Ráharaptunk a netes takarítás-rendelésre

2016. augusztus 19., péntek 07:05

takaritas400-1471581776.jpg

Budapest, 2016. augusztus 19. - A Rendi nemrég online kérdőívben mérte fel a takarítási szokásokat, a kitöltők kétharmada (67%) pedig azt válaszolta, hogy több, mint két órát vesz igénybe az otthonuk kitakarítása.

Emiatt sokan kifejezetten utálnak takarítani. Ezt támasztotta alá a netes takarító közvetítő felmérése is, mely rámutatott, hogy csupán a válaszadók kevesebb, mint egy hatoda (15%) szeret takarítani, míg több mint kétharmaduk (39%) kifejezetten nem.

 

- Éppen ezért, főként Budapesten és a nagyobb városokban, már hazánkban is egyre többen bíznak meg bejárónőt, hivatásos takarítót a lakás rendbetételével - hívta fel a figyelmet Udvardy Szabolcs, a Rendi marketing vezetője. Ezzel párhuzamosan nő az online takarítás közvetítés népszerűsége is, a startupként induló cég néhány hónap alatt megsokszorozta ügyfelei számát, és jelenleg havi szinten már közel ezer megrendelést teljesít.

hirdetés

 

Takarítás helyett a lábunkat lógatnánk

 

A Rendi felmérésében arra is kíváncsi volt, hogy a válaszadók mivel töltenék a keletkező szabadidőt, ha otthonuk takarítását profik végeznék. A kérdőívet kitöltők több mint harmada (38%) a pihenést jelölt meg első helyen, míg ezt követte a családi időtöltés, illetve harmadik helyen a munka.

 

A különböző takarítási tevékenységeken belül a felmérés szerint a legkevésbé az ablaktisztítás kedvelt, míg a rendrakásról a válaszadók közel kétharmada (61%) úgy nyilatkozott, hogy szívesen végzi.

 

További érdekes eredmény, hogy tisztítószerekre az elsöprő többség (84%) kevesebb, mint 5000 forintot költ havi szinten.

 

- Tőlünk nyugatra óriási sikere van a különböző háztartási munkák, köztük a takarítás online közvetítésének. Ezen felbuzdulva hoztuk létre a Rendit tavaly ősszel, aminek a népszerűsége egyelőre nem hogy beváltotta, de túl is szárnyalta a várakozásainkat. Budapesten, Győrben, Szegeden és Debrecenben elérhető a szolgáltatásunk jelenleg, és néhány hónap alatt sikerült már közel ezres havi megrendelés számot elérnünk. Még idén ősszel Lengyelországban is elindítjuk tevékenységünket, hiszen az online takarítás közvetítés nemcsak Magyarországon, de régiós szinten is hiánypótló szolgáltatás - fogalmazott Udvardy Szabolcs, a Rendi marketing vezetője.

 

Forrás: Rendi Magyarország

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2016. december 26. - Az elmúlt időszak tapasztalatai és több szervezet, köztük a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének javaslatai alapján módosították a közétkeztetési rendeletet: megváltoztatták a korábban drasztikusan lecsökkentett sómennyiséget, optimalizálták a zöldségadagokat, és szigorították a diétára vonatkozó előírásokat is.

Pogány, 2016. június 11. - Természetközeli szemléletformáló - 23 hektár területű - élményparkot és négy csillagos szállodát adtak át pénteken a Pécshez közeli Pogányban. A zöldmezős beruházást több mint 800 millió forintos forrásból valósították meg.

ecet5-1381066321.jpgAz ételecet egy univerzális tisztítószer, fehérítő, gyomirtó és még sok más. Töményen vagy vízzel keverve simán helyettesíthet drágább tisztítószereket. Érdemes kipróbálnunk ezeket a tippeket: olcsóbbá és könnyebbé tehetjük életünket - írja a naturahirek.hu portál.