Több mint harmincezer nőt hívnak méhnyakszűrésre

2015. február 13., péntek 06:05

Budapest, 2015. február 13. - Egyre több hazai kistelepülésen válik helyben elérhetővé a méhnyakszűrés. Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala 2013-ban indította el azt a programot, amelynek célja, hogy a védőnők bevonásával minél többen vegyenek részt az ingyenes szűrővizsgálaton. A kiemelt projekt forrását részben a magyar kormány, részben az Európai Unió biztosítja. Februártól újabb 154 védőnő kapcsolódik be a programba, így országosan már 344 védőnőnél érhető el a szolgáltatás. Az ÁNTSZ a napokban 32 ezer levelet küldött ki, amelyben vizsgálatra hívják az arra jogosult nőket.

Magyarország a rákbetegségekre visszavezethető halálozást tekintve az Európai Unió egyik legkedvezőtlenebb helyzetben lévő tagállama. Hazánkban a méhnyakrák miatti relatív halálozási kockázat magas: az európai uniós országok átlagának mintegy háromszorosa. A méhnyakrák miatt bekövetkező halálozások száma évek óta nem változik, évente közel 400 nőt veszítünk el. Pedig a betegség kialakulása szűrővizsgálattal megelőzhető, illetve az időben felismert elváltozás megfelelő hatékonysággal kezelhető.

hirdetés

 

Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala 2013. július 1-én indította útjára azt a projektet, amelynek egyik célja a védőnői méhnyakszűrés országos kiterjesztése. Lényege, hogy a védőnők egy képzést követően önállóan végezhetnek méhnyakszűrést a védőnői tanácsadókban. Az ÁNTSZ a program keretében elsősorban olyan védőnők jelentkezését várta, akik 5 ezer fősnél kisebb településen dolgoznak. Így azok számára is helyben elérhetővé válik a méhnyakszűrés, akiknek korábban ezért távolabb kellett utazniuk.

 

A védőnői méhnyakszűrés mára az ország 534 településén vált elérhetővé, és a következő hónapokban ez a szám még tovább bővül, megközelítve az ezret. Az ÁNTSZ most 32 ezer névre szóló meghívólevelet küldött azoknak a 25 és 65 év közötti nőknek, akik jogosultak az ingyenes méhnyakszűrő vizsgálatra, és olyan településen élnek, ahol már elérhető a védőnői méhnyakszűrés. A meghívott hölgyek a lakóhely szerint illetékes területi védőnővel időpontot tudnak egyeztetni a kenetvételi vizsgálathoz. Fontos kiemelni, hogy a vizsgálat nem jár fájdalommal, egyszerűen elvégezhető.

 

Az ÁNTSZ kéri és egyben biztatja azokat, akik meghívó levelet kapnak, hogy éljenek a felkínált ingyenes szűrés lehetőségével, amely helyben, lakóhelyükön elérhető!

 

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

Kapcsolódó cikkek

dr-fauszt-terez400-1445100095.jpgBudapest, 2015. október 19. - Országszerte közel százezer ingyenes koleszterinszint-mérést végzett Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja 2010–2014 között. A vizsgált nők 39%-ánál, a férfiak 47%-ánál mértek határérték feletti koleszterinszintet.

tulsulyos-gyerek-1381093277.jpgFolytatódik a gyermekkori elhízással foglalkozó eddigi legnagyobb európai felmérés a PTE Gyermekgyógyászati Klinikájának részvételével. Az I Family program folytatása annak az IDEFICS projektnek, melynek során a téma kutatásában egyedülállóként 16.225 gyermek felmérése történt meg Európa szerte.

Budapest, 2015. október 29. - Rendhagyó módon, egy „álfilmes” sillabusz indította el a Magyar Vöröskereszt a felsőoktatási intézményeknek szervezett, jubileumi véradó kampányát, ami idén a fiatalokhoz közel álló, filmes tematikára épül. A legnagyobb, hazai humanitárius szervezet célja a kampánnyal és a felsőoktatási intézményeknek immár egy évtizede szervezett véradóversennyel az, hogy megszólítsa ezt a korosztályt és minél többeket megnyerjen közülük ennek a fontos, közügynek számító önkéntes tevékenységnek.