A világ legnagyobb képeslapját készítik el a reumabetegek

2013. augusztus 30., péntek 08:09

A budapesti Millenáris Parkban augusztus 31-én, szombaton kezdődik a reumabetegek Ragadj ecsetet című országjáró kampánya, amely során egy rekordméretű, hatvan négyzetméteres képeslapot készítenek el. Az akciót nyolc városban rendezik meg.

A következő másfél hónapban Budapest mellett Pécsen, Szegeden, Nyíregyházán, Veszprémben, Szombathelyen, Gyulán és Debrecenben festik meg a sokízületi gyulladásos betegek (reumatoid artritisz) az óriás képeslap darabjait. A kampány végén, az Artritisz Világnapján, október 12-én állítják össze a részeket egyetlen képeslappá, majd a Guinness-rekordok szakmai hitelesítése után postára adják azt - közölte a Magyar Reumabetegek Egyesülete az MTI-vel.
   

hirdetés

A közösségi festést minden városban közismert emberek is támogatják. A Róth Anikó festő és grafikus tervezte óriás képeslap első darabját Oszter Alexandra és Szabó Győző színész, valamint Hien énekesnő részvételével festik meg a Millenárison.
   

A képeslap a Guinness-rekordok elvárásai szerint készül és várhatóan kereskedelmi forgalomban is megvásárolható lesz. Jelenleg egy 56 négyzetméteres, Szlovéniában készült képeslap számít a legnagyobbnak a világon.
   

A közös művészeti alkotás létrehozásával az egyesület célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a sokízületi gyulladással kezelt betegeket, orvosaikat, az érintetteket és az érdeklődőket. Céljuk továbbá, hogy a magyar társadalom reális képet kapjon a betegségről. Jelenleg mintegy 80-90 ezren szenvednek sokízületi gyulladásos betegségben Magyarországon. A reumatoid artritisz a mozgásszervi betegségek egyik legsúlyosabb formája, gyermekeket, fiatalokat és időseket egyaránt érint - olvasható a közleményben.

 

(mti)

Kapcsolódó cikkek

muszer400-1461076181.jpg

Budapest, április 20. - Tizenharmadik alkalommal pályázhatnak a gyermekek gyógyításával foglalkozó intézmények a K&H gyógyvarázs támogatására, amelynek célja, hogy modern eszközökkel segítse a gyermekegészségügyet. A június 3-ig pályázó intézmények összesen 20 millió, egyenként 4 millió forintos támogatásban részesülhetnek.

Pécs, 2015. november 20. - Január eleje és október vége között valósult meg a pécsi INDIT Közalapítvány „Humánerőforrás biztosítása az INDIT Közalapítvány addiktológiai járóbeteg-szakellátó intézményében” című TÁMOP-projektje, amely keretén belül egy pszichiáter szakorvost foglalkoztatattak a szenvedélybeteg ellátással foglalkozó közalapítvány KERT Addiktológiai Gondozójában.

dohanyzasleszoktatas400-1389714098.jpgDecember óta Pécsen, Szigetváron és Komlón már bárki kérhet segítséget a dohányzásról leszokást támogató pontokban ahhoz, hogy végleg megszabaduljon a nikotinfüggőségtől. A mintegy 15 millió forintból megvalósuló TÁMOP-projektet négy baranyai tüdőgondozó valósítja meg. A projektmenedzsment-szervezet a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt.