Továbbra is kiváló minőségű strandok a Balatonnál

2014. július 2., szerda 06:00

Budapest-Alsóörs, 2014. július 2. - A korábbi évekhez hasonlóan idén is részt vett a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága a balatoni strandok, illetve kikötők minősítésében - közölte a nemzeti turisztikai marketingszervezet.

Az elmúlt hetekben lezajlott Kék Hullám strandminősítés tapasztalatai alapján idén is kiváló minőségű strandok várják a nyaralni vágyókat a Balaton partján. 2014-ben 27 balatoni strand, négy balatoni kikötő, illetve egy velencei-tavi strand indult a létesítmények kiváló minőségét jelentő Kék Hullám zászlóért.

 

A minősítési szempontok között szerepelt a szolgáltatások színvonala, a fürdőhelyek kijelölése, a vízminőség, a vízi mentés, az elsősegélynyújtó hely megléte, a hulladékgyűjtés és -tárolás kérdése, a sportolási, szórakozási lehetőségek, játszóterek színvonala, a panaszkezelés módja és az esélyegyenlőség biztosítása a mozgáskorlátozottak számára.

hirdetés

 

Mi sem bizonyítja jobban a balatoni strandok kiemelkedő színvonalát, mint az, hogy az összes jelentkező megkapta a minősítést. Az elmúlt években lezajlott fejlesztéseknek köszönhetően a Balaton-parti települések - természetesen beleértve a strandokat is - egyre több és magasabb minőségű szolgáltatásokkal várják a látogatókat. Különösen figyelnek a kisgyermekes családok igényeire, egyre több helyen alakítanak ki „lidós" partszakaszokat, játszótereket, több strandon pedig animátorok szórakoztatják a gyermekeket.

 

A Balaton Szövetség június 25-én Alsóörsön adta át a zászlókat. Az ünnepségen Vetőné Zeke Erzsébet, a bíráló bizottság tagja, a Nők a Balatonért Egyesület képviselője kiemelte, hogy a bírálat során kétség nem fért ahhoz, hogy kiváló a Balaton vízminősége.

 

A Kék Hullám zászlót kapott strandok és kikötők listája:

 

• Keszthely: Helikon Strand, Városi Strand, Libás Strand

• Balatonberényi Községi Strand

• Badacsonytomaj: Városi Strand, Badacsony Strand

• Balatonszemesi Berzsenyi Strand

• Balatonfenyvesi Központi Strand, Csalogány Strand

• Vonyarcvashegyi Lido Strand

• Gyenesdiási Diási Játékstrand

• Balatonfüred: Esterházy Strand, Kisfaludy Strand

• Csopaki Községi Strand

• Balatonakali Községi Strand

• Alsóörsi Községi Strand

• Zánka: Községi Strand, Erzsébet Strand

• Révfülöp: Császtai Strand, Szigeti Strand

• Balatongyöröki Községi Strand

• Zamárdi Nagystrand

• Siófok: Nagystrand, Hotel Móló Strand

• Balatonföldvári Keleti Strand

• Balatonmáriafürdői Központi Strand

• Balatonboglári Platán Strand

• Velencei-tavi Gárdony Sport Beach

• Balatongyöröki Csónakkikötő

• Balaton Hajózási Zrt. szigligeti és balatonboglári kikötője

• Zánkai Erzsébet kikötő

 

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

Kapcsolódó cikkek

Sopron, 2015. július 1. - Az idei Volt Fesztiválon a megszokott élmények és fergeteges koncertek mellett érdemes felkeresni a Magyar Turizmus Zrt. standját is, ahol egy izgalmas szabaduló szobával várják a fesztiválozókat.

faddd-dombori400-1404053364.jpgBaranya-Somogy-Tolna, 2014. június 29. - Eldugott, barátságos kis strandok, kevésbé ismert tóparti üdülőhelyek, evezés egy világbajnokkal - tippek mindazon vízimádóknak, akik szívesen kerülik a tömeget, a felkapott aquaparkokat, meghitt nyaralásra vágynak a Dél-Dunántúlon.

Budapest-Pécs, 2015. október 31. - Negyedik alkalommal rendezték meg az Úszók Éjszakáját - ezúttal olyan országszerte ismert és kedvelt élsportolók, olimpikonok részvételével, mint Sors Tamás, Gergely István vagy Steinmetz Barnabás. A rendezvény célja a pikkelysömör ismertségének növelése és a betegséggel élők társadalmi elfogadottságának javítása. Az összefogás és az ismert sportolók közelsége pedig évről évre több érdeklődőt vonz: idén október 29-én négy városban összesen közel kétezer ember állt ki és úszott vagy szurkolt a pszoriázissal élők elfogadásáért a Pikkelysömör Világnapon.