Harkánnyal jól indul a nyár

2014. július 5., szombat 08:00

harkanyfurdo2014-400-1404511441.jpgHarkány, 2014. július 5. - Majka, Rúzsa Magdi, ByTheWay - csak néhány név a Harkányi Fürdőfesztiválon színpadra lépő hazai sztárok közül. Július 12-13-án egy hamisítatlan nyári hétvégén vár mindenkit Harkányfürdő programok színes kavalkádjával a család minden tagja számára. Ráadásul a szervezők még a futballszurkolókra is gondoltak.

Huszonegyedik alkalommal rendezi meg a dél-baranyai kisváros a mostanra már nemzetközi hírűvé vált kétnapos nyárünnepet, a Fürdőfesztivált. Már az első nap is sok érdekes programmal kecsegtet: a ByTheWay az X-Faktor közönsége után a harkányi strand vendégeit fogja lázba hozni. Ezután a vizes pólós és a pocakszépségverseny bátor indulói fogják még tovább forrósítani a levegőt.  Minden jelentkezőnek lehetősége nyílik megmutatnia a közönségnek nyárra kidolgozott - vagy éppen ki nem dolgozott - idomait!

hirdetés

 

20 órától az ínyenceknek a Pannonia Allstars Ska Orchestra fog fergeteges hangulatot biztosítani, ahol a reggae, a jazz és a magyar népzene stílusjegyei alkotnak majd összhangot. Azoknak sem kell aggódniuk, akik még nem ismerik a 2003-ban alakult budapesti zenekart, nekik is garantáltan táncra fog perdülni a lábuk. Másnap további hazai sztárokat láthatunk a Gyógyfürdő színpadán: délután Majka diktálja a ritmust, este pedig Rúzsa Magdi és Presser Gábor közös élő koncertje varázsolja majd el a vendégeket.

 

Akik kedvet kaptak a koncertek alatt a mozgáshoz, azok mindkét nap felfedezhetik az aqua fitness, az aqua zumba, a vízi torna és a kangoo rejtelmeit, sőt kipróbálhatjuk magukat egy a speciális Kötélkert akadálypályáján. Esténként pedig a labdarúgásé a főszerep: a vendégek a brazíliai világbajnokság bronzmérkőzését és döntőjét is a medencéből szurkolhatják végig az óriáskivetítőnek köszönhetően.

 

A fesztivál szervezői a kisgyerekekről sem feledkeztek meg, ők is mindkét nap megtalálhatják a kedvükre való elfoglaltságot: lesz itt játszóház, légvár, óriás társasjáték, kalandjáték, mesekuckó, vízi játékok és sok meglepetés.

 

A Harkányi Gyógy- és Strandfürdőt a nyár további részében is érdemes felkeresni: a szezon végéig a hosszabbított nyitva tartásnak köszönhetően a vendégek minden nap este nyolcig élvezhetik Harkányfürdő világhírű gyógyvizét.

 

Forrás: Harkányi Gyógyfürdő Zrt.

Kapcsolódó cikkek

ballonoshetvege1-400-1397489399.jpgHarkány, 2014. április 15. - Harkányfürdő ikonikus rendezvényének szánják a szervezők a Hőlégballonos Hétvégét, amelyet május végén rendeznek meg első alkalommal. Koncertek, családi programok, számos meglepetés, és hőlégballonok várnak mindenkit, bizonyítandó, hogy Harkányban nem csak fürdeni és gyógyulni lehet, hanem felhőtlenül szórakozni is.

fulemule400-1399214888.jpgBudapest-Baranya, 2014. május 5. - A kora esti és éjszakai órákban ilyentájt hangzik fel országszerte a világ egyik legszebb hangú madarának, a fülemülének az éneke. Ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) minden év április-májusban Fülemülék éjszakája programokkal várja az érdeklődőket.

gabonapehely-1380855965.jpgBár a szakemberek nem győznek figyelmeztetni arra, hogy a reggeli a nap egyik legfontosabb étkezése, egy nemzetközi felmérés szerint az európaiak 20%-a teljesen száműzi, 61%-uk hetente többször is kihagyja a reggelit a napi étkezéséből, és a gyerekek esetében sem jobb a helyzet. A többség az időhiánnyal magyarázza ezt, pedig például egy tál gabonapehely elkészítése alig néhány percet vesz igénybe.