Vigyázat, fertőző! - gyerekbetegségek kicsit más szemmel

2013. február 19., kedd 11:16

beteg-gyerek-1361113500.jpg

A szülők rendszerint idegeskednek azon, ha gyermekük gyakran betegeskedik, különösen miután közösségbe került. Pedig egy egészséges felnőtt ember immunrendszere pontosan a gyerekkori betegségek átvészelésén edződik meg. Ezért a fölösleges addódás helyett többet ér a gondos,figyelmes ápolás, arra gondolva, hogy a gyermek nemcsak a ruháit, hanem ezt a korszakot is kinövi.

Te emlékszel arra, milyen volt, amikor bárányhimlős vagy rubeolás voltál, vagy amikor pár éves korodban folyton nátha gyötört? Én nem igazán, pedig vannak olyan gyerekbetegségek, amelyeken bizony mindannyian átesünk gyerekkorban. És itt a gyerekkoron van a hangsúly. A szülők nagy része azonban nehezen, sok stresszel vészeli át ezt a korszakot.

 

Pedig nézhetjük úgy is a dolgot, hogy 6-8 felső légúti fertőzés és két-három gyomor-bélrendszeri fertőzés évente egy kisgyermeknél teljesen normális- mondja a gyermekgyógyász. Emellett egy-egy betegség átvészelése egy életre szóló immunitást ad, ami szükséges egy egészséges felnőttkorra készülő embernek. Mennyivel jobb gyerekkorban átesni például egy bárányhimlőn a szülők oltalmazó keze alatt, mint mondjuk felnőttkorban egy szövődményes variációval szembenézni, esetleg munka és család mellett.

 

Ilyen szemmel tekintsük át a leggyakoribb fertőző gyerekbetegségeket:

 

baranyhimlo-1361187089.jpg

 

Bárányhimlő (Varicella)
Az egyik leggyakoribb fertőző gyermekbetegség, de kötelező védőoltása nincs.
A cseppfertőzéssel terjedő betegséget a varicella nevű vírus okozza. A bárányhimlő általában enyhe fertőzés, de néha komoly problémákat is okozhat. Ilyen a tüdőgyulladás, agyvelőgyulladás, és egy ritka betegséget is, ez az úgynevezett Reye-szindróma.

 

Tünetei: -gyengeség
              -étvágytalanság
              -hasfájás
              -jellegzetes kiütések, melyek test szerte (hajas fejbőr, tenyér, talp) megjelennek, de nem egyszerre. A kiütések a következőképpen alakulnak ki.
Először néhány apró piros folt jelenik meg, amelyek egymás után kiemelkednek a bőrből, végül kialakulnak a hólyagok, amelyek eleinte víztiszta folyadékkal teltek, majd gennyessé válnak. Végül ezek a hólyagok behúzódnak, pörkösödnek és lehullnak. Helyük egy ideig megmarad, majd teljesen begyógyul. Átvészelése életre szóló immunitással jár. Lappangási ideje 14-21 nap, de a beteg már fertőz a kiütések megjelenése előtt 1-2 nappal.
 

Ápolása: nagyon fontos, hogy ne hagyjuk, hogy gyermekünk elvakarja a hólyagokat, sebeket! A vakarással nem csak a fertőzést terjesztheti tovább, de a sebek hegesedéssel gyógyulhatnak, amik élete végéig megmaradhatnak. A viszketést mentolos hintőporral és mentolos kenő folyadékkal lehet enyhíteni. A gyermek kezére ilyenkor célszerű cérna kesztyűt húzni és a körmeit rövidre vágni. Kezei és a ruhái mindig legyenek tiszták. A gyermek kezét naponta 3-4-szer szappanos vízben alaposan mossuk meg. Fürdés után a gyerek bőrét ne dörzsöljük a törölközővel, hanem csak ittasuk fel a nedvességet a testéről.

 

Bárányhimlő gyanúja esetén jobb a gyerekorvost házhoz hívni, hogy a rendelőben ne fertőzzön tovább a gyermek.
 

Megelőzése: A gyermek védőoltást kaphat mely nem kötelező, de tartós immunitás kialakítására alkalmas. A védőoltás 8 hónapos kortól adható. 12 éves korig egy oltás 13 éves kor felett két oltás szükséges a 100%-os védettség eléréséhez. Oltással 15 -20 nap alatt alakul ki a védettség.

hirdetés


Torokgyík (Diphteria)
Heveny fertőző betegség kórokozója egy baktérium és egy exotoxin, ami  mérgező anyagokat termel.
Lappangási ideje 2-6 nap.
Tünetei: egy sajátos torokgyulladással kezdődik, amelyet lepedékképződés  jellemez. A korokozó más helyen is támadhat (orr, gége, szem, bőr).
A gége diphteria a legveszélyesebb, mert fulladással járhat.
Megelőzése kötelező védőoltás 3-4 hónaposan illetve 3 - 6 évesen. (DiPerTe). Az oltás majdnem 100%-os védettséget biztosít így Magyarországon nincs diphterias megbetegedés

.
Szamárköhögés (Pertussis)
Heveny fertőző betegség, mely jellegzetes köhögéssel jár.
Lappangási ideje 7-10 nap.
Tünetei: -hurutos megbetegedés tünetei 1-2 héten.
              -görcsös köhögés, amit hányás is kísérhet.
A köhögés jellegzetes, mert a gyerek 8-10 gyors kis köhögés után a kilégzés végén rövid ideig nem tud levegőt venni, majd hirtelen veszi a levegőt, így ez a hang hasonlít a szamár hangjára.
              - a köhögés oldódási szaka 1-2 héttől néhány hónapig is eltarthat.
Ápolása. A táplálás legyen gyakori, de kis mennyiségben és a csecsemőt támasszuk meg a köhögési roham alatt.
Megelőzés: kötelező védőoltások beadása 3, 4, 5 ,hónaposan valamint emlékeztető oltások 3 és 6 évesen. (DiPerTe)
Magyarországon is viszonylag gyakran előfordul.


Kanyaró (Morbilli)
Ez a betegség általában az alultáplált vagy a gyenge gyerekeken fordul elő, korokozója a morbilli nevű vírus. A betegség lefolyása után életre szóló immunitás alakul ki.
Lappangási ideje 10 nap.
Tünetei: -4 nap hurutos szak:
              -kötőhártya gyulladás, torokfájás, hányinger-hányás
              -magas láz ,száraz köhögés, hasmenés.
              -„Koplik – foltok megjelenése a szájban. Ezek fehér homokszerű foltok.
              - A 14. napon megjelennek a kiütések, melyek a fülek mögött, nyakon, felső végtagokon, törzsön, alsó végtagokon jelennek meg. Lassan ebben a sorrendben fentről lefelé haladva tűnnek el a kiütések.
A kiütések pirosak kb. lencsényi nagyságúak, amelyek később barnássá válnak.
A kiütések helyén finom hámlás marad vissza.
Ápolás: -a gyerek ne menjen közösségbe, maradjon otthon.
             -Gyakran itassuk kis mennyiségű folyadékkal.
             -Láz estén lázcsillapítás
             -Orvos által felírt gyógyszerek pontos adása.
Megelőzése: kötelező védőoltással(MMR), amit 15 hónaposan kap a kisgyerek valamint az MMR újraoltás 11 évesen.


Járványos fültőmirigy-gyulladás (Mumpsz)
A nyálmirigyek fájdalmas megnagyobbodása ,melyet vírus okoz . A leggyakrabban 3-15 éves kor között fordul elő. A megbetegedés után egész életre szóló védettség marad.
Lappangási idő 14-21 nap.
Tünetei: -rossz közérzet, hidegrázás, étvágytalanság
               -magas láz
              -a nyálmirigyek duzzadtak, tapintásra érzékenyek – fájdalmasak
Ápolás: - a gyereket pihentetni és ágyban fektetni kell közösségbe, ne menjen.
              -itassunk sok folyadékot a kisgyermekkel
              - táplálása pépes vagy folyékony jellegű ételekkel történjen.
              -aktuális láz és fájdalomcsillapító adása lehetőleg étkezés előtt ½       órával, mert így az étvágya valamelyest javulhat,mert az evés nem lesz fájdalmas.
             - az orvos által előírt gyógyszereket pontosan adjuk be a gyermeknek.
Megelőzés: kötelező védőoltással (MMR) 15 hónaposan, majd 11 évesen  újraoltás


Merevgörcs (Tetanus)      
Nem ragályos, fertőző betegség, ami tartós vagy ismétlődő izomgörcsökkel jár. Ezt a betegséget egy baktérium okozza, mely a ló, tehén belében él, ahonnan az állat ürítésekor kerül a talajba. A fertőzés a földdel szennyezett sebeken keresztül jön létre.
Lappangási ideje rövid.
Tünetei: -láz , gyengeség
              -rángató görcs
              -hátraszegett fej
              -arcon merev mosoly
              -gerincoszlop hátrafelé görbül
              -külső ingerre rángó görcs
              -a gyermek a tudatánál van
            -légzési és keringési zavar.
Ápolása: mély seb esetén vigyük a gyereket sebészeti ügyeletre, ahol a sebét ellátják, illetve emlékeztető oltást is adnak a gyermeknek, ha szükséges valamint antibiotikumos kezelésben is részesítik.
A gyermeket helyezzük nyugalomba, és gyakran itassuk.
Megelőzés: közvetlen védőoltás 3, 4, 5 hónaposan és 3, 6, 11 évesen. Emlékeztető oltás sérülés esetén.


Gümőkor (Tuberculosis)
A gümőkor nem csak a felnőttekben fordul elő. A gyermek életének első két évében nagy a hajlam arra, hogy a korokozó az egész szervezetében elterjedjen.
A gyermek a fertőzést megkaphatja embertől és tehéntől egyaránt.
Tünetei: - láz
               -étvágytalanság
               -fáradékonyság
               -köhögés
               -vérköpés
              -a röntgen jellegzetes képet mutat (folt a tűdön)
Megelőzés: gyerekeknél a TBC –s betegek száma nagyon lecsökkent köszönhetően a kötelező védőoltásnak (BCG) amit 0-6 hetes korban kapnak az újszülöttek általában az újszülött osztály elhagyása előtt.
A BCG oltásban részesült csecsemők oltási helyét 6 hónapos korban ellenőrizni kell. Ha az oltás helyén beszűrődés vagy heg nem látható az oltást meg kell ismételni. A felnőtteken is végeznek bizonyos időközönként TBC szűrést így kisebb az esélye, hogy elkapják.


Rózsahimlő (Rubeola)
Kiütéses megbetegedés, melyet a rubeóla vírus okoz. Főleg terhesség alatt a magzatra nézve a legveszélyesebb(vetélést,halva szülést okozhat). A betegségen átesettek életre szóló immunitást szereznek.
Lappangási idő 2-3 hét, de a kiütések megjelenése előtt 2-3 nappal már fertőzhet a gyermek.
Tünetei :-láz
              -fejfájás
              -vörös szemek
              -torokfájás
              -izületi fájdalom
              -nyirokcsomó-duzzanat a fül mögött illetve a tarkón kialakulhat.
A láz csökkenésekor jelennek meg a kiütések, amelyek kb. gombostűfejnyi nagyságú, rózsaszínű kiütések.
Ápolás: -közösségbe illetve terhes nő közelébe ne menjen a gyermek.
             -ittasuk sűrűn a gyermeket és alkalmazzunk aktuális lázcsillapítást.
             -az orvos által felírt gyógyszerek megfelelő adagolása elengedhetetlen.
Megelőzés: kötelező védőoltás által (MMR) melyet 15 hónaposan kap a gyermek majd 11 évesen emlékeztető oltással, védjük.


Járványos gyerekbénulás (Polimyelitis)
Vírus okozta megbetegedés, ami a gerincvelőben lévő mozgatósejteket támadja meg. Jelenleg Magyarországon nincs. A betegség megkapása életre szóló immunitást ad a szervezetnek.
Lappangási idő 6-12 nap
Tünetei: -enyhe általános tünetek
              -- bénulásos forma, amikor a láz 2. illetve 3. napján elindul a bénulásos folyamat izomfájdalom és izzadás kíséretével. A bénulásos folyamat a lábujjaknál kezdődik és fölfelé halad. Az 5. illetve 6. nap után megszűnik a láz és a bénulás is leáll. Ezután egy lassú javulási folyamat kezdődik el, ami 1 évig is eltarthat.
Ápolás: az orvos által felírt gyógyszerek pontos adagolása.
Fektessük a gyermeket kényelmesen és izomfájdalom esetén gyógyszerrel, enyhítsük azt.
A 2. héttől gyógytornász bevonásával kezdjük meg a gyermek passzív és aktív mozgatását.
Megelőzése: 3 hónaposan IPV, majd 4, 5, 15 hónaposan illetve 3, 6, és 11 évesen OPV adása.

