Nem isznak elég vizet a magyar gyerekek

2015. február 8., vasárnap 07:00

kisfiu-palackkal400-1423329458.jpgBudapest, 2015. február 8. - Nem isznak elég vizet a magyar gyerekek - derül ki egy reprezentatív kutatásból, amely szerint a 4 és 10 év közötti korosztály ötödét fenyegeti a dehidratáció veszélye.

Magyarországon a 7 és 10 év közötti gyerekek egynegyede kritikusan alacsony vízfogyasztónak tekinthető, de kisebb mértékben a 4 és 6 év közöttiek is érintettek - olvasható a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a Nestlé közös kutatásáról szóló közleményben.

 

A legrosszabb a helyzet a 9-10 éves fiúknál: az ő esetükben tízből négyen a kritikus határérték alatt fogyasztanak vizet - derül ki a 800 fős reprezentatív mintán, fővárosi és kecskeméti gyerekek bevonásával készített felmérésből, amely elsőként vizsgálta a kicsik hidratáltsági állapotát.

hirdetés

 

A kritikusan alacsony vízfogyasztás különösen gyakori a túlsúllyal küzdő gyerekeknél, közülük minden harmadik potenciálisan alulhidratált, míg az elhízottaknál ez az arány az 50 százalékot is eléri. Ennek oka, hogy a test folyadékigénye a testsúllyal arányos, így a túlsúlyos és elhízott gyerekek szervezetének értelemszerűen több vízre lenne szüksége, ám többségük mégsem iszik többet.

 

A gyerekek kellő mennyiségű és rendszerességű folyadékbevitele a felnőttekénél is sokkal fontosabb, aminek egyik oka, hogy testtömegükhöz képest nagyobb a testfelületük, így több víz párolog el a bőrükön keresztül. Ráadásul gyakran annak ellenére sem jut eszükbe inni, hogy szomjúságot éreznek.

 

"A fizikai munka, a torna, a tanulás vagy szellemi tevékenység egytől egyig igénylik a megfelelő folyadék-ellátottságot. Ennek hiányában romlik a figyelem, koncentrálóképesség, de a fizikai teljesítmény is, ami a mozgás hiánya miatt további súlygyarapodáshoz vezethet. De nehézségek léphetnek fel a tanórákon is: a gyerekek gyengébben teljesíthetnek a számonkérések alkalmával" - idézi a közlemény Réthy Lajos főorvost, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának vezetőségi tagját.

 

Mérsékelt égövön élő, mozgásszegény életmódot folytató felnőttek esetében a folyadék folyamatos pótlására, bevitelére szakértők szerint naponta 8 pohár víz vagy jó minőségű ásványvíz - 1 pohár, azaz 0,2 liter - elegendő lehet, amely a bevitt élelmiszerek víztartalmával együtt már képes biztosítani a szükséges napi mennyiséget.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

spaghetti400-1467724516.jpg

Róma, 2016. július 6. - A tésztaevés nem hizlal, hanem éppen az egészséges testtömegindexszel mutat összefüggést - derült ki egy friss olasz kutatásból. A mediterrán étrend alapját képező kifőtt tészta jó hírét a Molise tartománybeli Pozzilli I.R.C.C.S Neuromed nevű intézete közegészségügyi osztályának kutatása adta vissza - írta az eruekalert.org.

Pécs-Kaposvár, 2014. október 29. - Az INDIT Közalapítvány új addiktológiai gondozókat adott át Pécsen és Kaposváron, emellett részben felújította a több mint egy évtizede működő pécsváradi rehabilitációs otthonát. A közalapítvány a közel 145 millió forintos beruházással elsősorban a régióban élő alkohol- és gyógyszerfüggőségben szenvedő betegek ellátását kívánja javítani.

ingyenes-szurovizsgalatok-terkep-2015-400-1429943079.jpgBudapest, 2015. április 25. - Szomorú képet mutat az új, átfogó koleszterinstatisztika: már a fiatal korcsoportot is érinti a magas koleszterinszint. Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja közel százezer kilométert tett meg az elmúlt öt évben, amely során 919 helyszínen összesen 88 999 koleszterinszint-mérést végeztek.