Átadták az ország negyedik vérplazmaközpontját

2016. május 23., hétfő 06:00

Pécs, 2016. május 23. - Megnyílt a Kedplasma Magyarország mintegy 300 millió forintos beruházással kialakított pécsi vérplazmaközpontja pénteken.

Az ünnepélyes átadón Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Pécs országgyűlési képviselője elmondta, hogy a két budapesti és a debreceni központ után a negyedik beruházás a nagy orvostudományi múlttal rendelkező baranyai megyeszékhelyen jött létre.

 

Az államtitkár szólt arról, hogy Magyarországon több ezer ember kap rendszeresen vérplazmából készült gyógyszerkészítményt. Hozzátette, a véradások országos adataiból kiderül, hogy a társadalmi szolidaritás működik Magyarországon.

hirdetés

 

Csuja László, a Hemofíliások Baráti Körének elnöke a véradási hajlandóságra kitérve arról beszélt, hogy a magyar társadalom szolidaritási szintje duplája a nemzetközi átlagnak. A donoroknak köszönhetően az érintett betegek életminősége jelentősen javul.

 

Komlódi Gabriella, a Kedplasma Magyarország üzletágvezetője az MTI-nek elmondta, hogy az ezer négyzetméteres központ tervezését januárban kezdték meg, a beruházást április végén fejezték be. A pécsi létesítményben  tizenkét - orvosi és egészségügyi végzettséggel rendelkező - munkatárssal, illetve 15 úgynevezett plazmaferezis géppel dolgoznak.

 

Mint kifejtette, a plazmaferezis a véradás egyik speciális formája, amelyben a levett vért egy centrifuga plazmára és sejtes elemekre választja szét, az utóbbi komponenseket a zárt rendszerű eljárásnak köszönhetően a donor visszakapja.

 

Komlódi Gabriella kiemelte: a plazmaadás kevésbé terheli meg a szervezetet, mint a teljes véradás, ezért a jelenlegi szabályozás szerint háromnaponta adhatnak vérplazmát az önkéntesek.

 

A levett - szigorú laboratóriumi vizsgálatokon átesett - plazmát a Kedrion-csoport gödöllői egységében dolgozza fel a Humán Bioplazma, az abból előállított készítmények elsősorban a magyarországi páciensek ellátását szolgálják.

 

A Kedplasma Magyarország MTI-hez eljuttatott írásos összefoglalója felidézte: az Európa Tanács 2002-ben foglalt állást, hogy minden tagországnak önellátásra kell törekednie a vér és vérkészítmények esetében. Emlékeztettek arra, hogy Magyarországon 2005-ben indult el a Plazmaferezis Program, amelynek során önkéntes donoroktól gyűjtenek vérplazmát. Abból többféle életmentő gyógyszert állítanak elő, amelyeket többek között a veleszületett vérzékenység, veleszületett és szerzett immunhiányos betegségek, csontvelő- és szervátültetések, vérmérgezés, súlyos égési sérülések, autoimmun betegségek kezelésére használnak.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

allergias400-1470572626.jpg

Budapest, 2016. augusztus 8. - Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és az Országos Közegészségügyi Központ Aerobiológiai Monitorozási Hálózata felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy augusztus elején a parlagfű virágpora országszerte megjelent a pollencsapdákban, augusztus második hetétől pedig már várhatóan mindenhol tüneteket okozó koncentrációban lesz jelen a levegőben.

London, 2014. február 16. - Nincsenek a mobiltelefonálásnak egészségre káros következményei - állítják brit kutatók. A kutatás a Telegraph szerint 11 évig tartott, az eredmények most jelentek meg.

bacillus-anthracis-gram400-1397254035.jpgBudapest, 2014. április 12. - Lépfenében pusztult el nemrég a debreceni állatkert egyik hím oroszlánja. A hatóság megelőző antibiotikumos kezeléseket és preventív vakcinázást végez. De mit is érdemes tudnunk erről a súlyos betegségről? Kiderül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatósága közleményéből.