400 ágyas klinika: megújult, átadták, átkeresztelték

2015. szeptember 2., szerda 06:00

400-as-agyas1-400-1441123111.jpgPécs, 2015. szeptember 2. - Átadták a Pécsi Tudományegyetem (PTE) több mint 15 milliárd forintból felújított és kibővített 400 ágyas klinikáját.

A keddi eseményen a Janus Pannonius Klinikai Tömb névre keresztelt, 1966-ban emelt intézmény a Dél-dunántúli Régió meghatározó, évente félmillió beteget fogadó egészségügyi központja, modernizációja három év alatt, európai uniós pályázati támogatásból valósult meg.

 

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy Magyarországon az elmúlt években 500 milliárd forintot költöttek egészségügyi beruházásokra, ehhez hasonló nagyságrendű fejlesztésre a rendszerváltás, de talán az 1800-as évek vége óta sem volt példa. Úgy vélte: ez az ellátás színvonalának jelentős javulását, a kapacitás növelését eredményezi.

hirdetés

 

Az államtitkár kitért rá: a kormányzat számára fontos cél a lakosság egészségi állapotának javítása, ezért a korábbiakhoz képest kiemelten sokat, 13 milliárd forint költöttek alapellátáshoz kapcsolódó beruházásokra, a források jelentős részét hátrányos helyzetű térségekben használhatták fel. Elmondta: a járóbeteg ellátásban 50 milliárd forintból 40 szakrendelő felújítására és 23 kialakítására nyílt lehetőség, a sürgősségi ellátás javítására, ezen belül mentőállomások építésére, korszerűsítésére, mentőautók beszerzésére 11 milliárd forint jutott.

 

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője azt mondta: a környék bányáinak bezárását megszenvedő Pécs jövőbeni fejlődése szempontjából kiemelten fontos a kormány, a városvezetés és az egyetem együttműködése. Emlékeztetett rá, hogy a baranyai megyeszékhely az Európa Kulturális Fővárosa programmal, az egyetem beruházásaival és a város adósságának állami átvállalásával 10 év alatt mintegy 120 milliárd forint forráshoz jutott, amelyhez a következő néhány évben 30-35 milliárd forint, szintén fejlesztésre fordítható összeg jöhet.

 

400-as-agyas2-1441123283.jpg

 

Bódis József orvosprofesszor, a PTE rektora azt emelte ki, hogy a rekonstrukcióval a Janus Pannonius Klinikai Tömb a 21. század kihívásaira választ adó intézmény lett, amely a betegellátás mellett az egyetemen folyó magyar, angol és német nyelvű orvosképzésnek is méltó bázisává vált.

 

Udvardy György, a Pécsi Egyházmegye vezetője azt mondta: mivel a betegeknek nemcsak a testi, hanem a lelki ellátása is fontos, a püspökség tervbe vette kórházlelkészség felállítását a klinikán.

 

A Janus Pannonius Klinikai Tömb a modernizációval a PTE több, korábban máshol működő klinikáját integrálta. Az épületben egyidejűleg 367 fekvőbeteg ellátására nyílik lehetőség, akiket mostantól egy-, vagy kétágyas, magas komfortfokozatú szobákban helyeznek el. A komplexum műszerparkja is megújult, az épület tetején pedig helikopter leszállóhelyet alakítottak ki, hogy a légi úton szállított betegek minél előbb a megfelelő ellátásban részesüljenek.

 

Forrás: MTI, MTI-fotó: Sóki Tamás

Kapcsolódó cikkek

A következő hónapokban több mint kétmilliárd forintból korszerűsítik a Szigetvári Kórházat - jelentette be Tiffán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Baranya megyei közgyűlés elnöke az intézmény dolgozóinak múlt héten tartott értekezleten. Elmondta: egy korábban elnyert és egy új, uniós finanszírozású pályázatnak köszönhetően jövő év elejétől összesen 2,1 milliárd forintos fejlesztés valósul meg az évente 80 ezer ember ellátását szolgáló Szigetvári Kórházban.

morbillivirus-measles-infection400-1415519855.jpgBudapest, 2014. november 9. - A védőoltásoknak köszönhetjük, hogy mára hazánkban szinte teljes elfelejthettünk olyan súlyos fertőző megbetegedéseket, mint például a kanyaró vagy a járványos gyermekbénulás. Emiatt sajnos vannak olyanok is, akik megkérdőjelezik a védőoltások létjogosultságát. Pedig a feledésbe merült fertőzések  újra megjelenhetnek, ha az átoltottság egy bizonyos szint alá csökken.

pezsgo400-1388521900.jpgBuborékok az agyban, védelem a testnek - talán nem gondolnánk, de a pezsgőnek is megvannak az egészségügyi előnyei! Némi ismeretterjesztéssel
kíván sikeres és boldog új esztendőt minden olvasójának a PécsiPlusz.hu szerkesztősége.