Jövőre készül el a pécsi rehabilitációs központ

2014. július 16., szerda 07:00

Pécs, 2014. július 16. - Várhatóan 2015 elejére készül el a Pécsi Tudományegyetem (PTE) csaknem 850 millió forintos beruházása keretében megvalósuló rehabilitációs központ a baranyai megyeszékhelyen - jelentették be az intézmény vezetői az új egészségügyi létesítmény tegnapi bokrétaavató ünnepségén.

Bódis József, a PTE rektora elmondta, a rehabilitációs központ "régi űrt tölt be" az egyetemi klinikai központ szolgáltatásaiban. Itt lesz majd az idegrendszeri károsodások - balesetek, vérzések - európai szintű akut ellátása utáni fekvőbeteg-rehabilitáció, valamint a hasonlóan magas szintű kardiológiai és pulmonológiai ellátást követően a szív- és tüdőgyógyászati betegek ambuláns rehabilitációja. Hozzátette: a javarészt uniós forrásból megvalósuló, 850 millió forintos beruházás a tervezett ütem szerint halad, így a jövő év elejére teljesen készen állhat a mintegy 1600 négyzetméteres rehabilitációs központ, amely a neurológiai és az idegsebészeti klinika Rét utcai épülettömbjének a közvetlen szomszédságában áll, s ahhoz közvetlenül kapcsolódik majd.

hirdetés

 

Girán János, a pécsi polgármesteri hivatal kabinetvezetője úgy fogalmazott, Pécsen már ma is olyan széles körű egészségügyi ellátásokra nyílik lehetőség, amilyet kevés európai város mondhat magáénak. A rehabilitációs központtal pedig ez a kör tovább bővül 2015-től. Emlékeztetett arra, hogy a megyeszékhelyen jelenleg is folyik a 400 ágyas klinikai tömb 13 milliárd forintos felújítása, egy új sürgősségi betegellátó központ kialakítása, és nemrég modernizálták több mint 400 millió forintból a város legnagyobb rendelőintézetét.

 

Péley Iván, a projekt orvosszakmai munkatársa arról szólt, hogy az ideggyógyászati fekvőbeteg-rehabilitációban részt vevők esetében a létesítménnyel lehetővé válik a diagnosztika, valamint a konzíliumok, a műtői háttér, illetve az intenzív osztály szükség esetén azonnali használata, kiküszöbölve az időnként kellemetlen, hosszadalmas és költséges betegszállítást.

 

A földszinten lesznek az ambuláns rehabilitáció szakrendelői, a betegek egészséges életmódra történő oktatását szolgáló oktató-közösségi terek, valamint két tornaterem, amelyek elsődlegesen a kardiológiai betegek rehabilitációját szolgálják majd. Az első emeleten 25 ágy szolgálja az ellátást egy-, két-, illetve négyágyas, fürdőszobás, a kor követelményeinek minden szempontból megfelelő kialakítású és berendezésű betegszobákban.

 

Forrás: MTI, bővebben: pte.hu

Kapcsolódó cikkek

allergias400-1470572626.jpg

Budapest, 2016. augusztus 8. - Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és az Országos Közegészségügyi Központ Aerobiológiai Monitorozási Hálózata felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy augusztus elején a parlagfű virágpora országszerte megjelent a pollencsapdákban, augusztus második hetétől pedig már várhatóan mindenhol tüneteket okozó koncentrációban lesz jelen a levegőben.

Az utóbbi hetekben számos cikk, nyilatkozat látott napvilágot a depresszióról. A Magyar Pszichiátriai Társaság volt elnöke korábban arról számolt be, hogy egy uniós felmérés alapján megállapították, Magyarország a legpesszimistább országok közé tartozik.

Szigetvár, 2015. augusztus 26. - Ezekben a hetekben teljesen megújul a Szigetvári Kórház háziorvosi ügyeleti rendelője. A helyiségek renoválása mellett az orvosi eszközöket és az ügyeletes orvos szolgálati autóját is kicserélik egy uniós pályázatnak köszönhetően.