Mire figyeljünk, ha napszemüveget veszünk?

2015. július 3., péntek 07:00

napszemuveg400-1435854642.jpgBudapest, 2015. július 3. - A jó napszemüveg lencséje maximális védelmet biztosít a napsugárzás káros hatásai ellen, csökkenti a szembe jutó fény erősségét, egyenletesen szűri a különböző színeket, nem torzít, és sérülésmentes.

Az UVA és UVB sugarak nemcsak bőrproblémákat okozhatnak, hanem számos szembetegséget is. A szakemberek szerint az UV sugárzás káros hatásai összeadódnak, rövidtávon kötő- és szaruhártya gyulladást, hosszabb távon pedig rosszindulatú elváltozásokat és hályogot is okozhatnak. Ezért is fontos, hogy nyáron napszemüveggel védekezzünk a káros sugarak ellen, és különösen fontos hogy a napszemüveg, amit hordunk megfelelő védelmet nyújtson.

 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma 20-féle napszemüveget vizsgált, elsősorban a látható fény- és az UV áteresztés hatékonyságát vizsgálták a szakemberek. A látható fény szűrése azért is fontos, mert a túl erős, vagy a túl gyenge fény nehezíti a látást. Erős fény hatására csökken a szem úgynevezett kontrasztérzékenysége, ugyanakkor a látható fény bizonyos mennyiségére szükség van a megfelelő látáshoz, a túl gyenge fény balesetveszélyes lehet.

hirdetés

 

A vizsgált napszemüvegek közül három nem felelt meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a vonatkozó szabvány előír:

  • A City Style A77373 napszemüveg esetében a látható fényáteresztés szempontjából a termék 2. kategóriának bizonyult a címkén feltüntetett 3. kategóriával szemben. Ez azért lehet megtévesztő, mert a különböző kategóriákban más-más a fényáteresztés. A 3-as kategória az erősebb fényt is szűri, a 2-es kategóriájú szemüveg viszont csak átlagos napsütésben ajánlott.
  • A CLOUD 6590 női napszemüveg egyik lencséje a jelölt 3. kategória helyett 4. kategóriának minősült a mért látható fényáteresztés alapján. Ez azért jelenthet veszélyt, mert a 4. kategóriájú napszemüvegek lencséi annyira sötétítettek, hogy vezetéshez nem használhatóak.
  • A TLC VISION 1233 UV 400 jelöléssel ellátott napszemüveg szintén veszélyes terméknek bizonyult, mert a bal lencséje nem szűrte megfelelően az UV-sugarakat a teljes UV-tartományra végzett vizsgálaton.

Napszemüveg vásárlásakor a következő szempontokat érdemes figyelembe venni:

  • A napszemüveg legyen ellátva „CE” jelöléssel.
  • Éles szélek, kiálló pontok, amelyek túlzott irritációt vagy sérülést okozhatnak, ne legyenek a napszemüvegen.
  • A napszemüveg lencséjén nem lehet olyan sérülés, anyaghiba (pl.: karcolás, matt pötty, légbuborék, stb.) ami ronthatja a látást.
  • A napszemüveg a lehető legkisebb mértékben korlátozza a látóteret és a látást.
  • Azokat a napszemüvegeket, amelyek látható fényáteresztése 8 % alatt van, nem szabad vezetéshez használni, mert balesetveszélyes lehet. (Ezt a címkén fel kell tüntetni és 4. kategóriás termékként kell forgalomba hozni.)

A CE jelölés mellett a napszemüveg keretén vagy címkéjén, esetleg a csomagoláson lévő tájékoztatón szerepelnie kell:

  • Filter kategória (0-tól 4-ig).

       0-ás kategória:     tiszta vagy enyhén színezett lencse;
       1-es kategória:     enyhén színezett lencse, részben felhős időben ajánlott;
       2-es kategória:     közepesen színezett lencse, átlagos napsütésben ajánlott;
       3-as kategória:     sötét lencse, erős napfényben ajánlott;
       4-es kategória:     nagyon sötét lencse, kivételesen erős napfénynél ajánlott

  • Gyártó vagy forgalmazó neve és címe.
  • 4-es kategória esetén: „Nem alkalmas vezetéshez és országúti használathoz” figyelmeztető felirat, vagy ennek szimbóluma.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ezen a nyáron is országszerte tart ingyenes napszemüveg bevizsgálási lehetőséget, ezekről a www.nfh.hu oldalon tájékozódhat. Legközelebb a Sziget Fesztiválon lesz ilyen ingyenes lehetőség.

 

A vizsgált termékek listája itt olvasható. A vizsgálatról készült videó pedig itt található.

 

Forrás: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, képünk illusztráció

Kapcsolódó cikkek

narancsos-karacsony300-1385925722.jpgA karácsonyi készülődés nem lehet teljes néhány várva várt illat és íz nélkül. Nem csak a családunk, szervezetünk is hálás lesz a finomságokért - írja a napidoktor.hu portál.

Budapest, 2016. augusztus 29. - A Kaspersky megbízásából a Würzburgi- és a Nottingham-Trent-i Egyetem kísérlete azt találta, hogy a résztvevők, akik egyedül várakoztak egy teremben, átlagosan csak 44 másodpercig bírták ki okostelefonjaik nélkül. A férfiak csak 21, míg a nők 57 másodpercet vártak.

Budapest, 2015. szeptember 28. - Helyi gasztronómiára alapozott kínálatával a Mecsek Zöldút Egyesület nyerte a "Magyarország legízletesebb vendégváró úti célja" díjat - tájékoztatta a versenyt szervező Magyar Turizmus Zrt. az MTI-t.