Négy városban álltak ki a pikkelysömörrel élőkért

2015. október 31., szombat 08:05

Budapest-Pécs, 2015. október 31. - Negyedik alkalommal rendezték meg az Úszók Éjszakáját - ezúttal olyan országszerte ismert és kedvelt élsportolók, olimpikonok részvételével, mint Sors Tamás, Gergely István vagy Steinmetz Barnabás. A rendezvény célja a pikkelysömör ismertségének növelése és a betegséggel élők társadalmi elfogadottságának javítása. Az összefogás és az ismert sportolók közelsége pedig évről évre több érdeklődőt vonz: idén október 29-én négy városban összesen közel kétezer ember állt ki és úszott vagy szurkolt a pszoriázissal élők elfogadásáért a Pikkelysömör Világnapon.

Az Úszók Éjszakáját a Magyar Dermatológiai Társulat hívta életre 2012-ben azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet egy kevéssé ismert betegségre. A pikkelysömör (psoriasis) a bőrt és az ízületeket érintő krónikus gyulladásos megbetegedés. A bőrön jellegzetes, pikkelyesen hámló, gyulladt foltokat okoz. Bármely testtájon jelentkezhet, enyhe esetekben leggyakrabban a térden, könyökön, hajas fejbőrön alakulnak ki a tünetek. A népesség 1,5-2%-át, tehát Magyarországon kb. 150-200 ezer, világszerte becslések szerint mintegy 120 millió embert érint a megbetegedés. Fontos, hogy az érintettek tisztában legyenek a betegség lényegével, mely szerint a pikkelysömör egy egész szervezetet érintő autoimmun megbetegedés.

 

A négy résztvevő város helyi polgármestereinek fővédnökségével megvalósuló rendezvényt minden évben nagy érdeklődés övezi: Budapest, Debrecen, Pécs (a fotók itt készültek) és Szeged egy-egy uszodája teljesen megtelt október 29-én este. Összesen több mint 113 kilométert úszott le a közel kétezer vendég, ez pedig azt jelenti, hogy a résztvevők jócskán túlteljesítették a tavalyi 100 kilométeres eredményt.

hirdetés

 

- Az Úszók Éjszakája a társadalmi összefogásról és az egészséges életmód fontosságáról szól. Kerületünk örömmel biztosít helyszínt az ilyen típusú társadalmi célú rendezvényeknek. Fontos hogy számos élsportoló is rendszeresen a kezdeményezés mellé áll, hiszen náluk hitelesebben senki nem tudja hangsúlyozni a sport fontosságát -  mondta Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester, az Úszók Éjszakája budapesti fővédnöke.

 

pecs5-uszej2015-600-1446232515.jpg

 

- Én mára már rendszeres résztvevőnek, vagy ha úgy tetszik, az Úszók Éjszakája nagykövetének vallhatom magam. De szívesen vállalom a szerepet, mert egyrészt fontos ügyet képvisel a rendezvény, másrészt inspirál az egyre növekvő részvétel is, 2012 óta minden évben - nyilatkozta Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, aki az Úszók Éjszakája budapesti helyszínén volt jelen a Honvéd vízilabdacsapatának több tagjával.

 

A vidéki városokban is számos ismert sportolóval találkozhattak az Úszók Éjszakája látogatói: Debrecenben Biczó Bence Ifjúsági olimpiai- és Európa-bajnok úszó mellett több atléta is tiszteletét tette. Pécsett többek közt Sors Tamás többszörös paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, valamint Konkoly Zsófia, a riói olimpia egyik nagy reménysége is ott volt. Szegeden pedig tobzódtak a fiatal tehetségek, hiszen Novoszáth Melinda és testvére Tamás, illetve Bonecz Boglárka és Rákos Patrik EB érmes úszók is itt csobbant.

 

Az uszoda tipikusan olyan helyszín, melyet a pszoriázisos betegek inkább elkerülnek a bőrükön látható elváltozások, illetve az ehhez társuló társadalmi előítélet miatt. Ezáltal hazánkban közel 150 ezer embernek okoz komoly gondot ez az egyszerű és hétköznapi sport. Pedig az egyébként gyógyíthatatlan betegség tünetmentessé tehető. Enyhe esetekben a helyi kezelés lehet hatásos, míg a nagy felületet érintő vagy társbetegségekkel járó esetekben a szisztémásan, belsőleg alkalmazott kezelés járhat eredménnyel.

 

pecs4-uszej2015-600-1446232554.jpg

 

A jó életminőség elérésében komoly szerepe van a rendszeres testmozgásnak is. A mozgás olyan, a pikkelysömör társbetegségeként megjelenő kórképekben hozhat javulást, mint a túlsúly, az ízületi érintettség vagy a depresszió. Az Úszók Éjszakája minden helyszínén szakorvosok tájékoztatták a látogatókat a betegségről.

 

- Negyedik alkalommal is bebizonyosodott, hogy tudunk nemzetközileg is kiemelkedőt alkotni itthon, hiszen a pszoriázissal kapcsolatos rendezvényeket alapul véve az Úszók Éjszakája valóban egyedülálló. A betegséggel kapcsolatos általános ismeretek növelése pedig megkérdőjelezhetetlen, minthogy ma már a WHO is elismeri, hogy a kór pszicho-szociális terhet jelent, valamint hogy sok beteg nem jut megfelelő kezeléshez az ismeretek hiánya miatt - mondta a rendezvény után Dr. Bata-Csörgő Zsuzsanna, a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke.

 

A helyi betegszervezetek és klubok, melyek az ország több városában működnek, rendszeres támogatást és segítséget nyújtanak a hozzájuk forduló betegeknek. Túl azon, hogy egymás között megbeszélik problémáikat, gondjaikat, betegségükkel kapcsolatos tudást és lelki támogatást is kapnak. Magyarországon több városban is várják az érdeklődőket. A pszoriázis klubok elérhetőségei a www.uszokejszakaja.hu honlapon is megtalálhatók.

 

Forrás és fotó: Keserü Vagyim / PRo Kommunikáció

 

pecs1-uszej2015-600-1446232586.jpg

Kapcsolódó cikkek

hotelszoba400-1454472499.jpg

Budapest, 2016. február 3. - Reprezentatív kutatásban kérdezte a magyar lakosságot téli üdülési szokásairól és terveiről a Budapest Bank. Minden harmadik magyar utazik a december és március közötti időszakban, amire átlagosan 38.000 forintot költenek, és jellemzően belföldön, főleg városnézéssel és wellnessezéssel töltik az erre szánt időt - derül ki a felmérésből.

napenergia400-1405691774.jpgBudapest, 2014. július 19. - A világon tavaly 1248 gigawattóra áramot termeltek a naperőművek, ezen belül Európában 38,4 gigawattóra áramot termeltek csak az újonnan belépett naperőművek, míg Magyarországon a termelés a becslések szerint 20 százalékkal nőtt és 9,5 gigawattórát tett ki - közölte a HST-Energy Kft.

Budapest-Alsóörs, 2014. július 2. - A korábbi évekhez hasonlóan idén is részt vett a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága a balatoni strandok, illetve kikötők minősítésében - közölte a nemzeti turisztikai marketingszervezet.