Az Év Fürdője: három kategóriában szavazhatunk

2015. június 18., csütörtök 06:05

azevfurdoje400-1434599440.jpgBudapest, 2015. június 18. - Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőkultúrát és a fürdőket.

2015 nyarán először - de hagyományteremtő jelleggel - a Magyar Fürdőszövetség támogatásával, közönségszavazást szervez a termalfurdo.hu, mellyel Magyarország legjobb fürdőit keresi. A verseny során kétszáznál is több hazai fürdő - köztük több mint nyolcvan gyógyfürdő - „mérheti össze erejét”. A szavazás célja, hogy ráirányítsa a nagyközönség figyelmét hazánk páratlan termálvízkincsére, az arra épült nagyszerű fürdőkre és magára a fürdőzésre.

hirdetés

 

A hagyományosabb értelemben vett fürdők mellett számos aquapark, közel négyszáz csúszda és megközelítőleg ezerhatszáz medence várja az ifjabb generációt is. Azonban az impozáns számok és remek lehetőségek ellenére a fiatalok mindennapi életében még nem találta meg a helyét a hazánkban is több ezeréves múltra visszatekintő fürdőkultúra és a fürdőzés.

 

Az Év Fürdője közönségszavazás során minél több fiatallal szeretnék megismertetni és megszerettetni a magyar fürdőket, illetve felhívni a figyelmet a fürdőzés fizikai és mentális egészségünkre gyakorolt pozitív hatásaira.

 

A fürdőkre három kategóriában - Az Év Fürdője 2015., Az Év Feltörekvő Fürdője 2015. és A Helyiek Kedvenc Fürdője 2015. - lehet szavazni. A díjak nem szakmai jellegűek, mindhárom kategóriában a legtöbb szavazatot begyűjtő fürdő nyer, a szavazás az azevfurdoje.hu oldalon történik.

 

A közönségszavazás június 4-én kezdődött és egészen kora őszig, szeptember 30-ig tart, a nyertes fürdők neveit a Magyar Fürdőkultúra napjának előestéjén, október 9-én hirdetik ki. A szavazók között értékes nyereményeket - wellness hétvégét, fürdőbelépőket, illetve ajándékcsomagokat - sorsolnak ki a szervezők.

 

Forrás és fotó: termalfurdo.hu

Kapcsolódó cikkek

tura-okopark400-1413636386.jpgPécs-Bükkösd, 2014. október 19. - Izgalmas és látványos útvonalon halad az a túra, amelyet múlt szombaton első alkalommal rendezett meg a Bükkösdi Ökopark és a Baranya Megyei Természetbarát Egyesület.

Budapest, 2014. december 18. - A közös ebéd tartalmasabb eltöltésére hívja fel a figyelmet egy most induló kezdeményezés, a PSZT (Picit Szüneteltesd a Telefonod). A mozgalom célja, hogy telefonunk simogatása helyett minél többen küldjük sziesztára a készülékünket, mi magunk pedig inkább ebédpartnereinkkel beszélgessünk.

belso-beda-foto-gusa-imre400-1413010731.jpgPécs, 2014. október 11. - A kölkedi Belső-Béda holtág tájképi helyreállítását, vízminőségének javítását és horgászati feltételeinek fejlesztését végzi el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Programban.