Kerülje el a trombózist, ne haljon bele egy vérrögbe!

2014. október 11., szombat 08:00

Budapest, 2014. október 11. - Évente 16-20 ezren kapnak mélyvénás trombózist. Ha a többségében a lábban - gyakran tünetek nélkül - kialakuló vérrög leszakad és eljut a tüdőbe, az általa okozott érelzáródás fulladást okozhat. Minden évben legalább háromezren meghalnak a betegségben, pedig a tüdőembólia a leggyakoribb elkerülhető halálok - figyelmeztettek vezető hematológus professzorok az október 13-i Trombózis Világnap közeledtével budapesti sajtótájékoztatójukon.

- Ha egy utasszállító repülő lezuhan, mindenki együtt érez az áldozatokkal, felelősöket keres és a további tragédiák megelőzését követeli. Európában annyian halnak meg a vénás trombózis következtében, mintha minden egyes nap három nagy utasszállító repülőgép lezuhanna, mégis keveset tudnak az emberek a betegségről – indokolta prof. dr. Kolev Kraszimir, a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság elnöke, hogy az orvostársaság csatlakozott a Trombózis Világnap kezdeményezéshez, amely keretében október 13-án világszerte igyekeznek ráirányítani a figyelmet a mélyvénás trombózisra és következményeire.

 

- Ágyban fekvő páciensek, nagyműtéten átesettek, daganatos betegek vannak a legnagyobb veszélyben: ha az öröklött trombózishajlam tartós mozgáshiánnyal, vérpangást előidéző állapottal, a véralvadást befolyásoló traumával vagy betegséggel párosul, többszörösére nő a vérrögképződés, a mélyvénás trombózis kialakulásának kockázata - szögezte le Kolev Kraszimir.

 

A trombózis gyakorisága ugyan az életkorral nő, ám a fiatalokat is fenyegetheti vérrögképződés. A lakosság akár negyede is élhet olyan öröklött genetikai hibával, ami más faktorokkal összeadódva többszörösére növeli a kockázatot. Ilyen kockázati tényező lehet a hormonális fogamzásgátlók szedése, a terhesség, a szülés utáni időszak, egy operáció, de egy hetekig tartó gipszeléssel járó csonttörés is. Akiknél a családban fordult elő trombózis vagy közeli hozzátartozójuk kapott már véralvadásgátló kezelést, célzott laboratóriumi vizsgálatot lehet indokolt végeztetni, s ha bebizonyosodik a fokozott kockázat, megelőzésképp indokolt lehet véralvadásgátlót alkalmazni.

hirdetés

 

- Amíg az ortopéd sebészetben, térd- és csípőprotézis műtéteknél, a hasi nagyműtéteknél már régóta rutinszerűen elindítják a betegeknél a véralvadásgátló terápiát, a belgyógyászati vagy nőgyógyászati betegeknél nincs mindig elegendő hangsúly a megelőzésen, szakszóval a profilaxison - jelentette ki prof. dr. Losonczy Hajna, a Pécsi Tudományegyetem I. Belgyógyászati Klinika hematológus professzora. Emlékeztetett: az orvostársaság és a hematológiai szakmai kollégium 2010-ben több mint húsz társszakmával egyeztetve tette közzé a részletes terápiás irányelveket, amelyek különféle kockázati csoportokat megállapítva adnak útmutatást számos orvosi szakmának ahhoz, hogy adott szituációkban milyen vérrögképződés-gátló kezelés indokolt. Kórházi bennfekvést követően hetekig, hosszú hónapokig is fokozott lehet a trombóziskockázat.