 

Rotavírus-fertőzés
-A rotavírus-fertőzés a leggyakoribb, napokig tartó vizes hasmenést, hányást, lázat okozó betegség az 5 év alatti korosztály körében.
-Legsúlyosabb következménye a kiszáradás.
-A betegség kórokozója a rotavírus, amelynek több típusa ismert.
-A betegség lefolyása gyors, ezért a fejlődő országokban, ahol a kórházakat nehezebb elérni, a halálos kimenetel sem ritka.
-A fejlett országokban - és így hazánkban is – szerencsére ritkán vezet halálhoz, azonban 30 rotavírussal fertőződött kisgyermekből egy kórházba kerül a súlyos fertőzés kövekeztében.
-Az a kis beteg is, akit szülei otthon ápolnak és elkerüli a kórházi kezelést, megszenvedi a napokig tartó, gyakran napi 10-15 vizes hasmenéssel, étvágytalansággal, lázzal, hányással, fogyással járó betegséget.
Tünetei:-vizes hasmenés
              -napi 10-15 széklet ürítése,hányás,láz
              - Bágyadt, elesett, csöndes gyermek.
              -Étvágytalan.
              -Kevesebbet pisil a szokásosnál.
              -Vizelete sötét.
              -Száraz a szája, nyelve lepedékes.
              -Szomjas. Ezt a kisbabák rendszerint sírással jelzik, vagy különösen mohón nyúlnak a folyadék után.
             -Szeme karikás, beesett.
             -Csecsemők esetében érdemes a szülőnek végigsimítani a kisbaba  fejét, hiszen a besüppedt nagykutacs szintén folyadékhiányra utalhat.
            -Bőrének rugalmassága csökkent, a bőr ráncolhatóvá válik.
            -Súlya csökken
 

Ápolás:-A rotavírus-fertőzésnek oki kezelése nincs, csak tüneti terápia lehetséges.
            -folyadék és ásványi anyag pótlás
            -Mivel a vírus a széklettel ürül, ezért székletfogó, hasfogó gyógyszerek adása sem javasolt.
            -A szoptatást ne hagyjuk abba. Az anyatej segíti a bélflóra helyreállítását, tartalmazza az anyai ellananyagokat, gyorsan felszívódó ásványi anyagokat, cukrokat.
Megelőzése:-A rotavírus okozta súlyos megbetegedés ma már szájon át adható védőoltással megelőzhető. Fontos, hogy megfogadjuk az alábbi tanácsokat, azonban tudnunk kell, hogy ezek nem elégséges feltételei a betegség megelőzésének:
                -anyatejes táplálás,
                -az általános higiénés szabályok betartása,
                 -kézmosás minden pelenkázás előtt és után,
                -a kisbaba kezének, popsijának lemosása,
                -a tárgyak, eszközök fertőtlenítése,
                  -a hasmenéses beteg kitiltása a közösségből,
                -kórházakban a beteg elkülönítése.


Ahogy a gyermek idősebb lesz, az immunrendszere erősödik, így alakítva ki a védekezést közönséges fertőzésekkel szemben, ezt követően tehát már ritkábban lesz beteg.

 

Természetesen a megelőzésre kell nagy hangsúlyt tenni. A gyerekeket meg kell tanítani a helyes kézmosásra, a játékokat, egyéb tárgyakat gyakran kell fertőtleníteni. Addig is, míg felnő a csemete, gondosan ápoljuk, nevelgessük még gyakori betegeskedések idején is!


galiga

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2016. augusztus 4. - Bár az első három hónapban tízből kilenc anyuka szoptatja a gyermekét, később ez a szám drasztikusan csökkenni kezd: féléves korukra a csecsemők fele, 1 éves kor felett pedig már csak a babák negyede kap anyatejet, derül ki egy friss hazai iparági kutatásból. Pedig a szakértők világszerte a 6 hónapos korig történő kizárólagos szoptatást, majd (szilárd étellel kiegészítve) annak folytatását javasolják. Az élet első 1000 napjának megfelelő táplálása ugyanis különösen fontos: az optimális fejlődés mellett több felnőttkori népbetegség megelőzésében is kulcsszerepet tölt be.

69-1354371124.jpgPécsi vállalkozás nyerte az Év Anyavállalata díjat. Gellén Nóra kétgyerekes anyaként vágott bele a kismamáknak szóló helyi információs franchise hálózat létrehozásába.

gyesen-informacios-nap400-1447790145.jpgPécs, 2015. november 18. - A gyermekvállalás után sikertelenül munkát kereső nők számára alternatíva lehet az önfoglalkoztatóvá válás. A Pécsimami Közhasznú Egyesület ingyenes információs napot szervez vállalkozást tervező nőknek a Tudásközpontban november 21-én, szombaton 14.00 és 18.00 óra között.