Jön az e-cigarettázást korlátozó szabályozás

2016. május 16., hétfő 08:00

e-cigaretta-tilos400-1463306744.jpg

Budapest, 2016. május 16. - Hatályba lép az elektronikus cigaretta használatát korlátozó szabályozás május 20-án. Nem lehet majd e-cigarettát használni például a munkahelyeken és a játszótereken. A szabályt megszegők bírságra számíthatnak - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala az MTI-vel.

A közlemény szerint tilos lesz elektronikus cigarettát és dohányzást imitáló elektronikus eszközöket használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközökön, munkahelyeken, valamint közterületnek minősülő helyeken, például aluljárókban, játszótereken és azok ötméteres körzetében. A szabályt megsértők bírsága húszezertől ötvenezer forintig terjedhet.

 

Kiemelték, a dohányzás visszaszorításának egyik leghatékonyabb módja a megfelelő jogszabályi környezet kialakítása, az e-cigarettára vonatkozó szabályozás megváltoztatása tehát hozzájárulhat a nikotint fogyasztók számának csökkenéséhez.

hirdetés

 

Felhívták a figyelmet arra, hogy a fiatalok kevésbé vannak tudatában az e-cigaretta egészségkárosító hatásainak. Felmérések szerint Magyarországon a 2012-es 2,9 százalékról 2013-ra 4 százalékra nőtt azon fiatalok száma, akik a hagyományos cigarettázást még soha nem próbálták ki, ám elektronikus cigarettát használtak már.

 

Rámutattak arra is: az e-cigaretta nem biztonságos, ismert összetevői között ugyanis bizonyítottan egészségkárosító anyagok vannak, arra viszont nincs bizonyíték, hogy hatásosan segítene leszokni a dohányzásról. Alkalmazása ugyan csökkentheti a megvonási tüneteket, de inkább fenntartja, sőt fokozhatja is a nikotinfüggőséget, mintsem megszünteti azt - tették hozzá.

 

Magyarországon kívül számos másik ország is szabályozza az elektronikus cigaretta használatát. Ausztriában, Belgiumban, Cipruson, Luxemburgban, Lettországban, Izlandon, Litvániában, Portugáliában Lengyelországban és Szlovákiában tilos a zárt légterű közterületeken használni, Dánia és Észtország pedig ott tiltja az elektronikus eszközök használatát, ahol gyerekek jelenléte jellemző. Norvégiában és Törökországban betiltották az e-cigaretta forgalmazását, az Egyesült Államokban pedig azzal 18 év alattiakat nem szolgálnak ki - olvasható a közleményben.

 

A nemdohányzók védelmét, továbbá a dohánytermékek fogyasztását, forgalmazását szabályozó törvény módosítása definiálja az elektronikus cigarettát. Ez olyan egyszer használatos vagy utántöltő flakonnal és tartállyal, illetve egyszer használatos patronokkal utántölthető elektronikus termék, amely szopókán keresztül nikotin tartalmú pára fogyasztását teszi lehetővé. Az elektronikus cigaretta fogalomkörébe tartozik annak bármely alkatrésze.

 

Forrás: MTI, képünk illusztráció

Kapcsolódó cikkek

burger-1702537c-1394796435.jpgAz otthonok és munkahelyek közelében található gyorséttermek számának csökkentése  segíthet az elhízás járványának leküzdésében - állítják az Egyesült Királyság kutatói.

pecsi-szakrendelo-harkanyi-korhaz-1378530311.jpgA korábban a Hengermalom utca 4. szám alatt elérhető pécsi szakrendelő a Szigeti út 41. alá költözött. Itt új építésű, korszerű rendelők várják a betegeket, akik így minőségibb szolgáltatásban részesülhetnek.

gyogyuljvelunk400-1450886013.jpg

Budapest, 2015. december 24. - Hány karácsonyt szeretne még megérni? - szögezi neki a kérdést az ünnepi időszakban mindenkinek a daganatos betegek által alapított Gyógyulj Velünk Egyesület, hogy a karácsony közeledtével is arra biztasson minél többeket: gondolják át a jövőjüket, és jelentkezzenek vastagbélszűrésre.