 49 kórház kis betege várja a meséket.

Egyes becslések szerint újévkor minden negyedik ember tesz fogadalmat, hogy valamit másképp, jobban csinál majd, mint korábban. A fogadalmak többsége arról szól, mit szeretnénk a saját életükben változtatni, és ezek többsége sajnos el is bukik az év során.

 

De mi van akkor, ha idén nem magunkra, hanem másokra gondolunk inkább, és azt fogadjuk meg, hogy többet teszünk embertársainkért, a betegekért. Akik azt tűzték ki célul, hogy 2017-ben a beteg gyerekek gyógyulásában szeretnének segíteni, azokat szeretettel várják az ország 49 kórházában. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program keretében összesen 212 meseórából választhatnak január és március között az önkéntes meseolvasók a khgyogyvarazs.hu oldalon keresztül.

hirdetés

 

- Ahhoz, hogy valaki részt vegyen a K&H gyógyvarázs mesedoktorok programban, nem kell más, mint olvasni tudás és nyitott szív. Büszkék vagyunk rá, hogy 2013 óta töretlen a programunk népszerűsége, hiszen eddig 46 ezren regisztráltak, és több mint 15 ezer meseolvasás valósult meg. Ezzel az ország egyik legnagyobb önkéntes programjává vált a kezdeményezés, és ami szintén fontos, hogy sok más kezdeményezés is elindult gyógyító meseolvasásra - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

 

mesedoktorok-2017-terkep620-1483595199.jpg

 

Idén országszerte lehetőség van a meseolvasásra, hiszen a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház csatlakozásával már az ország minden megyéjében elérhető a program. Ha pedig valaki nem tud ellátogatni személyesen, de szeretne segíteni, a K&H gyógyvarázs online mesetárba feltöltött videón keresztül elküldheti meséjét a kis betegeknek.

 

Forrás: K&H gyógyvarázs

Kapcsolódó cikkek

holland-eu-elnokseg400-1453778657.jpg

Budapest, 2016. január 26. - Januártól Hollandia tölti be az EU soros elnökségét, és ez alkalomból Gajus Scheltema, Hollandia budapesti nagykövete nem máshol, mint a Városligeti Műjégpályán köszöntötte a közönséget Hajós Andrással.

oltas-tu-1358418371.jpg

Országos népegészségügyi kampány indult az influenzás megbetegedések terjedésének megelőzése érdekében, amelyben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) mellett több közlekedési vállalat is részt vesz. A védőoltás, az alapos kézmosás és a megfelelő fertőtlenítés fontosságát hirdető kampány indulását kedden, a Volánbusz népligeti állomásán jelentették be.

rubovszky-gyorgy-simon-ugy400-1393257383.jpgBudapest, 2014. február 24. - A héten tanulmányozhatják az Országgyűlés mentelmi bizottságának tagjai Simon Gábor volt országgyűlési képviselő hozzátartozóinak vagyonnyilatkozatát - közölte újságírókkal a bizottság elnöke a testület zárt ülése után.