 

Losonczy Hajna felhívta a figyelmet: nem elég az orvosi továbbképzésekre hangsúlyt fektetni, az érintett betegeknek is tudniuk kell a kockázatokról. Ezért van jelentősége az október 13-i Trombózis Világnapnak, amelyhez immár Magyarország is csatlakozott. Ekkor rá lehet irányítani a figyelmet arra: ha bárki trombózisra utaló tüneteket - döntő többségben a lábban jelentkező duzzadást, fájdalmat, dagadást, olykor kipirosodást - észlel, azonnal forduljon orvoshoz. A trombózismegelőző véralvadásgátló kezelést a háziorvos is azonnal elindíthatja, majd a laborvizsgálatok eredményének tükrében lehet beállítani a megfelelő terápiát. A mélyvénás trombózis ugyanakkor sokszor nem okoz egyértelmű tüneteket, előfordul, hogy már csak a tüdőembólia - mellkasi fájdalom, enyhébb vagy súlyosabb fulladás, szapora szívverés, ritkábban véres köpet - jelentkezésekor kerül valaki orvoshoz. Ezért kell a lakosságnak is tisztában lennie azzal, melyek azok az állapotok, amelyek kiemelt kockázatát hordozzák a vérrögképződésnek.

 

- Sok betegünket kezelik heteken át tüdőgyulladással, mellhártyagyulladással azelőtt, hogy egyáltalán felmerülne a tüdőbeli érelzáródás gyanúja, s hozzánk irányítanák őket a hematológiára - számolt be tapasztalatairól prof. dr. Boda Zoltán, a Debreceni Egyetem Thrombosis és Haemostasis Központ orvosszakmai igazgatója.

 

A trombózis kezelésének klasszikus, évtizedek óta alkalmazott módja, hogy az első napokban injekció formájában elindítják a véralvadásgátló terápiát, majd mellé adnak olyan tablettát, amely a véralvadásban szerepet játszó K-vitamin hasznosulását gátolja, s amelyet a kockázat függvényében 6-12-24 hónapig - vagy egész életen keresztül - szedni kell. Az úgynevezett kumarinok hátránya, hogy hatásukat számos tényező befolyásolja: más gyógyszerek, betegségek, sőt az is felborítja az egyensúlyt, ha valaki túl sok K-vitaminban gazdag zöldséget fogyaszt. Emiatt a terápia "táppénzigényes": a betegeknek 4-6 hetente vérvételre, orvosi kontrollra kell járniuk, ha ugyanis nem megfelelőek a laboratóriumi adatok, egyik szélsőértéknél nő a trombózisveszély, másik szélső értéknél pedig a vérzékenység kockázata. A lakóhely, a laboratórium és az orvos közötti állandó ingázás különösen a kórházaktól távolabb fekvő településeken élők számára megterhelő.

 

Boda Zoltán rámutatott: az utóbbi években a kezelések eltolódnak azon új terápiák irányába, amelyek révén rendszeres laboratóriumi kontroll nélkül is megfelelő véralvadási célértéket lehet beállítani. Mivel az újabb gyógyszerek közvetlenül hatnak egyes véralvadási faktorokra, hatásukat nem befolyásolják sem étkezési, sem más életmódbeli szokások, így a páciensek mindennapi életét, munkavégzését nem akadályozza a kezelés.

 

Forrás: Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság / Országos Sajtószolgálat (MTI)

 

Bővebben: www.haemostasis.hu

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2015. szeptember 11. - A hazai kórházak zömében a komoly szakmai és gyógyító munka mellett igyekeznek odafigyelni a gyerekek lelki egészségének megőrzésére is - még ha erre nem is mindig jut idő. A K&H gyógyvarázs felméréséből kiderül, hogy a kórházi dolgozók lehetőségeikhez mérten különböző módszerekkel próbálják könnyebbé tenni a kicsik számára a kórházban töltött időt, de nagy szükség van az önkéntesek munkájára is.

iphone400-1438637246.jpgCambridge, 2015. augusztus 4. - A skizofréniában szenvedők életének minőségét javíthatja egy új mobiltelefonos alkalmazás, a Wizard, amelyet a Cambridge-i Egyetemen fejlesztettek.

Budapest, 2014. március 26. - 40 kórház, 22 000 regisztrált önkéntes, 5 100 meseolvasás - tömören összefoglalva ez a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program mindössze hét hónapos történetének eredménye. Mostantól azonban újabb lehetőség várja a azokat, akik eddig még nem vettek részt a programban és azokat is, akik újra át szeretnék élni a beteg gyerekek „megajándékozásának” élményét. Az előttünk álló hónapokban ugyanis ismét személyesen mesedoktorkodhatunk.