Szülés: félnem kellene tőle?

Mitől függ az, hogy a szülés jó, vagy rossz élményként marad meg bennünk? Úgy hiszem, sokféle tényező befolyásolhatja ezt; például a kismama lelki állapota, a hozzáállás, vagy a kórházban töltött idő tapasztalatai, nem utolsó sorban pedig az úgynevezett negatív önbeteljesítő jóslat is: „Jaj, engem biztosan császározni fognak! Tuti, hogy nem akar kibújni majd a gyerek! Koraszülött lesz” stb. Ismerősen cseng?

Mi van akkor, ha első szülés előtt állunk, a baba még a pocakban van, és egyáltalán nincs semmiféle tapasztalatunk, csupán a fantáziánkra, és mások – negatív, vagy pozitív - szülésélményeire támaszkodhatunk?

hirdetés

Vannak anyukák, akik csodálatos, felemelő élménynek írják le a szülést, amihez persze hozzátartozik a fájdalom, a küzdelem is (itt jegyezném meg, hogy az én esetemben mindkét szülésélményem ilyen volt).

Fontos, hogy ne lássuk túl idillinek a dolgot, de ne essünk át a ló túloldalára sem: a túlzott félelem a szüléstől lebénítja az embert. Bármit is gondolsz a szülésről, beszélj róla: Olyan emberekkel, akikkel lehet őszintén, bizalmasan beszélni; akik biztatni, és nem megijeszteni akarnak. Ez lehet a férjed, a barátnők – mivel maga a mesélés, a téma körbejárása is csökkenti a feszültséget, a félelmeket.

Előre tervezd el, mit hogyan szeretnél: ki legyen ott veled a nagy napon, fogadsz-e fel szülészorvost, vagy szülésznőt, alternatív szobában lenne-e jobb vajúdni, szeretnél-e fájdalomcsillapítást, stb. Érdemes eljárni szülésfelkészítő tanfolyamra is; ezeknek időpontjáról a védőnő tud tájékoztatást adni.
Nagyon fontos úgy gondolni a szülésre, hogy jó élmény lesz. Fájni fáj, de ki lehet bírni – még fájdalomcsillapítás nélkül is. (Én nem kértem fájdalomcsillapítást, anélkül szültem.) Másik fontos dolog, hogy a szüléskor ne saját magunkra figyeljünk, hanem próbáljunk meg koncentrálni a születendő babára.

Amikor pedig megszületik az új élet, olyan jó érzés szabadul fel, hogy az semmihez sem fogható! Emellett olyan hormonok szabadulnak fel benned, hogy elfelejted a fájdalmat, és csak örülni tudsz a kis jövevénynek. És ez olyan élmény, amit mindenképpen meg akarsz osztani valakivel, aki közel áll hozzád. Úgyhogy szerintem fontos, hogy az apuka is ott legyen, és ő is átélje veled az egészet. Számomra hatalmas biztonságérzést adott, hogy ott volt a férjem. Véleményem szerint kell, hogy a leendő apukák is átéljék, és részesedjenek a szülés, illetve a születés élményéből.

Bárhogy alakuljon is a nagy napod, lényeges szempont, hogy lelkileg fel is kell tudni dolgozni az eseményeket. Ha ez elmarad, könnyen belekerülhetsz a „jaj, elég volt, nem fogom még egyszer végigcsinálni!”-táborba. De vajon melyik jobb: buzdítani, bátorítani embertársainkat, vagy elijeszteni őket?

(Klégler V.)